Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Valláspárti állam és szekuláris lakosság - körkép Nagy-Britanniáról

2010. február 07. - szekularisfigyelo

Nagy-Britannia kormánya fontosnak tartja a vallást és úgy gondolja, ez központi szerepet játszik a britek életében, számos ezirányú lépése után a legújabban az ősszel nagy-britanniai látogatásra készülő pápa kívánságának megfelelve dobott félre egy törvénytervezetet, hívők és nem hívők mély felháborodását kiváltva. A brit Nemzeti Szociológiai Kutatóközpont által évente végzett kutatások szerint maga a lakosság ezzel szemben korántsem ilyen vallásközeli. 

Miután már szinte megszokottá vált Nagy-Britanniában a kettős jogrendszer, amely családjogi ügyekben elfogadja a saria-bíróságok döntését (amelyek sérthetik az emberi jogokat), legutóbb az állami bíróságra is bevonult a vallás. Az utóbb katolizált és vallási alapítványt létrehozó Tony Blair volt miniszterelnök felesége ugyanis, az eredetileg is katolikus Cherie Booth bíróként felmentett egy londoni lakost, aki mecsetből jövet egy bankban összeveszett valakivel és úgy felpofozta, hogy eltörte az állkapcsát. Az esetet felvették a bisztonsági kamerák, a tényállás egyértelmű. Booth azonban arra hivatkozva függesztette fel a férfi büntetését, hogy „vallásos ember” és „eddig nem került bajba”. – A National Secular Society az eset kivizsgálását indítványozta.  Már most is kiemelt állami támogatást élveznek a felekezeti iskolák is, amelyeknek további előjogokat ígér kormányra kerülése esetére a Tory párt. Az államiakkal ellentétben ezek az iskolák szabadon válogathatnak a jelentkező közül, így az a hírük, hogy kiválóak, és nagy a verseny a helyekért. Gyermekeik jövője érdekében a szülők attól sem riadnak vissza, hogy egy-két évvel a gyerekük születése után hirtelen lelkes tagjaivá váljanak egy megfelelő egyházi közösségnek. Így tett az ateista David Milliband külügyminiszter eredetileg lutheránus felesége is, aki egy évvel örökbefogadott gyermekük iskolaköteles kora előtt elkezdett szorgalmasan templomba járni, amit azért néhány újságíró mégis túlzásnak, pontosabban képmutatásnak tart. 

A pálmát azonban a pápa viszi: Nagy-Britannia a régről megszokott esélyegyenlőségi szabályait egységesítésére készült, hogy a sokféle törvény helyett egyetlen jogszabályba foglalja őket és átláthatóbbá tegye őket. Ennek keretében az egyházaknak nyújtott kiváltságokat is pontosítani szerette – volna. Mindeddig ugyanis az egyházak pontosabban meg nem határozott módon kivételt élveznek a szabályok betartása alól, amelyek kimondják, hogy a munkavállalót nem szabad bőrszíne, neme, családi állapota, nemi orientációja, vallási, nemzeti és egyéb hovatartozása alapján hátrányosan megkülönböztetni. Ezt a joghézagot szerette volna most a kormány rendezni azzal, hogy körülírja, milyen jellegű munkakörök élveznek ez alól kivételt (ezek a papok-lelkészek, egyházi tisztségviselők és hasonló, a hit gyakorlásához és terjesztéséhez kapcsolható funkciók lettek volna). XVI. Benedek pápa a múlt vasárnap azonban (némi csúsztatást sem nélkülöző) össztüzet nyitott a jogszabálytervezetre, azt állítva, a tervezet vallásszabadságba és ezáltal a (Vatikán által nem ratifikált) emberi jogi nyilatkozatba ütközik, mert – mint tévesen állította – az egyházak nem fogják tudni szabadon megválasztani papjaikat. A brit kormány szinte azonnal visszakozott és kivette a passzust a tervezetből, amivel a brit társadalom meglehetősen egyöntetű és széles körű felháborodását váltotta ki.

Ami a lakosság vallásosságát illeti, egy most megjelenő 2009-es reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek fele nevezte magát kereszténynek (1983-ban még a kétharmada állítottak ugyanezt magáról), és harmadával nőtt a felekezethez nem tartozók száma (az 1983-as 31%-ról 43%-ra). A muszlimok száma ugyan megháromszorozódott, ám számarányuk így is mindössze 3%. A britek 18%-a ateista (nem hisz istenben), 19% agnosztikus (úgy gondolja, nem lehet megállapítani, van-e isten vagy sem), 14% valamiféle magasabb erőben hisz, 13% néha hisz Istenben, néha nem, 18% kételyei ellenére hisz, és 17% teljesen biztos abban, hogy van Isten. A lakosság 26% nagyon nem vallásos, és a megkérdezettek 62%-a soha nem megy templomba. Ugyanakkor a legtöbben (akár hívők, akár sem) úgy gondolja, jó dolog a vallás – de csak mások számára. Arra a kérdésre, hogy vajon jobban mennének-e a dolgok, ha a választott képviselők vallásosabbak lennének, a megkérdezettek negyede válaszolt igennel – a fele úgy gondolja, rosszabb lenne. A lakosság 60%-a látja úgy, nincsen egyértelmű útmutató arra, mi jó és mi rossz, és ezzel összhangban a legtöbben úgy gondolják, etikai kérdésekben elsősorban a lelkiismeretre kell hallgatni: csak 6%-nyian gondolják azt, a vallási vezetők szolgálhatnak útmutatóul.

http://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/cherie-lets-attacker-go-free-1877351.html
http://www.telegraph.co.uk/news/newstopics/politics/labour/7102533/David-Milibands-son-got-place-at-Church-of-England-school-despite-not-being-baptised.html
http://www.dailymail.co.uk/debate/article-1246080/JULIA-LLEWELLYN-Why-I-despise-hypocritical-non-believers-colonise-faith-schools.html
http://www.heraldscotland.com/comment/ian-bell/let-s-see-the-pope-s-agenda-for-what-is-it-interference-1.1003346
http://www.independent.co.uk/news/uk/politics/the-big-question-what-is-equality-legislation-and-why-is-the-pope-so-concerned-about-it-1887455.html
http://www.independent.co.uk/news/uk/home-news/harriet-harman-defends-equality-legislation-following-popes-criticism-1887256.html
http://www.secularism.org.uk/official-figures-show-that-brita.html
http://www.vifi.hu/hir/20080924_saria_birosagok_mukodnek_nagy_britanniaban
www.otz.de/otz/otz.nachrichten.volltext.php?kennung=on8otzHOMHomNational40211&zulieferer=otz&kategorie=HOM&rubrik=Homepage&region=National&auftritt=OTZ&dbserver=1
Németül: http://www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/0,1518,675451,00.html
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr651734549
süti beállítások módosítása