Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Csomagolás és tartalom

2010. december 12. - szekularisfigyelo

Kövér László a Zala megyei Nagylengyelben avatott szociális központot, Veres András szombathelyi megyés püspökkel együtt, aki fel is szentelte. Az intézményben 30 megváltozott munkaképességűt és 3 szakembert foglalkoztat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Mindezt egy felújított plébániaépületben teszik, amit hatmillió forintnyi adományból (ebből ötöt vállalkozók dobtak össze) és a karitász saját egymilliójából újították fel. A megváltozott munkaképességűek ostyákat és rózsafüzéreket készítenek és bodza- és csicsókatermesztéssel foglalkoznak majd, amit a karitász boltjaiban árusítanak. 
Kövér szerint itt most az egyház az állam teendőit látja el. Ebben Kövérnek igaza is van: az államnak kellene azzal törődni, hogy a megváltozott munkaképességűek ne kényszerüljenek egyházi szolgáltatásokat igénybe venni. Amihez minden bizonnyal a szombathelyi karitász is igénybe veszi majd az állami forrásokat. Ami persze rendben is lenne - ha ezt nyilvánvalóvá is tennék.  

hirszerzo.hu/profit/20101211_kover_helyi_kozosseg_reszvet_veghezvitel 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr372509481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása