Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

A kreacionizmus török arca

2009. szeptember 22. - szekularisfigyelo

A brit New Humanist új számában hosszú cikk jelent meg a kreacionizmus török arcáról. 
Harun Yahja, polgári néven Adnan Oktar a Richard Dawkinsszal való konfliktusa nyomán tett szert nyugaton is (kétes) hírnévre. Richard Dawkins ugyanis átnézte az Atlas of Creation című evolúcióellenes albumot, és nyilvánosság előtt cáfolta annak alaptéziseit. Rámutatott arra is, hogy bár az ingyenesen és nagy példányszámban terjesztett album tárgyi valójában igen igényes, a közölt színes-szélesvásznú képeket az internetről szedték le (jogdíjakkal kapcsolatos kérdések is felvetődnek), nemegyszer tévesen azonosították be az ábrázolt fajokat (pedig már 1998-ban is kiadott egy evolúcióellenes kötetet). Az egyik képet mellesleg egy horgászoldalról szedhették le - a légyről mindenesetre elfelejtették elretusálni a horgot. 
A több politikus tanácsadójaként is dolgozó Yahya-Oktar befolyásos pozícióját mutatja, hogy rövid idő leforgása alatt sikerült Richard Dawkins honlapjait eltávolíttatni az internet török részéről, ezen kívül pedig több ügyvéd közreműködésével jó hírneve megsértéséért beperelte Dawkinst. 

Oktar ügyesen intézi ügyeit: azt ígéri, minden költségét megteríti annak az újságírónak, aki elutazik hozzá, hogy interjút készítsen vele. Könyveit (bár van, aki szerint ezeket nem maga írja) az arab világ könyvkiállításain kiemelt standon árulják. Miközben a nyugati újságírók áltudományosságát bírálják, a muszlim világban nagy sikere van Boszniától az Al Dzsazíráig, de az USA egyes republikánus kongresszusi képviselői mellett a kőkonzervatív szanhedrín rabbik is tisztelik ateizmusellenességéért, 2001 után pedig jó érzékkel elítélte az iszlamista merényleteket. Az általa hirdetett álláspont a tudományosság látszatát kelti, miközben a megváltásvízióival fogja meg a közönségét. 
Adnan Oktar (vagy Adnan hodzsa, azaz prédikátor Adnan) 1956-ban született, az Isztambuli Egyetemen belsőépítésznek tanult és a muszlim miszticizmust tudományos szóhasználattal ötvöző Szaid Nurszi írásainak hatása alá került. A 80-as években lecsukták teokrata összeesküvés miatt, de a börtönből átkerült a bakirköy-i pszichiátriára, ahol személyiségzavarokat és skizofréniát diagnosztizáltak nála (van, aki szerint csak meg akarta úszni a katonai szolgálatot). Állítólag már akkor is azt hitte, ő a Mehdi, a szunniták messiása. Karizmatikus személyiségével és a sikeres szektaguruk technikáit alkalmazva kultuszt kezdett építeni, és gazdag fiatalokat gyűjtött maga köré, akiket a  be nem szervezhető hozzátartozóktól, barátoktól eltiltott. A kilencvenes években a mostani kormánypárt elődjével is gazdasági összefonódásokat is magába foglaló közeli kapcsolatban állt, amely azonban mostanában távol tartja magát tőle. A csoport felépítése erősen hierarchikus, és a tagok mind viselkedésükben, mind külsejükben teljesen uniformizáltak, a márkás öltönyöktől lakásuk berendezéséig. Nincs könnyű dolga annak, aki távozni szeretne a szektából - ha nyilvánosságra hozza annak belügyeit, arra kell számítania, hogy beperlik - az egyik volt tag ellen, aki visszautasította Oktar közeledését, 300 (!) pert indítottak, miközben kompromittáló felvételeket is terjesztettek róla - a csoport életében (és a beszervezésben) irányítás alatt zajlik a szexuális élet is, és mindenkiről készültek kompromittáló videók. Szervezete, a Science Research Foundation igen aktív pereskedő, igaz, az általuk indított perek eddig sikertelenek voltak (részben az áldozatokat támogató ügyvéd, Rezzan Aydinoglu elszántságának köszönhetően). Ellenben magát Adnan Oktart 2008-ban első fokon elítélték szervezett bűnözés miatt, a másodfokú tárgyalásra az idén ősszel kerül sor. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr501394810
süti beállítások módosítása