A Nol szerint a NEFMI támogatásával és a Magyar Tudományos Akadémia hátszelével (feltehetőleg a szociológusok és pszichológusok megrökönyödésére) alapított Magyar Családtudományi Társaság már előre tudja, mi lesz majdani kutatásai eredménye: csak a saját értékrendjüknek megfelelő módon (azaz heteroszexuális házasságban és gyerekekkel) élők lehetnek egészségesek. Paradox módon a "tudomány" szóval való ilyesféle visszaélés arra is rámutat, hogy vallási érvekkel és üdvtanokkal ("így kell élned, hogy üdvözülj") nemigen lehet szélesebb tömegeket megszólítani.
A tudományosság legfontosabb ismérve ugyanis az, hogy nem tudom előre, mi lesz a kutatásom eredménye. Persze van egy elképzelésem, hipotézisem, de a tudomány lényege, hogy valamilyen (legalább az érvelés, a gondolatmenet tekintetében, de a kísérleti tudományokban fizikailag is) megismételhető és ellenőrizhető, reprodukálható módon letesztelem, hogy hipotézisem megállja-e a helyét. A tudományos kutatáshoz a kutatónak nyitva kell lennie az iránt a lehetőség iránt, hogy totálisan mellélőtt, mert ha szemellenzővel kutat, kevés eséllyel fogja észrevenni a hipotézisét cáfoló adatokat. (A módszereiben amúgy tudományos eljárásokkal dolgozó teológiát egyébként az különbözteti meg a tudománytól, hogy vannak kutatható kérdések és vannak tabuk – olyan tézisek, amelyek nem kérdőjelezhetők meg az állástól való megfosztás és a hitközösségből való kiközösítés nélkül. Ezt tanúsítja pl. Uta Ranke-Heinemann és Hans Küng sorsa.) Ha már előre hóttbiztosra veszem, mi az eredmény, akkor az nem tudomány – nem is beszélve arról, ha az esetleges új eredmény úgysem érdekel, akkor kidobott pénz és idő a kutatás.

Ez a társaság azonban egy igen érdekes jelenség része, ami pár száz éve, úgy a felvilágosodással vette kezdetét Európában. Azt megelőzően a mindenkori klérus dolga egyszerű volt: az volt a mindenkori helyes életvitel, amit ő annak nyilvánított ki. Megmondták, mi erkölcsös és mi nem, és aki nem tartotta magát ehhez, az nagyjából megnézhette magát (na persze kivéve, ha elég gazdag és elég befolyásos volt). A felvilágosodás környékén megváltozott a dolog (a reformáció önmagában még csak amolyan „vissza a gyökerekhez” mozgalom volt, amely igazibb kereszténységet keresett a pápáénál, bár persze amikor különböző csoportok metafizikai igazsága ütközik ilyen látványosan, ez máris mérlegelésre és gondolkodásra kényszerít: mégis hogyan döntöd el, melyik csapat tudja, hol lakik az Isten?): már nem annyira magától értetődően fogadta el a nagyobb közönség igaznak, amit a papok, lelkészek mondtak nekik. Nem csak szűk tudóskörökben kellett érvekkel alátámasztani az állításokat (ahogyan korábban), hanem a nép előtt is. Ilyen értelemben a tudományos beszédmód legyőzte és leváltotta a vallásos kinyilatkoztatás beszédmódját.
Ez a „helyes életmód” kérdéseinek tárgyalására is kihatott. Míg korábban elég volt azt mondania egy vallási közösségnek, hogy „így kell élned, hogy üdvözülj”, ezzel a kinyilatkoztatással ma nem tud széles rétegeket megszólítani, nem hogy meggyőzni. A vallási közösségek egy része pedig a maga életmódját, életfelfogását akarja általánosan elfogadottá tenni – nem elég számukra, hogy ők élhetnek, ahogyan nekik jólesik, másokat is erre az életmódra akarják kényszeríteni, és erre az állam eszközeit (családjog, szociális juttatások rendszere, és hasonlók) felhasználni. Hogy az államot a saját képükre formálhassák, demokrácia jellegű körülmények között azonban szélesebb rétegeket kell megszólítaniuk és arra bírni, hogy magukévá tegyék az ő álláspontjukat. Beszédmódjukat, meggyőzési stratégiáikat ehhez kell igazítaniuk (ennyiben az önrendelkezés és a demokrácia elve legyőzte a katolicizmus pásztor-nyáj elvét, ill. azt az elvet, amely lehetővé tette azt a véres rémuralmat, amellyel Kálvin János életmódját egyeduralkodóvá próbálta tenni Genfben).
A tudományos beszédmódnak a győzelmét példázza az értelmes tervezettség /ID mozgalom is, amely tudatában van annak, hogy a bibliai teremtéstörténetet a tudomány a mítoszok birodalmába utalt. De nekik ez nem elég: mivel a „tudományos” az értékesebb, ők meg szeretik az őstörténeti elképzeléseiket, „tudományossá” próbálják tenni őket – megfeledkezve arról, hogy a tudományosság elengedhetetlen feltétele az, hogy a kutatás nyitott legyen a cáfolatra is.
Az életmódra nézve ma az egyetlen aduász az „egészséges”, amit tudományos(nak látszó) érvekkel kell alátámasztani, ha el akarjuk fogadtatni. Nem mai ötlet: A 19. században az egészség jegyében küzdöttek a fiúk maszturbálása ellen és vaksággal, impotenciával és ki tudja még, milyen következményekkel fenyegették a „vétkezőket”. Pedig hát a fiuk tömeges megvakulása azért a 19. század tudományos módszereivel mérve is feltűnt volna. Ugyanezt a stratégiát alkalmazza maga a katolikus egyházfő is, amikor odaveti, hogy az óvszer nem véd a HIV-fertőzés ellen, ahelyett, hogy egyszerűen azt mondaná: gyerekek, a katolikus tanítások szerint a pokolra kerül, aki gumit húz, ezért ne csináljátok. És ugyanezt a stratégiát használják azok, akik homoszexuálisokat akarnak gyógyítani, holott erre jelenleg nincsen működő módszer.
A Magyar Családtudományi Társaság is tisztában van azzal, hogy elképzelései a helyes életről nemhogy nem találkoznak a lakosság zömének a felfogásával, de hogy a keresztény üdvtannal („Nem szexelhetsz házasságon kívül, mert nem fogsz üdvözülni!”) nem tudnak széles rétegeket meggyőzni. Mivel mégis a maguk képére szeretnék formálni az országot, kénytelenek a hitetlenek nyelvét használni és a tudományos látszat köntösét magukra ölteni – megfeledkezve arról, hogy a látszat nem elég a tudományossághoz.

Annyira kilóg a lóláb, hogy ez a köntös legfeljebb egy rövidke blúzocska. Akár „haspólót” is írhattam volna.

 

UPDATE: És egy kis szatíra: hapog.blogspot.com/2012/02/indul-csak-mi-jarunk-jo-uton-program.html