Mint a Loch Ness-i szörny vagy a Jeti, a vasárnapi kötelező zárva tartás is rendszeresen felüti a fejét. A dolog persze korántsem a magyar munkavállalók családi életének védelméről szól, és nem is "nemzeti ügy", hanem egy nemzetközi akció magyarországi csápja.
Ha róluk lenne szó, a munkavállalók jogait a zárva tartásnál hatékonyabb eszközökkel lehetne védeni - a most éppen reciklált javaslat csak a 280 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokra vonatkozna, míg a kisközértek, éjjel-nappalik, falusi családi ábécék továbbra is nyitva tarthatnának, ahogyan természetesen a vendéglátósokat, büféseket, cukrászdákat, pékségeket, na és persze a közlekedési vállalatokat sem akadályozná meg munkavállalóik dolgoztatásában (ha cinikusak akarunk lenni: a keresztény egyházakról nem is beszélve, akik papjaikat nemcsak, hogy vasárnap dolgoztatják, de egyesek még a családalapítástól is eltiltják őket). Magyarán nem a dolgozókról szól a felvetés. A vasárnap ünneplését amúgy talán az ortodox zsidóság vitte leginkább tökélyre: a szombatot náluk tölti valóban együtt a család, munka nélkül, egymással és istennel foglalkozva, és a villanykapcsolóhoz sem nyúlnak, mert az munka (ellenben nem minősül munkának a szombatot be nem tartó felebarát nyílt színi szidása). Ehhez képest igencsak felemás megoldást kínál a Fidesz-KDNP javaslata. Ha valóban a munkavállalókat szeretnék nagyobb védelemben részesíteni, a vasárnapi munkára bérpótlékot lehet fizettetni, és/vagy ki lehet kötni, hogy egy-egy alkalmazott legfeljebb havonta egyszer dolgozhat vasárnap - ez valóban a munkavállalókat segítené - ágazattól függetlenül.
Persze meg lehetne lenni vasárnapi madaras és madármentes teszkók nélkül is, bár ezt alighanem a keresztény védelem alá vonandó (középosztálybeli) családok életét nehezítené leginkább: míg az, aki éppen nem nevel kisebb gyereket, szükség esetén meg fogja tudni oldani, hogy hétköznap este intézze havi nagybevásárlását, egy családnak ez hétköznap az ovizárás és gyerekfektetés közötti pár órára már nem fér bele. Nekik marad a szombati tömegnyomor, vagy a drágább és kisebb választékot kínáló sarki közért.
Biztos van néhány olyan család, amelynek a vásárlás az egyetlen közös program, de ők aligha fognak automatikusan megtáltosodni a zárt boltajtó látványától (esetleg közös program hiányában hamarabb szétesnek - a karácsonyi összezártság sem tesz jót minden családnak).
Vallásszabadsága és választási lehetősége eddig is mindenkinek volt. Senkinek nem kötelező éppen vasárnapra időzíteni bevásárlását, és aki életét vallási tilalomfák köré szervezi, az eddig is ennek megfelelően intézhette pályaválasztását - aki vallásos muszlim, az ne menjen mészárosnak, Jehova hithű tanúja nem való baleseti sebésznek, és aki a vasárnapot imával szeretne tölteni, az ne bolti eladónak, hanem bölcsődei dadusnak menjen.
Eddig választhattunk. Az uniós tagállamok püspöki konferenciáinak bizottsága, az evangélikus egyház és civil szervezetek EP-képviselőkkel együttműködve azt szeretnék, hogy ez ne így legyen, és az EU-ban vallási hovatartozásától függetlenül mindenkire nézve kötelezően munkamentes legyen a vasárnap (gondolom, a családi ingyenmunka nem minősül munkának ebből a szempontból, tehát a jó keresztény családanyák továbbra is összegürizhetik vasárnap délelőtt mise előtt és után az ebédet). Terveik szerint felhasználnák erre az EU demokratikusabbá tétele céljából a Lisszaboni Szerződés értelmében létrehozandó európai polgári kezdeményezést, amelynek segítségével egymillió uniós polgár aláírásának összegyűjtésével a kezdeményezők kikényszeríthetik, hogy az Európai Bizottság valamilyen javaslatot tegyen a kérdésben.
Ami a vitából kimarad: a negyvenórás munkahétnek köszönhetően kétnaposak a hétvégéink. A hét 168 órájából kb. 120-ban igényeinkhez igazodhatunk. Családi életet nemcsak vasárnap, hanem szombaton is lehet élni, ahogy hétköznap esténként is.
Ez is amolyan feszület-, minaret-, fátyolügy: a vallások hatalmának fitogtatása a cél.
