Kitalálta a kormány, nem szabadna, hogy egy egyház több iskolát üzemeltessen, mint amennyit támogatottsága indokol. Ezt csak helyeselhetjük. Persze a motiváció már nem annyira helyeselhető: sokallják a Hit Gyülekezete című pünkösdista csapat térnyerését (és a buddhista intézmények is szemet szúrtak). És persze álságosak az eddig elhangzott megoldási javasolatok is.
Az egyik szerint a szülők felének belegyezéséhez kellene kötni az egyháziasítást. Ami elsőre deomkratikusnak hangzik, második ránézésre már korántsem az: hiszen a szülők 51%-a ezzel ráeröltethetné az ő vallását a maradék 49%-ra. Sőt, azokban a városokban, ahol egy-egy fajtából több sikola van, a szülők 51%-a még azt is ellehetetleníthetné, hogy a maradék 49%-nak legalább egyetlen felekezetileg semleges intézmény maradjon saját gyerekeinek.
Nem jobb a népszámlálási adatokra támaszkodni (ahogyan ezzel a Fidesz tíz évvel ezelőtt is próbálkozott, amikor az 1%-os megoldás helyett a népszámlálási adatok alapján akarta osztani az egyházaknak az állami apanázst). Először is: a népszámlálás ugyan a vallási hovatartozást kérdezte, de ebből nem következik, hogy mindenki a vallási hova(nem)tartozása szerint gondolná helyesnek elrendezni az iskolaügyeket.
Ennél valamivel pontosabb képet ad a vallási kötődésről a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása, bár ez is inkább arra nézve támpont, kire bíznák az adófizetők a pénzüket, mintsem arra, kire bíznák a gyerekeiket. Mindenesetre itt kb. a következő kép körvonalazódik: Van vagy 4,5 millió adófizető. Ebből 1,2 milliónyian nyilatkoznak egyáltalán, a maradék 74%-ról annyit tudunk, semelyik egyházhoz nem kötődik annyira, hogy évi pár percet szánjon egy nyilatkozat kitöltésére. A nyilatkozók negyede pedig nem egyháznak, hanem annak szekuláris alternatívájára ajánlja fel pénzét. a 4,5 millió adófizetőből tehát kb. 900 ezren kötődnek valamelyest valamely egyházhoz, ami olyan 20%.
A korábbi rendszer ugyan a finanszírozás tekintetében hátrányos volt a nem egyházi iskolákra nézve. Az egyházak lényegében kétfajta intézményt működtettek eddig: elitiskolákat és néhány hátrányos helyzetűekkel foglalkozó intézményt. A maradék "középmezőny"-re, a normális mindennapi iskolákra (amelyek nem elitiskolák, és nem a gyerekek cigányoktól való távoltartását szolgálták) azonban tudomásom szerint nem volt akkora túljelntkezés, amely indokolta volna, hogy a mostani szintre felszaporítsuk az egyházi intézmények számát.
Nem jobb a népszámlálási adatokra támaszkodni (ahogyan ezzel a Fidesz tíz évvel ezelőtt is próbálkozott, amikor az 1%-os megoldás helyett a népszámlálási adatok alapján akarta osztani az egyházaknak az állami apanázst). Először is: a népszámlálás ugyan a vallási hovatartozást kérdezte, de ebből nem következik, hogy mindenki a vallási hova(nem)tartozása szerint gondolná helyesnek elrendezni az iskolaügyeket.
Ennél valamivel pontosabb képet ad a vallási kötődésről a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása, bár ez is inkább arra nézve támpont, kire bíznák az adófizetők a pénzüket, mintsem arra, kire bíznák a gyerekeiket. Mindenesetre itt kb. a következő kép körvonalazódik: Van vagy 4,5 millió adófizető. Ebből 1,2 milliónyian nyilatkoznak egyáltalán, a maradék 74%-ról annyit tudunk, semelyik egyházhoz nem kötődik annyira, hogy évi pár percet szánjon egy nyilatkozat kitöltésére. A nyilatkozók negyede pedig nem egyháznak, hanem annak szekuláris alternatívájára ajánlja fel pénzét. a 4,5 millió adófizetőből tehát kb. 900 ezren kötődnek valamelyest valamely egyházhoz, ami olyan 20%.
A korábbi rendszer ugyan a finanszírozás tekintetében hátrányos volt a nem egyházi iskolákra nézve. Az egyházak lényegében kétfajta intézményt működtettek eddig: elitiskolákat és néhány hátrányos helyzetűekkel foglalkozó intézményt. A maradék "középmezőny"-re, a normális mindennapi iskolákra (amelyek nem elitiskolák, és nem a gyerekek cigányoktól való távoltartását szolgálták) azonban tudomásom szerint nem volt akkora túljelntkezés, amely indokolta volna, hogy a mostani szintre felszaporítsuk az egyházi intézmények számát.
