Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Katolikus-ortodox-muszlim összeborulás, avagy az ökumenikus "Szent Szövetség"

2013. március 17. - szekularisfigyelo

Vallásháborúk ide vagy oda, amikor szabadságjogok ellen kell kiállni, ádáz ellenségek is összeborulnak. Karöltve tiltakozik a Vatikán, Oroszország, Irán és néhány további állam (köztük Egyiptom) az ENSZ tervezett nőjogi nyilatkozata ellen, amely a nőkkel szembeni erőszak ellen szólítaná fel a tagállamokat. A tervezett nyilatkozat ugyanis a nők szexuális és reprodukciós önrendelkezése mellett is kiáll. Míg Oroszországnak elsősorban a leszbikusokkal van baja, mert szerinte ők tehetnek az alacsony születésszámról (mondjuk, nem világos, hogy ha nem szeretik a buzikat, akkor miért akarják, hogy szaporodjanak), a Vatikánnak és Egyiptomnak az a baja, hogy a javaslat „aláássa a család intézményét".
Bár a muszlim testvériség korábban azzal áltatta a hiszékenyeket, tiszteletben tartják az emberi jogokat, az ENSZ nyilatkozattal kapcsolatosan most nyíltan közölték, a feleségnek nem lehet joga arra, hogy tiltakozzon, ha férje bántalmazza, a házasság nem két egyenlő fél kapcsolata, hanem a férj a feleség ura és gyámja, és a feleség nem dönthet utazásairól, munkavállalásáról és arról, hány gyereket szeretne szülni, a lánygyermeknek pedig nem jár ugyanakkora örökrész, mint a fiúgyermeknek. Az egyiptomi jogvédők arra mutatnak rá, hogy semmi új nem hangzott el – az iszlamisták eddig is azon az állásponton voltak, hogy a feleségnek nincsenek jogai és életéről a férj dönt. Az egyiptomi elnök, az iszlamista Mohamed Murszi szóvivője közben cáfolta, hogy a testvériség véleménye megegyezne az elnökével. Szerintük az államfő csak abban nem ért egyet az ENSZ-nyilaktozattal, hogy az abortuszhoz való jog korlátozását a nők elleni erőszak egy formájának minősítsék és közölte, a tervezett nyilatkozat tartalma amúgy nem releváns Egyiptom vonatkozásában.
Az ENSZ-nyilatkozatot azonban elfogadták, igaz, a tanács szerint lehetett volna határozottabb a megfogalmazás. A nyilatkozat értelmében az ENSZ és tagállamai kijelentik, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése, világszinten fenyegeti a nőket, közegészségügyi probléma és morálisan elfogadhatatlan. Minden nőnek és lánynak joga van ahhoz, hogy félelem nélkül élhessen, lakóhelyétől és kultúrájától függetlenül (ez ellen a kitétel ellen harcolt Egyiptom képviselője, aki azt szerette volna, hogy vallási és kulturális hagyományok felülírhassák az emberi jogokat). Joga van a nőknek is az erőszakmentes élethez és ahhoz, hogy éljen lehetőségeivel. A tagállamoknak pedig kötelessége ezt a jogot átültetni a valóságba. A 17 oldalas dokumentum kitér az erőszak megelőzésének fontosságára megfelelő oktatással, illetve a politikai, gazdasági és társadalmi képviselet javításával, kijelenti, hogy szükséges az erőszak túlélőinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtani, beleértve az egészségügyi és pszichológiai segítséget, és hogy fontos a szexuális és reproduktív jogok garantálása, továbbá hangsúlyozza nem szabad engedni, hogy az elkövetők elkerüljék a büntetést, ezért gondoskodni kell hatékony bizonyítási eljárásokról.
A nyilatkozat ebben a formájában is azoknak a tagállamoknak a számára is egyértelművé teszi, hogy a nőknek is biztosítaniuk kell az emberi jogokat és egy olyan jogi, társadalmi és gazdasági környezetet, amelyben ezek nem csak írott malaszt maradnak, hanem érvényesíthetők is, amelyek addig úgy gondolták, az emberi jogokat vallásszabadságukra hivatkozva kényük-kedvük szerint biztosítani vagy megvonni.

http://www.nytimes.com/2013/03/15/world/middleeast/muslim-brotherhoods-words-on-women-stir-liberal-fears.html
http://www.reuters.com/article/2013/03/13/us-women-un-rights-idUSBRE92C1EN20130313
http://www.un.org/sg/statements/index.asp?nid=6660
http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=44405&Cr=women&Cr1=#.UUTGwpY7P1V http://www.tagesanzeiger.ch/ausland/amerika/Einigung-nach-massivem-Widerstand/story/29535308
http://www.thedailybeast.com/articles/2013/03/16/muslim-brotherhood-slams-u-n-women-s-rights-declaration.html  via www.siawi.org

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr645139494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása