Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Szökők szívatása

2012. március 12. - szekularisfigyelo

Sokszor írtunk arról, hogy a katolikus egyház azért nem teszi egyszerűvé az egyszer – jellemzően megkérdezésük nélkül – megkeresztelteknek, hogy kilépjenek a klubból. Ennek persze elsősorban ott van jelentősége, ahol megbízhatóan nyilvántartják a kiemelt egyházak (köztük a katolikus) tagjait, és az állam beszedi az egyházaknak az egyháztagoktól az egyházadót. De azért másutt sem mindegy, hiszen az egyházak tagjaik számára hivatkozva törekszenek beleszólni a közügyekbe.
Luxemburgban a humanisták, ateisták és agnosztikusok szervezetének köszönhetően három éve viszonylag egyszerűen lehet kilépni az egyházból. Ki kellett tölteni egy űrlapot, amely a nevet és a születési dátumot tartalmazta, ezt elküldeni a szervezetnek, amely továbbította az egyháznak a levelet. Ezekre – a közvetlenül az egyháznak küldött levelekkel ellentétben – általában válasz is érkezett. 3500 ember ott is hagyta az egyházat. Legújabban azonban az egyházban úgy tűnik, kevésbé hatékony az adminisztráció: mindenféle egyéb adatokat is kérnek, hol ezt, hol azt, nemegyszer pedig a keresztelés pontos dátumát. Az ateisták ennek láttán támadásba lendültek és kérdezik az egyháztól, minek kell nekik a plusz adat, és minek köszönhető az ügyintézés minőségromlása – vajon máris túl magasnak érzik a kilépettek számát?
http://hpd.de/node/13010

Svájcban is szórakoznak a kilépőkkel. Minden egyházmegyének saját eljárásrendje, ill. útmutatója van, hogyan is kell kezelni a nyáj karámjából kilépőket. A cél persze az, hogy előbb-utóbb visszatérjenek, és arra utasítják a papokat, hogy lehetőleg ne mondjanak olyant, amivel végképp elriasszák a kilépőt attól, hogy később esetleg az egyház közelségét keresse. A pap köteles a párbeszédet keresni a kilépővel, de csak az egyik egyházmegye gondolja úgy, hogy a kilépő motivációjának a megismeréséből esetleg vissza lehetne következtetni arra is, mit kellene az egyháznak másképp csinálnia a lelkipasztorkodás során).
Van, ahol azért egy-két adminisztratív akadállyal is szembe kell néznie a kilépőnek. A churi egyházmegyében (amely az ország legnagyobb városát, a 300 ezres lakosú, de milliós vonzáskörzetű, igaz, többségében protestáns Zürichet is magába foglalja) nem elég egy levelet írni, hanem a válaszra válaszolni is kell, A St. Gallen-i egyházmegye (ahol a kalandozó magyarok is pusztítottak) pl. azzal szívatja a kilépőket, hogy közjegyző által hitelesített aláírást kér a kilépési kérvényre. Sittenben a kilépőnek tudnia kell, pontosan hol is keresztelték meg, a kérvényét ugyanis csak ott fogadják el. Az egyház alapvető álláspontja, hogy a megkereszteléssel Isten kegyeibe fogadta a megkereszteltet, és ezt a kapcsolatot a megkeresztelt nem tudja felmondani. Ezért úgy gondolják, hogy csak az egyházból, mint szervezetből lehet kilépni, de a hívők közösségéből nem, ezért továbbra is az egyház tagjának tekintik a kilépettet is (igaz, a bázeli egyházmegye abból indul ki, hogy aki kilép az egyházból, az általában a tanításokat is elutasítja és a hívők közösségéből is ki akar lépni). A fribourg-i egyházmegye úgy fogalmaz, a kilépett passzív tagja marad az egyháznak, csak az aktív közösségből kerül kizárásra.
Az egyházból, mint szervezetből való kilépés azt jelenti, hogy az illető nem fizeti tovább az egyházadót, amelyet Svájcban a kantonok adóhivatala szed be a rendes kantonális adóval együtt. A kilépés kezeléséről szóló útmutatókban a pénz kérdése nem kis szerepet játszik egyébként. Így pl. a hívő hozzátartozók lelkigondozása egy ateista hozzátartozó halálakor nincs benne a hívő hozzátartozók egyházadójában, ezért külön kell fizetniük (persze nem beszélve arról, hogy ha ateista hozzátartozójukat pappal akarják eltemettetni), és ha egy nemfizető szülő szeretné, ha a gyereke hittanra járjon, akkor a szülőtől azért némi anyagi hozzájárulást is kell szedni. Ugyanakkor nincsenek fix tarifák, ehelyett szociális helyzet és pofa alapján döntse el a pap, mennyit lehet kérni. A nemfizetést az egyház súlyos véteknek tekinti, mivel úgy veszi, az illető felmondja a szolidaritást, de ez sem elég egy teljes kiközösítéshez. A churi egyházmegyében pl. a kilépő egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy miután visszaigazolták a kilépését, a kilépést tényét ténylegesen be is jegyzik az anyakönyvbe. Ezt csak akkor teheti meg a pap, ha egészen biztos abban, hogy a kilépő nagyon komolyan megtagadta a hitét, és ha erre engedélyt kap.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr344300834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása