Egyszerű a válasz: örök üdvösséget. Az Iszlám ún. Állam hívei ezt speciel azáltal hiszik elnyerni, hogy "visszaállítják" a "kalifátust", azaz olyasvalakit juttatnak világi hatalomra kimondottan Szíria és Irak környékén, aki egyben Mohamed próféta (és ezáltal Allah) földi képviselője is. De mi közünk van nekünk ehhez, és miért párizsi lakosokat lőnek le, amikor "Róma" szerepel a szent irataikban?
A különböző abszolút eszmék - legyen az Isten, Jézus, a proletáruralom földi paradicsoma, Allah, Jahwe, Kim Dzsong-Un, X vagy Y törzs felsőbbrendűsége, Baál vagy Aton, de akár egy ma élő guru tanításai - attól vonzók, hogy biztonságot adnak. Igazságuk nem függ semmilyen külső körülménytől, sem tértől, sem időtől, hanem örök és változatlan. És persze megkérdőjelezhetetlen.
Magyarán megmundják a tutit, és ezért vonzók mindazok számára, akik kallódnak, akik félnek a bizonytalanságtól (hogy szidta az előző pápa, XVI. Benedek a "relativitást"), akik maguk nem tudják eldönteni, merre hány métert kell tenniük, hogy jó legyen. Az (általuk választott) eszme megmondja nekik.
Persze van egy kis bibi: nem egy db. abszolút igazság van, hanem számos felekezet és ideológia kínálja a maga örök igazságát. Ha én döntöm el, melyik legyen az, akkor lehetséges, hogy rosszul döntöttem, hiszem emberből vagyok. Ezért két dolgot kell csinálnom: úgy teszek, mintha nem én választottam volna az eszmét, hanem az engem, és igyekszem elfelejteni, hogy valójában az én örök igazságom sem abszolútabb a többinél. Esetleg igyekszem elérni, hogy ne is kelljen látnom azokat, akik más életet élnek - gettóba vonulok, vagy azért lobbizom a törvényhozóimnál, hogy gettót csináljanak az országomból. Ja, és a szatírát persze azonnal be kell tiltani, mert túl találó aza tükör, amit mutat nekem, amikor az újságos mellett elhaladva a cicis lapok helyett véletlenül azt nézem.
Valóban civilizációk háborúját éljük, de nem a Nyugat és a Kelet harcát, és pláne nem a kereszténység és az iszlám harcát. Hanem a zárt, illiberális törzsi társadalmak harcát a felvilágosodásban megfogalmazott szabadelvű, nyílt értékrendet valló közösségek ellen. A két ellenfél filozófiailag nem ugyanazon a szinten heyezkedik el: Míg a zárt csoportok hívei nagyon kevés kompromisszum árán egy nyílt társadalomban is élhetik a maguk életét, fordítva ez nem lehetséges: aki nyílt társadalomban vágyik élni, annak nincs erre lehetősége egy zárt társadalom uralma alatt. És aki csupán egy másik zárt csoportban szeretne élni, az sem teheti meg, ha egy másik zárt csoport uralkodik felette.
Nézzük a helyzetet a korlátok felől: A nyílt társadalom lényegében a szabadság-testvériség-egyenlőség eszmehármasra épít és ebben foglalható össze: mindenkit megilletik ugyanazok a szabadságjogok, ergo a te szabadságod ott ér véget, ahol a másiké kezdődik, továbbá mindannyian testvérek vagyunk, azaz senki nem minősül csoporton kívülinek, hanem mindannyian szolidárisak vagyunk egymással, sőt, megvédjük a gyengét. Ez az értékrend egy csomag: az egyes tételek összefüggnek, és csak együttesen, összefüggő rendszerként működőképesek. Onnantól, hogy engedjük valakinek kimazsolázni azt, ami neki tetszik, és elutasítani azt, ami nem tetszik, működésképtelen a rendszer. Vonzóvá a szabadság és a biztonság kombinációja teszi ezt a rendszert: azt csinálok, amit akarok, és mindenki más is azt csinálja, amit ő akar, de ha ő az én szabadságomat megsérti, akkor a többiek megvédenek ellene (ill. kikapok, ha én bántok mást). A zárt társadalom egy abszolút ezsmerendszerre épít, amely nemigen hagy egyéni szabadságot, hiszen mivel az abszolút igazság többé-kevésbé ismert, a szabadság csak zavaró tényező. Elvégre ha az uralkodó eszme képviselői pontosan tudják, mi a helyes, akkor az az emberbaráti dolog, hogy ezt konkrét törvények formájában ki is mondjuk, hogy mindenki helyesen cselekedjen. Persze kutyakötelesség szigorúan megbüntetni azokat, akik mást gondolnak helyesnek, hiszen azoknak tuti nem lehet igazuk.
Namármost hogy kinek mi a vonzóbb verzió, az attól függ (itt aztán tényleg a lét határozza meg a tudatot): ha az épp uralmon lévő abszolút igazsággal mindenben egyetértesz, akkor nyilván szimpi lehet ez a zárt társadalom, hiszen álláspontoddal a hatalom líblingje leszel, folyamatosan meg van simogatva a buksid, mert a jó oldalon állsz, tiéd a jóhírnév, a társadalmi siker és az örök üdvösség. Bajban akkor leszel, ha esetleg egy-két kisebb marginális kérdésben más a véleményed: kénytelen leszek kussolni, vagy úgy jársz, mint azok a szerencsétlenek, akiket megfosztanak a katedrájuktól (történt ez az első német katolikus teológus professzornővel, Uta Ranke-Heinemann-nal), meglőnek, vagy rosszabb helyen simán lecsuknak és megvernek (nyilván hallották Raif Badawiról, aki nem, nem ateista, csak attól hitelen, hogy arrafelé mindenki hitetlen, aki nem mindenben pont a klérussal ért egyet). Esetleg leköpnek, mert vallásilag meg nem engedett helyre ültél a buszon Jeruzsálemben, vagy mert nyolcévesen csak térd alá érő szoknya van rajtad, nem bokáig érő.
Az európai társadalmak sem a nyitottságnál kezdték, és a törzsi/zárt közösségi múlt bizonyos elemeit még mindig magukon viselik, pl. egyes zárt csoportoknak nyújtott anyagi előnyök (iskolai hittan, egyházak finanszírozása, uralkodóházak fenntartása), ill. a közösségi döntéshozatalba biztosított beleszólásuk révén (pl. a közmédiák felügyeletébe való beleszólással, de ilyen a boltok vasárnapi bezáratása vagy kulturális rendezvények betiltása egyházi ünnepekre hivatkozva). Ez a nyitás egy folyamat, ami vissza is csinálható (l. az Orbán-kormány számos intézkedését, a mi-ti szembeállításra alapozó értékrendet, valamint az illiberális állam éltetését), aminek nem előfeltétele az európai hovatartozás, és ami nem-európaiaknak is vonzó lehet - amint azt éppen a menekültek mutatják, akik a nekik otthon felkínált zárt, homogén közösségnek különféle okokból nem kívánnak részesei lenni, miközben számos korábbi muszlim migráns egészen jól érzi magát Európában (tudtátok, hogy a Németországban élő muszlim nők 70%-a soha az életben nem hordott fejkendőt és Svájcban nem az ott élő több tízezer muszlim szokott a gyerekeknek felmentést kérni az úszásoktatás alól, hanem egyes keresztény közösségek?).
Egyetemesebb értékeket képvisel a nyílt, szabadelvű társadalom (amely kevés korlátozásokkal a zárt csoportoknak is biztosít életteret) mint bármely zárt társadalom, amelynek értékrendje, bár abszolútnak van feltünttve, csak az abban hívőkre, azaz csoporton belül érvényes. Ezért míg a zárt társadalmak valóban csak háborúzni tudnak egymás ellen saját abszolút eszméikre hívatkozva, a nyílt társadalom tudja biztosítani az a közös, tudatosan nem valamely istentől származtatott, hanem emberi megegyezésre alapozott értékrendre építő keretet, amiben el tudunk férni egymás mellett anélkül, hogy folyton baszogatnánk egymást.
Szóval valóban el kell dönteni, hogy valamely keresztény alfelekezet nevében harcolunk-e az életünk szétcseszése ellen, vagy ennél egyetemes emberi értékeket választunk magunkénak és az itt élő muszlimokkal, a libanoniakkal, a kenyaiakkal, a Balin nyaralókkal, a timbuktui könyvtár megmentőivel, a japánokkal és nem tudom, még kikkel állunk egy oldalon.
