Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

"Bankárok térden"

2009. július 04. - szekularisfigyelo

"Bankárok térden" címmel közölt cikket a svájci Tages Anzeiger a bankárok között az elmúlt évek során létrejött bibliakörökről. Ezek ugyan felekezeteken átnyúlnak (mármint keresztény felekezeteken), a hajtóerőt azonban az evangélikus szbadegyházak jelentik, az egyik főszervező pedig az elmúlt években egyre romló imidzzsel küzdő UBS egyik igazgatója. A bibliakörök amúgy nem annyira a kikapcsolódást és a spirituális szükségletek kieégítését célozzák, épp ellenkezőleg, az imákkal egészen konkrétan a nagybanok sorsát akarják befolyásolni.
Persze ez a bankárok magánügye lenne, ha nem tudnánk jól, mekkora szerepet játszanak az informális találkozók a döntéshozatalban és persze az egyéni karrier alakulásában.

Már szinte közhely ugyan feltételezni, hogy a válság hatására a lakosság az istenhit felé fordulnak (kampányában Barack Obama is kijelentette ezt), ám ezt a feltételezést nem támasztják alá az adatok - írja az Economist, amely több kutatást is összegyűjtött az Egyesült Államok lakosságának a valláshoz való viszonyáról. Válságok ide vagy oda, az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken az egyházi közösséghez kötődők aránya, és a szabadegyházak a hagyományos egyházi közösségek rovására nőttek.

http://www.tagesanzeiger.ch/schweiz/standard/In-der-Krise-gehen-Banker-auf-die-Knie/story/22592535

http://www.economist.com/world/unitedstates/displaystory.cfm?story_id=13875548
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr301225948

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: visit here 2018.11.09. 06:27:43

Back pain comes and goes on right side - ktyajox
süti beállítások módosítása