Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Templomtorony copyrighttal

2014. január 24. - szekularisfigyelo

Baden-Württemberg közigazgatási bírósága úgy döntött, a megváltozott körülmények miatt az önkormányzatnak kisebb arányban kell hozzájárulnia az egyházi épületek fenntartásához, mint korábban. A Stuttgart közelében található Gingen község önkormányzata egy 1890-es, az egyházi és az állami községi önkormányzat szétválasztását szabályozó szerződés keretében használati jogokat szerzett a templomtorony és a templomóra, valamint a harangok és a harangmű tekintetében, amiért cserében arányosan hozzá kell járulnia annak költségeihez.
2004-ben 600 ezer euró értékben újították fel a templomtornyot, és az adományok, illetve az állami támogatás után még 360 ezer eurónyi fedezetlen költség maradt, amit az egyház szerint 5/6-od részben az önkormányzatnak kell viselnie. Az önkormányzat azonban még 2005-ben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzat számára a templomtorony elvesztette jelentőségét mind az idő jelzése, mind a tűzjelző funkcióját illetően, ezért legfeljebb a maradék költségek egynegyedét hajlandó megfizetni.
A közigazgatási bíróság most megállapította, hogy a szerződés megkötése óta eltelt 123 év során valóban jelentős mértékben megváltozott a templomtorony használati aránya, és a költségek 1/3-ában állapította meg az önkormányzat által fizetendő részt. Így 300 ezer euró helyett 120 ezer euró hárul a községre, a maradékot egyházadóból és egyéb bevételekből kell fedeznie az egyháznak. Ez is csak azért ennyi, mert a község címerében szerepelteti a templomot, amelyet így marketing célokra használ, azaz maga is meghatározó jelentőséget tulajdonít a templomépületnek a városkép tekintetében.

http://hpd.de/node/17502

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr205755315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása