Bár már többször is volt szó az új alkotmányról (mely a Jobbik nyomására kapta az Alaptörvény megjelölést), az életbelépés alkalmával nem árt újból átnézni a szöveget - bőségesen van benne bírálni való, így mi most szerényen a saját kaptafánknál, azaz a vallási és világnézeti szabadság kérdéseinél maradunk.
A szöveg már preambulumának, a nemzeti hitvallásnak a címválasztásával is sérti a vallási, világnézeti és lelkiismereti szabadságot. A „hitvallás” szó használata vallási konnotációjával egyaránt problematikus a nem hívőknek és azon hívők számára, akik ezt a szót az eviláginál komolyabb, transzcendens ügyekre tartanák fenn és profanizálásnak értelmezik a szónak a valláson kívüli használatát. A hitvallás egyes rendelkezéseiben is sérti a lelkiismereti szabadságot, hiszen a demokrácia működéséhez feltétlenül szükséges alapokon túlmenően is kötelezővé tesz bizonyos értékválasztásokat (és történeti események értékelése révén egyébként a tudomány szabadságát is megsérti). A vallásmentes életmód szempontjából - a kereszténység folyamatos kiemelése mellett - különösen problematikus az a kitétel, miszerint „együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”
A vallásszabadságot a régi alkotmányból átvett szövegezés szavatolja (a Szabadság és felelősség c. rész VII. cikkének (1) bekezdésében), amelynek gyenge pontja, hogy a valláshoz és a lelkiismereti meggyőződéshez való szabadságról beszél, míg a vallástól való szabadságot csak áttételesen, a lelkiismereti szabadságon keresztül védi (tehát a törvény betűje szerint például egy kötelező vallási szertartás alól csak úgy tudom kivonni magamat az alaptörvénynek erre a passzusára hivatkozva, ha „bebizonyítom”, hogy a részvétel sértené a vallási vagy lelkiismereti meggyőződésemet). Ugyanakkor a bekezdés biztosítja a jogot a vallási, lelkiismereti meggyőződésének szertartások útján vagy egyéb módón történő kinyilvánításának a mellőzésére is. Az elég szerencsétlen megfogalmazás következtében azonban ez a rész szigorúan véve csak azt biztosítja, hogy a saját vallás szertartásaiban ne vegyen részt a polgár.
Hiányzik tehát a negatív vallásszabadság tételes védelme (tehát az, hogy senki nem kényszeríthető a vallási életben való részvételre, vallási szertartásokon való részvételre), és hiányzik annak a jognak a biztosítása is, hogy a vallási, világnézeti hovatartozást titokban tartsa a polgár. Ez utóbbit áttételesen az adatvédelemről szóló rendelkezések biztosítják egyébként, amelyek értelmében a vallási hovatartozás különösen védendő adat, amely csak az illető kifejezett hozzájárulásával tartható nyilván (ha ehhez tartaná magát az állam, a nagykorúság elérésekor tulajdonképpen minden megkeresztelttől stb. be kellene kérnie az adott egyháznak egy adatkezelési hozzájárulást, és ennek hiányában olvashatatlanná kellene tenni a nevet az egyházi anyakönyvben).
A vallási és világnézeti szabadság természetesen az általános emberi jogok szerinti szabadságjogok egy alesete, amely jogokat ugyanennek a fejezetnek az I. cikkének (1) bekezdése rögzíti, kiemelve, hogy az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége. Ugyanennek a cikknek a (3) bekezdése azonban leszögezi, hogy az alapjogok is korlátozhatók „más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos [sic!] érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Ez idáig teljesen rendben is lehetne, hiszen az alapjogok sem érvényesülhetnek korlátlanul, márcsak azért sem, mert mások alapjogait is tiszteletben kell tartani. Amennyiben azonban valamely vallási tételt szerepeltetünk „alkotmányos” értékként, ezzel máris korlátoztuk a vallásszabadságot nem valamely a civilizált együttélés és mások szabadságjogainak védelme érdekében szükséges okból, hanem csupán egy adott vallás érvényesítése érdekében, az egyik vallási tételt az összes vallás és a vallásmentesség fölé helyezve. Ezzel persze sérül a demokratikus jogállam egy másik elve is: a polgárok egyenlősége – ennek biztosítására „találták fel” amúgy az állam vallási semlegességét, és ezért nem teszünk civilizált alkotmányban (alaptörvényben és elnevezéstől függetlenül minden egyéb ilyen funkciójú szövegben) vallási kijelentéseket.
A szabadságjogoknak, és ezen belül a vallásszabadságnak a végső kegyelemdöfést az Alapvetés fejezet R cikkének (3) bekezdése adja, amely az előzőekkel ellentétben korlátozás és megkötés nélkül relativizálja az alapvető emberi jogokat is, hiszen a cikk értelmében az alaptörvény minden rendelkezését a „Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”.
Az alaptörvényt egyébként itt olvashatjátok: http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=137076.221387&kif=alapt%C3%B6rv%C3%A9ny*#xcel
