A tízéves Sense About Science alapítvány „Kérj bizonyítékot” címmel kampányol azért, hogy a közéletben és a marketingben tett kijelentéseket az illető alá is tudja támasztani. A kampány keretében arra buzdítják a lakosságot, kérdezzenek vissza és kérjenek hivatkozásokat tudományos közleményekre, amikor olyan állításokkal találkoznak, amelyek igazságtartalmáról nincsenek meggyőzve. Nemcsak állítólagos csodagyógymódok és túlzó marketingszövegek komolytalanságának a nyilvánvalóvá tétele a cél (itt a fogyasztóvédelem is lépni tud, de nyilván gyorsabb, ha a cégek a fogyasztók keresztkérdéseire maguk távolítják el az alá nem támasztható ígéreteket), hanem politikusokat is megkértek már a kampány keretében, támasszák már alá kijelentéseiket. Így valaki megkérte Boris Johnson londoni polgármestert, magyarázza meg, mire alapozza, hogy londoni buszok elhasznált étolajból nyert biodízellel való üzemeltetésével évi 50 ezer tonna széndioxiddal csökkenthető a környezeti terhelés. Az illetékes hivatalok egyébként le is vezették a kérdezőnek a számításokat.
A cél egy olyan párbeszédkultúra kialakítása, amelynek szereplői nem a levegőbe beszélnek, hanem tudják, hogy állításaikat alá is kell tudniuk támasztani.
Egy ilyen kampány Magyarországra is ráférne, nem?
http://www.senseaboutscience.org/pages/a4e_how_to_do_it.html via https://humanism.org.uk/2014/01/09/bha-supports-ask-evidence-campaign/