Ha nem lelkesedsz a vallásokért és nem vagy oda az istenhitekért, szinte biztos, hogy keveredtél már "hitvitába". Arra is jó az esély, hogy a beszélgetés után meglehetősen frusztrálva voltál - nem azért, mert nem tudtad meggyőzni a másikat, hanem azért, mert azt láttad, hogy minden érved falrahányt borsó (érdemi választ vagy cáfolatot hiába vársz), a vitapartnered pedig kb. olyan, mint egy taknyos hal: ha sarokba szorítod, olyasmivel vágja ki magát, hogy "de nem is ez a lényeg". Persze megvan a maga iróniája annak, ha pl. egy magát katolikusnak tartó emberről kiderül, hogy épp csak abban nem hisz, ami a katolikusoknak amúgy a közös nevezőjeként lett lefektetve (katekizmus - érdemes elolvasni...), vagy úgy tartja magát kereszténynek, hogy nem hisz Jézus Istenfia voltában... ("Akkor mitől is vagy keresztény...?")
Szóval, érdemes ezeket előbb tisztázni és csak utána nekilátni érvelni. Azzal, aki a "És mivel lehetne megcáfolni a hitedet?" kérdésre nem tud választ adni (esetleg kerek perec kijelenti, hogy elképzelhetetlen számára elveszíteni a hitét), aligha érdemes vitába bocsátkozni, hiszen ha ő eleve meg van győződve, hogy ő ezügyben tévedhetetlen, a legmeggyőzőbb érv elől is elzárkózik, azaz lényegében hiába mondasz bármit is. Persze esettanulmányt ettől még lehet végezni vele: ha érdekel, mit is hisz, egyszerűen interjúvold, kérdezd ki ("Komolyan hiszed, hogy...?", "És akkor ezt értsem úgy, hogy Te azt gondolod, hogy...?").

További módszertani segédlet: Szókratész (Platón) dialógusai.