Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Szigorúan táncmentes tüntetés

2012. április 12. - szekularisfigyelo

Hannoverben pénteken 150-en tartottak kétórás tüntetést a tánctilalom ellen, míg az őket kísérő rendőrség árgus szemekkel figyelte, nehogy valami táncnak értelmezhető ritmikus mozgásba fogjon. Aki ilyesmivel próbálkozott, azt azonnal rendreutasították és a tüntetés feloszlatásával fenyegettek. A tüntetést a kalózok, a fiatal zöldek, szocik és konzervatív-liberálisok, valamint a szocik laicista csoportja, a felekezetmentesek és ateisták szervezete és a Giordano Bruno Alapítvány szervezte, „A vallások általi kiskorúsítástól való szabadságot” és „Állam és vallás szétválasztását”, illetve a tartományi törvény megváltoztatását követelve, mondván, az ilyesfajta restriktív szabályozás nem korszerű, és a törvényelőkészítésben nem csak az egyházakat, haenm a polgárokat is be kell vonni.
A nyolc ellentüntetőt nem hatotta meg, hogy ha a törvény engedné, zárt helyiségben táncolnának, azaz látniuk sem kellene, de miután megállapították, a rendőrség szigorúan őrködik afölött, nehogy valaki táncszerű mozdulatokat végezzen, elvonultak.
A rendelkezés abszurditását az operaház előtti vonulás mutatta a leginkább – ott ugyanis „Húsvéti táncnapokat” tartottak, és négyen klasszikus zenét játszottak az utcán, ami a tüntetők táncolási kísérleteivel szemben úgy tűnik, nem okozott problémát a rendőröknek. A csendrendelettel védett nagypénteken tartották egyébként a bizonyára roppant csendes „Car-Freitag” (kocsi/nagy péntek) című rendezvényt is a város határában, amelyen 5000 ember és 1700 autó vett részt.
Mindeközben Giessenben és Frankfurtban simán betiltották a kalózpárt által tervezett tüntetéseket. Megtartották ellenben a kölni „vallásmentes övezet” rendezvényt (ami nem magától értetődik, mert míg tíz évvel ezelőtt senkit nem érdekelt, ha egy kocsmában zenét játszottak vagy be volt kapcsolva a flipper, manapság sorban büntetnek), amely még a német tévé első csatornájának a híreibe is bekerült.

http://hpd.de/node/13206
http://hpd.de/node/13207
http://www.tagesschau.de/inland/karfreitag190.html

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr414387026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása