Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Elefánt az állatkertben

2013. január 22. - szekularisfigyelo

Össztűz alá került a berlini állatkert igazgatója, Bernhard Blaszkiewitz, aki többszörösen is okot adott a felháborodásra. Szakmai körökben is kifogások érték hozzáállását („kis színes”, hogy még évekkel ezelőtt kiderült róla, saját kezűleg törte ki négy kismacska nyakát), vezetői magatartását meg méginkább. Amikor az egyik állatgondozót megölt egy pézsmatulok, ezt azzal intézte el, hogy hja, a pézsmatulok nem zsebkutya. Munkatársait körleveleiben csak vezetéknevükön említi, kivéve a női munkatársakat, akiknek a neve elé odabiggyeszti az állatkerti körökben a tenyészkancák megjelölésére használt rövidítést, amit ő maga „udvariassági gesztusnak” értelmezett. Kicsit problematikusra sikeredett a karácsony előtti dolgozói gyűlés is, ahol amiatt szidta beosztottjait, hogy azok is kapnak karácsonypénzt, akik nem is vallásosak. Ez is kiverte a biztosítékot – a munkáltatónak semmi köze dolgozói vallásához, különösen akkor nem, ha az ügyben érdekelt: nyilvánosan szereplő katolikusként a Szent Sír Lovagrend berlini kerületének a vezetőjeként szerzett vezetési tapasztalatokat 2003 és 2011 között.

http://www.neues-deutschland.de/artikel/810503.elefant-im-porzellanladen.html?sstr=Elefant|Porzellanladen via www.hpd.de

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr335009287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása