Ausztriában a megkeresztelteknek kötelező iskolai hittanra nem járó gyerekek büntijeként vezették be kísérleti jelleggel az etikaoktatást, amelyet most általánossá akarnak tenni. A szekuláris szervezeteknek jobb ötletük van: átfogó, megfelelő minőségbiztosítással végzett etikaoktatást követelnek – mindenkinek, beleértve a hittanos gyerekeket is. Ahogyan nálunk kötelezően választható hittan és erkölcstan bevezetését, ott is azzal indokolták az egyházak az etikaoktatást, hogy a nem hívők gyerekeinek is szükségük van erkölcsi nevelésre (annak bizonyításával azonban adósak maradtak, hogy a nem hittanos gyerekek között tényleg több viselkedési problémás lenne). Apró probléma, hogy az etikaoktatást nem erre filozófiailag és módszertanilag kellően képzett emberek tartották, hanem a hitoktatók amolyan másodállásban. Ugyanez történt egyébként Svájcban egy hasonló kísérletben, ahol a gyerekek unalomra, a szülők pedig vallási indoktrinációra panaszkodtak, mivel a hittantanárok nemigen voltak képesek elvonatkoztatni saját világképüktől.
Vélhetően nálunk is arról fog szólni az ősztől bevezetendő hit- és erkölcsoktatás (amely az egyedüli tárgy, amelyre a Nemzeti Alaptanterv külön tanórát ír elő), hogy a hittanra be nem iratkozó gyerekek is hittantanár elé kerüljenek – sejthető, hogy nem áll rendelkezésre sem elég filozófia szakos tanár, sem megfelelő tananyag.
Pedig tényleg ehetne ez jó dolog is. Berlinben kötelező az etikaoktatás. Ott egy gyilkosság nyomán arra kellett ráébredniük a tanároknak, hogy a tanulók egy része olyan erkölcsi normákat követ, amelyek Németországban elfogadhatatlanok. Az akkor huszonhárom éves Hatun Sürücüt fivérei ölték meg a lakása előtti buszmegállóban. Az asszony „bűne” az volt, hogy miután tizenhat évesen férjhez kényszerítették unokatestvéréhez, tizenhét évesen, már terhesen visszaszökött családjához Berlinbe, ahonnan fejkendőjét levéve egy anyaotthonba menekült tovább. Megszülte gyerekét, visszairatkozott az iskolába, szakmát tanult és majdnem végzett, amikor nyolc testvére közül három fejbe lőtte 2005 elején. A gyilkosság után az egyik iskolaigazgató nyílt levelet írt három tanítványa szüleinek, mert azok helyeselték a gyilkosságot és természetesnek tartották. Széles körben felháborodtak azon, hogy az évtizedek óta Németországban élő muszlimok egy része milyen erkölcsöket követ. A kötelező etikaoktatást 2006-ban vezették be a berlini iskolák 7-10. évfolyamaiban, és sikertelen volt az a 2009-es helyi népszavazás, amely azt szerette volna elérni, hogy az etikaoktatás kiváltható legyen hittannal.
A berlini történet nagyon szépen rámutat arra, miért is alkalmatlan a hittan a gyerekek erkölcsi nevelésére. Elvégre a gyilkosok vallásuknak és erkölcseiknek megfelelően cselekedtek. Nálunk Magyarországon ugyan nem élnek nagy számban más vallású és erkölcsi normájú bevándorlók, de hogy mi számít erkölcsösnek, az még a miénknél zártabb társadalmakban sem egyértelmű. Nemrég megölte magát egy tizenhat éves marokkói lány. Túlélt nemi erőszakot, bántalmazást, és családja feljelentést is tett a rendőrségen. A bíróság azonban a részben vallási alapú marokkói törvényeknek – és az Ószövetségnek – megfelelően felkínálta a bántalmazónak, hogy megmenekül a büntetéstől, ha feleségül veszi kiskorú áldozatát. A bántalmazó elfogadta a lehetőséget, Amina Filalinak viszont az öngyilkosság maradt, ha nem akar együtt élni bántalmazójával. Filali halála felháborodást váltott ki Marokkóban is, ahol évek óta követelik ennek a törvénynek a megváltoztatását.
Ma Magyarországon még az is kénytelen szembesülni azzal, hogy mások másként gondolkoznak arról, mi helyes és mi helytelen, aki ezt nem szeretné. Az értékrendszerek sokféleségét nem érdemes szidni vagy elszörnyülködni rajta (ahogy ezt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár teszi, a katolikus egyházfővel egyetemben). Adottság. És még csak nem is különösen 21. századi vagy posztmodern, vagy szekuláris (kapaszkodjatok meg: Nyugat-Európában, ahol nem volt olyan könnyű otthagyni az egyházakat, mint a kommunizmusban, egyházon belül is vannak hangosan másként gondolkodók): a különbség csak annyi, hogy manapság nem ölünk, hanem leülünk beszélgetni. Ezt valóban meg kell tanulni. De erre alkalmatlan a hittan, ahol előre meg van adva, mi a helyes és mi a helytelen (és ezt Isten mondja meg, tehát nem megkérdőjelezhető) – és persze alkalmatlan erre az „erkölcstan” is abban a formában, ahogy ezt a Rózsika képzeli: ahol úgyszintén előre meg van határozva, mi a tuti. Mert nem attól találjuk fel magunkat és találjuk meg utunkat ebben a zűrzavaros világban, mert valaki megmondja a tuti és jó bárányként beállunk mögé, hanem attól, hogy el tudunk gondolkodni azon, mit miért csinálunk, minek mik a következményei, és ez kinek fog fájni. És erről szól – nem, nem a hit és nem az erkölcs, hanem az etika.