Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Fantáziadús iszlám

2010. március 17. - szekularisfigyelo

Kissé bizarr vihar a biliben esett meg egy iráni lappal. Az iráni kulturális minisztérium erkölcscsőszei ugyanis felszólították a Tehran Emruz című lap szerkesztőit, változtassák meg egy kalligráfiából álló logójukat, mert az ebben a formában erkölcstelen. 

Íme a kép: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyengébbek kedvéért: a kalligráfia a minisztérium szerint me alább pirossal jelölték az inkriminált táncosnőt, mellette pedig a módosított logó látható: 

 

 

 

 

 

 

Persze az ilyesmi csak a jéghegy csúcsa - több értelemben is. Míg egyesek erőteljesen, néhol erőszakkal igyekeznek érvényesíteni a szerintük "erkölcsös" életmódot, mások a szabályokat megkerülik - erre olyan szofisztikált módszerek is rendelkezésre állnak, mint a szűzhártya összevarrása, vagy egészen tradicionálisan a határozott időre kötött házasság (a határozott idő akár egy-két óra is lehet, és így már házasságnak minősül a villámkapcsolat, nem prostitúciónak vagy házasságtörésnek). De egyáltalán nem élesek a határok: rendszeresen derül ki egyik-másik erkölcscsőszről, hogy vaj van a füle mögött: az ország legfőbb vezetőjéről, Khamenei ajatollahról azt állítja egy a környezetéből megszökött és azóta állítólag Franciaországban rejtőzködő munkatárs, hogy amellett, hogy igencsak szereti a fényűzést, depresszióját azzal enyhíti, hogy sikamlós vicceket meséltet magának. Mullahot is rajtakaptak már prostituálttal házasságot törni, és a "lengén" (értsd alatta: kicsit félrecsúszott a fejkendő) öltözött nőket üldöző teheráni rendőrfőkapitányt szintén prostituáltakkal kapták rajta: féltucat nőt arra kényszerített, hogy meztelenül imádkozzanak előtte. Az már kevésbé mulatságos, hogy az állítólagos erkölcstelenség miatt letartóztatott nőket a börtönben megerőszakolják. 

- Honi soit qui mal y pense...

http://www.20min.ch/news/dossier/iran/story/Sexkomplex-im-Gottesstaat-30448547
via www.hpd.de

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr611845764
süti beállítások módosítása