Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Ész és hit

2013. február 24. - szekularisfigyelo

Biztosan olvastátok, hogy a katolikus egyházfő, XVI. Benedek pápa 7, pozíciójában töltött év után felmondott és nyugdíjazását kérte. Írásaiban az ész és a racionalitás fontosságát elismerve is kiemelte, hogy az észt a hit alá kell rendelni, azaz a hitnek „mérsékelnie” kell a racionalitást. Ezúttal azonban forradalmi módon az ész győzött a hit felett: a pápák nem szoktak lemondani, mert az járja, hogy akinek Isten hivatalt adott, azt az annak ellátására szükséges képességekkel is megáldotta. XVI. Benedek ebbéli hitét azonban a jelek szerint legyőzte annak belátása, hogy fizikailag már nem bírja az (amúgy sem vágyott) hivatalt, amit azért az ő korában tényleg nem kell szégyellnie. Az olasz La Reppublica című lap egyébként azt véli tudni, hogy a pápának akkor lett tele a hócipője, amikor decemberben a „Vatileaks” címen futó botrány kapcsán egy 3000 oldalas anyaggal szembesült, amely szerint az egyik titkos összejöveteleket szervező Vatikánbeli klikk tagjai homoszexualitásuk miatt voltak befolyásolhatók/zsarolhatók, és ennek rendbetételéhez már nem érzett erőt (http://www.n-tv.de/panorama/Warum-der-Papst-zuruecktrat-article10169761.html, http://index.hu/kulfold/2013/02/22/melegdossziet_hagy_utodjara_a_papa/ ).

Amellett, hogy vicces álláspályázatok születtek (http://www.guardian.co.uk/science/brain-flapping/2013/feb/11/pope-resigns-scientist-applies-job), Bill Maher amerikai komikus pedig azzal kommentálta a dolgot, hogy „kedves katolikusok, ha a pápa lemondhat, akkor ti is”, majd utódnak Hilary Clintont (mert ő képes kézben tartani folyton szex után kajtató fickót), illetve a gyónások meghallgatásában jártas Oprah Winfrey-t ajánlja, (http://www.huffingtonpost.com/2013/02/16/bill-maher-pope-resignation-hillary-clinton_n_2701781.html), mindenféle gyakorlait problémák is felvetődnek, hiszen erre nemigen van precedens. Van a lemondás utáni kérdéseknek egy kínosabb része is. A hittani kongregáció élén és az igazgatói poszton töltött évek alatt tudomást szerzett számos bűncselekményről, amelyek bűnrészesévé vált azáltal, hogy a) feltárás helyett leplezte és titkolta az illetékes bűnüldöző hatóságok előtt és b) ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy a bűnözők újabb bűncselekményeket kövessenek el, továbbá c) elmulasztotta a belső egyházi szabályokat úgy alakítani, hogy ezekkel elejét vegye az újabb bűncselekményeknek. Ebben a minőségében azonban számos országban törvényszék előtt a helye, és a bírósági idézéstől diplomáciai immunitása mentette meg. Ez az immunitás nyugdíjba vonulásával azonban megszűnik. Azóta kiderült, a nyugalmazott egyházfő majd a Vatikánban fog lakni, és így biztos lehet abban, hogy nem adják át más országok hatóságainak, mint mondjuk Pinochet generálist.
De nemcsak ő sáros, hanem az utódját megválasztó kollégái is. Az új pápát a „konklávénak” nevezett zártkörű tanács fogja megválasztani, amelynek tagjait szinte kivétel nélkül ő maga és elődje, a hozzá hasonlóan keményvonalas (ám ezt kétségtelenül sikeresebben marketingelő) II. János Pál pápa nevezte ki, így az egyházi vezetés ideológiai irányában aligha lesznek változások. Azonban ebben a tanácsban is ülnek sárosak. Egyikőjük Roger Michael Mahony volt Los Angeles-i püspök, akit számos gyermekbántalmazási eset eltitkolásával vádolnak. Őt ugyan nemrég leváltották és utóda, az állítólag a nyilvánosságot nemigen kedvelő Opus Dei nevű szervezethez közelálló José Gomez fel is mentette minden egyéb hivataltól. Ettől azonban még jogosult egyházköltségen Rómába utazni pápát választani. A 43 000 tagot számláló Catholics United nevű katolikusokból álló hálózat petícióban követeli, tekintettel az 1985-től 2011-ig tartó püspöksége idején végzett tevékenységére inkább maradjon otthon. (http://www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/missbrauchsskandal-und-konklave-kardinal-mahony-soll-draussen-bleiben-a-884361.html, http://www.stuff.co.nz/world/europe/8314813/Retired-pope-immune-from-abuse-probes)

Amúgy persze nincsen különösebb jelentősége az utódlás kérdésének: az aktív és passzív választójog birtokában lévőket maga XVI. Benedek és elődje, a konzervativitását osztó II. János Pál nevezte ki, és már a harmadik világbeliek között is elenyésző a velük eltérő álláspontot képviselők aránya. Így várhatóan a katolikus egyház politikai tevékenysége zökkenőmentesen folytatódik a régi kerékvágásban.

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr565099748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása