A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökeként hírnevet szerzett Osztie Zoltán katolikus papról közölt „Az Úr civilje” címen pályaképet a Magyar Narancs még a január 17-i számában, amit érdemes elolvasnia azoknak, akik kíváncsiak a mozgatórúgókra. A többieknek röviden összefoglalom a cikket.
Osztie Budapesten, de felvidéki és vajdasági kötődésű családba született, Trianon- és államosítás-áldozatok utódaként, a polgárság maradványait őrző családban, igaz, apja Osztie tízéves korában otthagyta a családot. Középiskolás társairól Osztie (aki a Veres Pálné Gimnáziumba járt) úgy érezte, tengődnek és kallódnak, és ez vezette őt (saját visszaemlékezése szerint) az egyház, illetve a Központi Hittudományi Akadémia, illetve még pontosabban a kétely lehetőségét is tagadó hit karjaiba. Kispapként is a „rendet” és a hierarchiát minden fölé helyező tanártekintélyeknél érezte jól magát, mintegy amolyan külső gerincet keresve tartást adó támasznak. Egyik mentora Az egyház szerinte a „természetes” közösségek, a „természetes” (társadalmi) rend és hierarchiák (hangsúlyosan beleértve a nők alárendeltségét a férfiak alá) őrzője, és hivatása, hogy ezeket úgymond helyreállítsa a reneszánsszal és a felvilágosodással kezdődött, ezeket az uralmi viszonyokat egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlenek tekintő „liberalizmussal” és „egyházellenességgel” szemben. A keresztény civil szervezeteknek, mozgalmaknak nem is lehet más feladata, mint ezt kierőszakolni minden nem-katolikussal szemben – merthogy „egyház” valójában csak egyetlen van. Osztie számára megkérdőjelezhetetlen (és bizonyításra nem szoruló) axióma, hogy Magyarország keresztény (értsd: „katolikus”) ország, ezért „Nincs tehát...keresnivalója e hazában semmilyen másfajta ideológiának, vallásnak vagy pártoskodásnak”.
Osztie nemcsak a világi szabadságjogokat ellenzi mélységesen, hanem a katolikus egyházon belüli szabadabb légkört, alulról jövő kezdeményezéseket, demokratikus beütéseket, mert szerinte a liberális métely keze az egyházba is betette a lábát. Már kispap korában is ellenezte a Bulányi György-féle „bokor-mozgalmat” (nem is állt ki az emiatt a papi szentség felvételétől az ÁVH által eltiltott kispaptársa mellett). Egyházon belüli liberális ősellenségének pedig Várszegi Asztriket, a pannonhalmi apátot tekinti, aki a kilencvenes években a Hittudományi Akadémiát vezette és ebben a minőségében a „természetes” hierarchiát felborítva egy vitában a kispapoknak adott igazat és kitette Osztie Zoltán és mentora, a szintén tekintélyelvű, ám művelt Nádasi Alfonz szűrét (reverendáját).
Helyteleníti Osztie a második vatikáni zsinat liberális vívmányait, így a felekezeti türelmet (azaz a más vallásúak békén hagyását) is, a demokráciáról nem is beszélve – ehelyett inkább a Szent Koronát kellene komolyan venni.
Politikailag példamutatónak Osztie az 1930-as évek Magyarországát tartja, Horthy Miklóst, Hóman Bálint kulturális minisztert, az antiszemitizmusáról elhíresült Prohászka Ottokár püspököt és Teleki Pált tartja követendő politikusi személyiségeknek. Utóbbi egyébként Osztie Zoltán szerint kiváló ember volt, ezért nem is lehetett öngyilkos.
Úgy tűnik, a demokráciát a KÉSZ-ben is adott esetben felülírandó istentelenségnek tartja Osztie, ugyanis ahhoz, hogy elődje, Csanád Béla teológiaprofesszor kívánságának megfelelően halála után biztosan őt válasszák elnöknek, egy kicsit alapszabálytalanul és ezzel (a Legfelsőbb Bíróság 2002-es ítélete szerint) törvényellenesen járt el: a közgyűlési napirenden nem szereplő alapszabály-módosítással kétharmadosról felesre csökkentették az elnök megválasztásához szükséges szavazati arányt. A másik, Osztie szerint „önjelölt” (a szervezetet korábban alelnökként vezető, nem pap) indulóval szemben Osztie győzött ezen az 1997-es elnökválasztáson, a keresztény értelmiségiek nem kis része pedig otthagyta a szervezetet. Egy 2003-as, a Távlatok című jezsuita lapban kezdeményezett vitában felrótták a szervezetnek, hogy hittérítés helyett immár politizál, ami ellen Osztie nem tiltakozott, hanem büszkén vallotta, hogy az 1998-as választások előtt ő vezette be a „fiatal politikusokat” az egyházi körökbe, hogy ezzel előkészítse az ország keresztény jobboldali uralását.
