Hogy megkönnyítsük a politikusok, közéleti személyek és főleg a választók dolgát, adunk itt egy laza, nem kimerítő felsorolást azokról az elvekről, amelyeket egy államnak követnie kell, hogy polgárainak a lehető legszélesebb körű vallásszabadságot biztosítsa:

1. Az állam vallástól, vilánézettől függetlenül egyformán mindenkié, ezért a vallással kapcsolatos kérdésekben semmilyen formában nem foglal állást.

2. Az állam biztosítja, hogy mindenki szabadon eldönthesse, hogy kövesse-e valamely vallási közösség tanításait vagy sem – amíg ezzel nem sérti mások vallás- és egyéb szabadságát, és ebbe beletartozik, hogy az állam megvédi a polgárait attól, hogy mások vallásgyakorlásukkal korlátozzák jogaikat.

Ez a jogalkotótól megköveteli, hogy olyan törvényeket hozzon, amelyek a következőket biztosítják:

- Az alkotmány/alaptörvény sem foglalhat állást vallási kérdésekben, nem emelheti egyik vallást és világnézetet sem a többi fölé. Gyengébbek kedvéért célszerű a vallástól való szabadsághoz való jogot is expliciten rögzíteni.

- A törvények előtt a szervezetek is egyenlők, és a törvények egyformán vonatkoznak a különböző szervezetekre: így pl. az egyházaknak ugyanúgy el kelljen számolni gazdálkodásukkal (a hitéletit is beleértve), mint bármely más társadalmi szervezetnek, és a köszhasznú stáusz feltételei is azonosak kellenek, hogy legyenek.

- Ugyanez érvényes a finanszírozásra: a társadalmi szervezetek által végzett oktatási, szociális és egyéb tevékenységet azonos feltételek mellett kell finanszírozni, függetlenül attól, hogy egyház vagy civil szervezet végzi ezeket a tevékenységeket. Nem elfogadható, hogy egyházi intézmények automatikusan kapnak normatív támogatást, ill. kiegészítő normatív támogatást, míg a nem egyházi fenntartóknak ez nem jár automatikusan.

- A hitélet finanszírozását segítő 1%-os SzJA-felajánlásokat csak a tényleges felajánlások szerint szabad kifizetni (jelenleg az egyházak az SzJA 1%-ának a 90%-át mindenképpen megkapják, annak ellenére, hogy a tényleges felajánlások ennél kevesebbet tesznek ki). Biztosítani kell továbbá, hogy a kiemelt költségvetési előirányzaton kívül a kiemelten közhasznú civil szervezetek is versengehessenek az "egyházi" 1%-ért annak érdekében, hogy valódi alternatíva álljon rendelkezésre.

- Állami forrásokból nem végezhető hitéleti, hittérítési tevékenység (az 1%-os felajánlásoktól eltekintve). Ez azt is jelenti, hogy állami finanszírozású egyházi irányítású intézményekben az állami forrás nem fordítható hitéleti tevékenységek finanszírozására (hittanra, zarándokút szervezésére, kórházi lelkész foglalkoztatására, hitéleti diákfoglalkozások szervezésére, egyházi [pl. teológiai, hitoktatói] képzésekre, stb.). Ezzel összefüggésben azokat az ingatlanokat, amelyekért az egyházak jelenleg járadékot kapnak, természetben (és az államosításkori állapotuknak megfelelő állapotban) vissza kell adni az egyházaknak – már az is speciális egyházi kedvezmény, hogy egyáltalán visszakapják, hiszen az egyéb társadalmi szervezetek és a magánszemélyek hasonló kárpótlása nem történt meg (sőt, még a legsötétebb Rákosi-kor is kivételezett az egyházakkal: a többi társadalmi szervezettel ellentétben az egyházakat nem számolták fel teljesen). A kiválthatatlan örökjáradék a jóerkölcsökbe ütközik, mert egyfajta finanszírozási örökrabszolgaság.

- Az államilag finanszírozott szolgáltatásokat (iskolák, egészségügyi intézmények, egyetemek, kollégiumok, idősotthonok, stb.) mindenki egyformán igénybe veheti, a szolgáltatást nyújtó fenntartó nem tehet különbséget az igénybevevő vallása szerint.

- A közfinanszírozott szolgáltatásokat igénybevevő ügyfelek vallásszabadságát biztosítani kell, és az adott egyház tanításait nem követő ügyfeleket azonos bánásmódban kell részesíteni, főleg a bentlakásos intézményekben (kollégiumok, idősotthonok). Biztosítani kell az egyházi irányítású iskolákba járó diákok vallásszabadságát is: például nem szabad, hogy egy tanuló kiközösítődjön vagy iskolaváltásra kényszerüljön, mert iskolás élete egy időszakában eltávolodik az iskolaválasztáskor elfogadott vallástól.

- Ami a szólásszabadságot illeti: Mint minden más szervezetnek természetesen az egyházaknak is joguk van hangoztatni saját véleményüket, de tudomásul kell venniük, hogy ez a vélemény ugyanúgy ki van téve a bírálatnak, mint bárki másé. Különösen akkor, amikor álláspontukat nem vallási véleményként, hanem általánosan érvényes igazságnak fogalmazzák meg (a kettő közötti különbségre l. pl. "X nem tetszik Istennek, és aki ezt csinálja, elkárhozik", vs. "X egészségtelen és ellenkezik az emberi természettel"). Közpénzekből finanszírozott feladatok ellátása során azonban ezt csak annyiban tehetik meg, amennyiben nem ütközik az egyenlő bánásmód elvével.

- Biztosítani kell mindenki számára a hozzájutást vallásilag nem elkötelezett szervezetek által nyújtott minőségi szolgáltatásokhoz, ill. fordítva megfogalmazva: senki nem kényszerülhet (akár csak gyakorlati okokból) arra, hogy egy közszolgáltatást egyházi irányítású intézményben vegyen igénybe (pl. mert egyébként utaznia kellene). Éppen ezért az a célszerű, hogy az intézmények zöme vallásilag nem elkötelezett. 
Egy vallásos szülő pl. megfelelő felekezeti iskola nélkül is biztosítani tudja gyermeke vallásos nevelését, ha hittanra, lelkigyakorlatokra és vallási szertartásokra viszi (nyilván maga is úgyis jár ilyen rendezvényekre, ha vallásos), míg a felekezeti iskola (ill. a nem felekezeti iskola hiánya) éppen ezt nehezíti meg az iskolához képest más felekezetű vagy világnézetű szülők számára.

- A munkahelyek betöltésénél csak a szigorúan vett hitélettel kapcsolatos munkaköröknél diszkriminálhat a munkáltató. A szaktanárok (a hitoktatók kivételével), egészségügyi dolgozók, egyéb nem közvetlenül a vallásgyakorlással kapcsolatos munkát végzők stb. nem kötelezhetők arra, hogy vallási szertartásokon részt vegyenek és elkötelezettek legyenek a munkáltató vallási tanításai iránt (a „normális” munkavállalói lojalitáson túlmenően).

- A munkavégzés során is be kell tartani azt az elvet, hogy a saját vallásszabadság nem sértheti mások szabadságjogait – különös tekintettel azokra, akik nekik bizonyos tekintetben kiszolgálatott személyekkel dolgoznak, ill. akik állami szolgáltatásokat nyújtanak, azaz pl. pedagógusokra, egészségügyi dolgozókra, állami alkalmazottakra, a családsegítő szolgálat dolgozóira, védőnőkre, de általánosságban minden dolgozóra. Amennyiben valaki vallási okokból képtelenné válik egy munkakör ellátására, át kell helyezni (pl. sertésvágóhídról marhavágóhídra, nőgyógyászatról gerontológiára), illetve át kell képezni egy olyan munkakörre, amit el tud látni anélkül, hogy sértene mások jogait.

- Ez az elv a kollégákkal szemben is érvényes: ha egy munkavállalónak a vallása miatt speciális igényei vannak (munkaközi szünet időpontja, szabadnapok, stb.), akkor az ezekhez való alkalmazkodás nem sértheti más dolgozó (ill. a munkáltató) jogait.

- Ugyanez vonatkozik a kisvállalkozásokra is, akik vallási alapon sem tagadhatják meg a nekik nem tetsző ügyfelek kiszolgálását.

- A gyermekjogok tekintetében sem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a szülőnek van joga a vallási neveléshez, hanem a gyermeknek is jogai vannak, többek között a vallásszabadsághoz. A családi élet sajátosságaiból fakadó súrlódásokat nyílván nem lehet törvényekkel agyonszabályozni, arra azonban az államnak figyelnie kell, hogy bár a szülőnek nyilván joga van vallási nevelésben részesíteni gyermekét (pl. hittanra, lelki gyakorlatokra, vallási szertartásokra vinni), arra nincsen joga, hogy ismeretektől elzárja, a gyereket megtévesztő módon vallási tanításokat tudományos ismeretként próbáljon átadni gyermekének, vagy megakadályozza a gyereket a vallásán kívüli kortársakkal való interakcióban és a vallási közösségen kívüli eső világ megismerésében.

Hiányzik még valami?