Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Ír ügyek

2011. július 20. - szekularisfigyelo

A napokban publikálták a Cloyne egyházmegye viselt dolgairól szóló vizsgálat jegyzőkönyvét. Ezúttal is dokumentálásra került, hogy a katolikus egyház szervei nem törődtek az áldozatokkal. Annak ellenére, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor először derült fény arra, mennyire elterjedt a papok általi szexuális abúzus, az ír katolikus egyház vállalta, hogy a gyanús esetekről értesíti az illetékes hatóságokat, ezt az esetek kétharmadában elmulasztották, még olyan esetekben is, ahol igencsak valószínűnek tűnt, hogy bűncselekmény történt. A tavaly nyugdíjba vonult püspök, John Magee, aki korábban három pápának is szolgált személyi titkárként, félretájékoztatta a hatóságot, azt állítva, hogy értesítették a rendőrséget. Ebben a Vatikán is támogatta a helyi egyházat: amikor az ír klérus érdeklődött, mitevő legyen és hogyan kezelje a korábbi botrányok nyomán keletkezett 1996-os irányelveket, a Vatikán közölte, a hatóságoknak való bejelentést előíró dokumentum csak egy munkaanyag, és az ilyen ügyekben titoktartásra kötelező kánonjog a mérvadó. Az egyházmegyében szolgáló 163 pap 8%-a ellen nyújtottak be panaszokat, és 40 áldozatot sikerült beazonosítani. A 15 ügy közül 9-et nem továbbítottak a rendőrségre, köztük egy olyan ügyet sem, ahol a két sértett a bejelentéskor még kiskorú volt.
Az ír kormány ezúttal igen határozottan lépett fel, a külügyminiszter behívatta a vatikáni nagykövetet és magyarázatot követelt, Enda Kenny miniszterelnök pedig hangsúlyozta, hogy az ország törvényei mindenkire nézve kötelezőek, és a papi reverendánál nem ér véget a hatályuk. Külön törvény készül, amely bűncselekménynek nyilvánítja az ilyesféle bűncselekményekről való információ visszatartását.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr353078624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása