Az járja, hogy ha az ember nem ajánlja fel adója 1%-át egyháznak, akkor kiemelt költségvetési előirányzat ide vagy oda, úgyis az állami nagy kalapba kerül. Tény, hogy az egyházi 1% nem egyházi alternatívájának a felhasználása lehetne átláthatóbb is. De ne áltassuk magunkat: az egyházak pénzfelhasználása sem átlátható, és az óriásplakátokon sugalltakkal ellentétben az egyházak nem kötelesek közérdekű célokra fordítani az egyszázalékos bevételt. A nem felajánlás sem megoldás – pontosabban arra ad lehetőséget a kormánynak, hogy a „hallgatást" úgy értelmezze, ahogy neki tetszik. Meg is tette: gyakorlatilag a korában nem nyilatkozók pénzét odaadta az egyházaknak.
Amiből arra következtethetünk, hogy hiba volt hallgatni.
Ha már úgy van – gondolhatja az adófizető állampolgár –, hogy az egyházak úgyis megkapják az 1% 90%-át, akkor már úgyis mindegy. Ezzel a (kétségtelen kényelmes) megoldással viszont az az aprócska baj van, hogy utólag igazolja a kormány lépését, miközben az egyházak arra használják az ajándék pénzt, amire akarják.

Tehát tessék csak szépen felajánlani – a nem egyházi alternatíva technikai száma: 1823 (A Nemzeti Tehetség Program)