Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

A válság és a szlovén katolikus egyház befektetéspolitikája

2013. szeptember 22. - szekularisfigyelo

A szlovén katolikus egyháznak úgy tűnik, kicsit túlsok volt a pénze – mindenesetre maradt szépen befektetni való pénzük. Ehhez különféle cégeket alapítottak, amelyek befektetéseikhez hiteleket is felvettek. Ezek a befektetések viszont nem sültek el jól – a cégek csődbe mentek, és velük a maribori egyházmegye, amelynek 800 millió euró adóssága van (ez 240 milliárd forint – ez hatalmas összeg egy kétmilliós lakosságú országban, ahol a lakosok 58%-a katolikus, 10% ateista, 23% nem válaszol, a maradék 10%-ból pedig 3,5% felekezet nélküli hívő vagy más felekezethez tartozik). A Vatikán lemondásra szólította fel Szlovénia két érsekét, Anton Strest és Marjan Turnseket, és közölte, az ilyesféle tevékenység szabálytalan, és ők nem fognak helytállni az maribori egyházmegye adósságaiért.
Az egyik bank 8,6 millió euróért perli az egyházmegyét, mert kezességet vállalt egyik befektetési cégéért, amely ez alapján kapott hitelt, igaz, egyelőre még peren kívül próbálnak megegyezni. Más bank is érintett és pert fontol. Az egyházmegye csak ingatlaneladásokból fogja tudni fedezni balul elsült befektetéseit, igaz, a szomszédos Ausztria grazi egyházmegyéje segít: megvásárolnának néhány épületet (nekik ezek szerint ezekben a válságos időkben is van miből), így az egyházi intézmények ugyanott továbbműködhetnének. Az egyházi csőd egyébként az államot is rosszul érinti pénzügyileg: az egyház egyik legnagyobb hitelezője, a Nova Ljubljanska Banka (NLB) bank szlovén állami irányítás alatt áll, és a bank gazdasági helyzete jelentős teher az állam pénzügyi helyzetére nézve.

http://religion.orf.at/stories/2595740/, http://religion.orf.at/stories/2601372/ , http://me-magazine.info/2013/09/12/katholische-kirche-hat-mitschuld-an-finanzkrise-sloweniens/

Megtámadott körséta

Körmenetre támadtak augusztusban Moszkvában. A felvonulóknak az volt a pechjük, hogy nem „történelmi” felekezethez tartoztak, hanem pasztafárik, amelynek 15 ezer követője van Oroszországszerte. Közös sétájuk során először orosz ortodox aktivisták támadtak rájuk és ketchuppel fröcskölték le őket, közben pedig rájuk uszították a rendőrséget, aki 8 főt őrizetbe vett a gyülekezési jog megsértése miatt. Az őrsön is volt önjelölt teológus rendőr, aki közölte velük, pokolba kerülnek. A ketchupdobálók ellen nem jártak el, pedig közismert garázdálkodók: a Dmitrij Corionov-féle „Isten akarata” aktivistái pártirodát is szétvertek már.

http://www.welt.de/vermischtes/article119543646/Russlands-Kampf-gegen-die-Nudel-Dissidenten.html via http://hpd.de/node/16560

Ferenc pápa és a marketing üressége

I. Ferenc pápa (azért sorszámozom már az elsőt, mert remélem, hogy ez a blog olyan hosszú életű lesz, hogy majd a másodikat is megéri ;-)) immár másodjára próbált valami kedveset mondani a médiának az "ateistákról" (miszerint isten kegyelme olyan végtelen, hogy a nem hívők csak kövessék lelkiismeretüket). Mellesleg hivatalában fogadta a dél-amerikai felszabadítási teológust, a 85-éves Gustavo Gutierrez domonkos szerzetest is, akinek pedig eddig nem állt jól a szénája a Vatikánban, sőt, a legutóbbi gyerekmolesztáló pápai nunciust is sikerült rekordsebességel hazahívni (– és megóvni az igazságszolgáltatástól). Mondott továbbá másodjára is barátságosnak tűnőt a homoszexuálisokról, és kicsit korábban a nőkről.
A brandmarketing szempontjából kétségtelen ügyes döntés volt I. Ferenc a megválasztása, az azonban erősen kérdéses, hogy van-e a marketing mögött valós tartalom is.
Ami ezt a lelkiismeret-dolgot illeti ugyanis pl. egy most nyáron megjelent írásában a pápa kijelenti, hogy az ember vallásos hit nélkül nem képes jót és rosszat megkülönböztetni. Szerint eleve csak annak van lelkiismerete, aki hívő, pontosabban: akinek egyáltalán van lelkiismerete, az azonnal a katolikus anyaszentegyház szoknyája alá veti magát – az „éljetek lelkiismeretetek szerint” így voltaképpen felszólítás az egyházhoz való csatlakozásra. Ugyanez a helyzet a homoszexuálisokkal: a puszta hajlamot eddig sem büntette az egyház sem a mezei hívőknél, sem a klérusban – feltéve, hogy az érintett nem létesít nemi kapcsolatot. A szegénység vonatkozásában is lett volna lehetősége bizonyítani, ám tudomásunk szerint nem tette: Cseh értelmiségiek egy csoportja azt javasolta neki a nyár elején, szólítsa fel a cseh katolikus egyházat arra, a cseh államháztartásra való tekintettel utasítsa a cseh katolikus egyházat arra, mondjon le az azóta korrupciós ügyei miatt lemondott cseh kormány kezdeményezésére a parlament által neki ítélt 1400 milliárd forintnyi korona kárpótlásról. A nőket illetően szintén megerősítette a pápa, hogy „más” a természetük, ezért nem lehetnek papi funkciót (a nők mozgásterének az anyai szerep felmagasztalásával való korlátozás sem újkeletű), sőt, a legfrissebb hype, miszerint nem olyan kőbe vésett a papi nőtlenség, sem jelent gyökeres álláspont-változást: szó sincs róla, hogy felszentelt papok nősülhetnének, csupán azt fontolgatja, hogy a jövőben a régóta szolgálatot teljesítő és jól bevált, ámde nős diakónusok is vállalhatnának esetleg fontosabb spirituális szerepet – tegyük hozzá, hogy sok helyen egyszerűen nincs elég felszentelt pap, szóval még ez is csupán amolyan szükségmegoldás, megfelelő papok hiányában...
Tehát nagyon pontosan kell olvasni és értelmezni ezeket a teológiai kontextusukból kiragadott idézeteket. Ami nem mindenkinek megy, elvégre ország-világ médiája (nem csak a magyar) közönségestül beszopta ezeket a coelhoi szépségű üzeneteket. - Akit valóban érdekel a mindenkori pápa álláspontja, az olvasson enciklikákat: nem sok újat fog benne találni.

Ami a nem katolikusok üdvözülését illeti, a katolikus dogma egyértelmű: az egyházon kívül nincs üdvözülés (nemcsak az ateistáknak, hanem a nem katolikus keresztényeknek sem), némi engedmény azoknak a jóembereknek járhat, akiknek nem volt alkalmuk tudomást szerezni a katolikus egyház létezéséről, és ezen, mint mondtam, a legújabb médiahírekkel ellentétben nem történt változás. Amúgy meg az üdvözülés kérdése tökéletesen irreleváns a nem hívőknek. Hogy I. Ferenc pápának némi útmutatót adjunk arra nézve, hogyan javítsa az egyházáról alkotott véleményünket: tartsa tiszteletben a demokratikus, szekuláris állam játékszabályait, amelyek az előfeltételei mindenki vallási és lelkiismereti szabadságának.

Igaz, egy osztrák katolikus teológus szerint egyesek máris aggódnak, hogy a pápának ez a látszólagos nyitottsága is túlságosan sok lesz a konzervatívabb katolikusoknak, akik akár az életére is törhetnek.

http://brightsblog.wordpress.com/2013/09/15/befreiungstheologe-wird-vom-papst-empfangen/
http://diepresse.com/home/panorama/religion/1452593/Sorge-um-Papstleben
http://blasphemieblog2.wordpress.com/2013/09/15/fundamentalisten-konnten-papst-franziskus-umbringen/
http://www.zeit.de/gesellschaft/zeitgeschehen/2013-09/vatikan-kindesmissbrauch-nuntius
http://www.theguardian.com/world/2013/sep/11/pope-francis-atheists-abide-consciences
http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/09/likely-to-enhance-his-progressive-reputation/#comment-630819
http://www.secularism.org.uk/news/2013/05/protestors-in-the-czech-republic-ask-pope-to-practise-what-he-preaches?
http://religion.orf.at/stories/2603088/
http://nol.hu/kulfold/lemondasra_szolitjak_ferencet_a_cseh_vagyonrol?

Fertőzött szenteltvíz

Igaza van az ördögnek, amikor fél a szenteltvíztől, ugyanis egy friss kutatás szerint az osztrák templomokban található szenteltvizek erősen fertőzöttek baktériumokkal, a megvizsgált „szent források” pedig 86%-ban fekáliákkal szennyezettek (többek között e. colit és Campylobacter-féléket találtak), illetve a mezőgazdaságból származó nitrátokat tartalmaznak. A középkorban a városok vize erősen szennyezett volt, így aki néhány napig erdei forrásvizet ivott, tényleg jobban lett, ma viszont fordított a helyzet: a csapvíz tiszta, a forrás kevésbé. A templomi szenteltvizek kivétel nélkül erősen szennyezettek voltak baktériumokkal, sőt, a baktériumok tanúsága szerint a templomlátogatók közül nem mindenki mos kellő gondossággal kezet a vécéhasználat után. Ezért a kutatók azt javasolják, sűrűbben kell kitisztítani a szenteltvíztartókat, sőt, egy olasz pap csöpögtve adagoló szenteltvíztartót talált fel.

Ami nyilván jó ötlet lenne, elvégre semmi meglepő nincsen abban, hogy egy tál vízben, amibe sokan bedugják a kezüket, viruló bacikultúra jön létre.

http://religion.orf.at/stories/2603334/
http://index.hu/tudomany/brittudosok/2013/09/16/a_szenteltviz_a_fertozesek_melegagya/

Törzsi nevelés

Eljárás indult Németországban keresztény szülők ellen gyermekbántalmazás miatt. A gyermekvédelem 40 gyereket helyezett nevelőszülőkhöz, és tovább 30 gyerek ügyében is vizsgálódnak. A „Tizenkét törzs” nevű őskeresztény szekta két dél-németországi csoportja mindent megtesz annak érdekében, hogy gyerekeiket megakadályozza a szűk családi körön kívül eső világ megismerésében és harcolnak az iskolakötelezettség ellen, amelyet Németországban nem lehet egyszerűen magántanulói státusszal kiváltani. Saját iskolával is próbálkoztak, hogy megóvják gyermekeiket az evolúció gondolatától és a szexuális felvilágosítástól, amihez az illetékes hatóságok némi fenntartással hozzájárultak, de az iskolafelügyelet az idén nyáron megvonta tőlük a működtetési jogot, mert nem találtak megfelelő végzettségű tanárokat. Már korábban is azzal vádolták  tizenkét törzset, hogy a gyerekek módszeres verését normális nevelési eszköznek tekintik, most azonban a csoportot elhagyók tanúvallomását egy újságíró rejtett kamerás felvételei is alátámasztották, és a rendőrök az egyik házban feltehetően erre használt eszközöket és a jelek szerint testi fenyítés céljára berendezett helyiséget talált.
Egy a négy gyermekével korábban a közösségből megszökött apa azt reméli, hogy a gyerekek egyelőre állami gondozásban maradnak – mert attól tart, hogy mihelyt a szülők visszakapják őket, családostul megszöknek a hatóságoktól.

http://www.spiegel.de/schulspiegel/polizei-holt-28-kinder-aus-christensekte-zwoelf-staemme-a-920586.html
http://www.spiegel.de/schulspiegel/12-staemme-urchristliche-sekte-sieht-sich-verfolgt-a-920843.html
http://www.spiegel.de/schulspiegel/zwoelf-staemme-amtsgericht-hoert-eltern-von-sekte-an-a-922174.html
http://www.augsburger-allgemeine.de/bayern/Kriegen-sie-die-Kinder-wieder-setzen-sie-sich-ab-id26991656.html
http://www.welt.de/regionales/muenchen/article119996984/Sekte-verteidigt-Pruegel-als-Zeichen-der-Liebe.html

Vatikáni szufficit

Míg az EU államai azért küzdenek, hogy az éves háztartási hiányuk ne haladja meg a 3%-ot és Magyarországnak 30 éve nem volt szufficites éve (még a szót sem ismerik errefelé), addig a Vatikán ezúttal is plusszal zárta az éve, annak ellenére, hogy az országos tagszervezetektől (a nemzeti egyházaktól) befolyt összeg csökkent. Nyereséges volt a vatikáni bank működése is, onnan 50 millió eurónyi nyereség származott. A Szentszék legnagyobb kiadási tételei a 2800 alkalmazott személyi költségei, valamint a sajtó fenntartására fordított összegek. A vatikáni állami kiadásokat ettől elkülönítve vezetik, de ez a közel 2000 személyt foglalkoztató részleg is 23 millió euró nyereséget termelt. A bevételek jelentős része a belépőjegyekből keletkezik.

http://religion.orf.at/stories/2591606/

Áder János és az adófizetők szakálla

Áder János köztársasági elnök a Vatikánban járt és azzal a hírrel tért haza, hogy a katolikus egyházfő, I. Ferenc pápa elfogadta meghívását. Reméljük, addigra befejeződnek a stadionépítések, hogy legyen miből finanszírozni ezt a nem olcsó mulatságot – abban nem merünk reménykedni, hogy a látogatást az egyházaknak nyújtott állami támogatásból finanszíroznák (elvégre, ugyebár, az államfő hívta őt meg, igaz, talán az államfői hivatal költségvetéséből kéne...). Nagyságrendben ez a meghívás olyan 10-20 milliárdnyiba fog fájni az adófizetőknek.
A pápai utazások ugyanis igencsak sokba kerülnek a fogadó állam adófizetőinek. A pápa nemrég Brazíliában tett látogatására a brazil állam úgy 55 millió eurót betervezett, de erről már a látogatás előtt is látszott, hogy nem lesz elég. Eredetileg egymillió zarándokkal számoltak, akik 30-200 eurós áron vehettek részt a dzsemborin és ezzel a költségek 70%-át finanszírozták volna, ám az egyház brazil divíziója szerint pár nappal a látogatás előtt még csak harmadannyian jelentkeztek, és 50 milliós lyuk tátong a rendezvény költségvetésében. Ezt a Vatikán negyedelni tervezte, azaz ő, a szövetségi állam, a tagállam, valamint Rio de Janeiro városa kipótolná a hiányzó bevételt. Utóbbi kettő amúgy a tervek szerint is egyenként 8,5 millió eurónyi realt költött a zarándokok ingyenes közlekedésére. Nem javította a kedélyeket az sem, hogy az egyik helyszínen a katolikus egyház engedély nélkül kivágott több mint 300 fát egy nemzeti parkból, mert szerintük enélkül kevés lett volna a hely. Rióban 11 kókuszpálmát akartak kivágni az egyik mise kedvéért, de a tiltakozások nyomán a hatóságok végül visszavonták a fák kivágására adott engedélyt. A felfokozott kedélyekre való tekintettel a hatóságok az eredetileg tervezett 8500 katona helyett 14300-at terveztek bevetni.

Az előző pápa állami látogatásai sem voltak olcsók. A németországi Kölnben tartott világifjúsági találkozó kapcsán kiszámolták, hogy olcsóbb lett volna a rendezvény résztvevőit a Vatikánba utaztatni, mintsem a pápát fogadni. Nagy-Britanniában is gondok voltak a finanszírozással, és a tervezettnél kevesebben váltottak jegyet a szertartásokra. Az előző pápa spanyolországi látogatása a hírek szerint olyan 13,5 milliárd forintnyi euróba került.

http://szekularisfigyelo.blog.hu/2010/08/25/koltsegek_vetese
http://szekularisfigyelo.blog.hu/2010/09/12/viszonyok_maskepp

http://szekularisfigyelo.blog.hu/2011/08/28/katolikus_turizmus
http://www.krone.at/Welt/300_Jahre_alter_Regenwald_wegen_Papstbesuch_gefaellt-Wut_in_Brasilien-Story-368954 , http://blasphemieblog2.wordpress.com/2013/07/17/300-jahre-alter-regenwald-wegen-papstbesuch-gefallt/

A hálálkodók

Orbánért mondanak hálaadó misét a Facebookon Orbán-rajongói klubba szerveződött lányok és asszonyok („sima” nők úgy tűnik, nincsenek arrafelé, csak olyanok, akiket házassági státuszuk határoz meg) a miniszterelnök 50. születésnapja alkalmából. Orbán amúgy protestáns, igaz, csak esküvője és első két gyerekének a keresztelése volt protestáns (az ideiglenesen az egyházi státusz kiváltságaiból kiebrudalt és emiatt hangosan tiltakozó, utóbb visszafogadott Iványi Gábor-féle metodista közösségben, és a szertartásokat maga az egyház vezetője tartotta), a többi családi szertartás már katolikus lett, és Orbán családostul látogatott kéz-(pontosabban gyűrű-)csókra a néhai pápához, II. János Pálhoz.
A mise amúgy nem akárki templomában lesz majd: a helyszín a Belvárosi plébániatemplom, amelynek plébánosa Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vezetője, akiről már olvashattok bővebben a blogon.
Persze fordítva az egyháznak is bőven lenneoka hálásnak lennie Orbánnak, hiszen az mostanában sűrűn mond olyan beszédeket, amelyekben csak a hívő embert tart értéknek, és amelyekben kikel „Európa agresszív szekularizmusa” ellen (amely fordulatot valamely katolikus konferencián csíphetett fel). Tette ezt Spanyolországban, Portugáliában, de május elején a jáki templomban (amelyet állami pénzekből újítanak fel, igaz, a változatosság kedvéért valóban egy a maga nemében egyedülálló műemlékről van szó) is, ahol olyanokat állított, hogy „Európa egy agresszív szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját keresztény hagyományainak feladásához”, és „Európa és Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába.”

http://hvg.hu/itthon/20130416_Szentmise_lesz_Orban_Viktor_szuletesnapja
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=206662:orban-vissza-kell-talalni-az-imadsag-es-a-munka-hagyomanyahoz&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=208208:orban-beszel-de-vajon-ertjuek-e&catid=45:cslanczosvera&Itemid=72
http://kepviselofunky.blog.hu/2013/04/16/halaado_szentmiset_tartanak_orban_szuletesnapjara
http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/20/orban-a-kereszteny-jobb/

Kötelező ima

Ismét perelni kényszerül az AHA – ezúttal egy mississippi iskola ellen. A Northwest Rankin High School ugyanis mostanában arra kapott rá, hogy diákjainak kötelezővé tette, hogy tanítási időben baptista prédikációkat hallgassanak meg, majd közösen imádkozzanak. A helyi humanisták, az Appignani Humanist Legal Center jogászai levélben hívták fel az állami iskola igazgatójának figyelmét, hogy ezzel megsérti a tanulók vallásszabadságát, illetve az állami és egyházak szétválasztásáról szóló alkotmányrendelkezést, de nem kaptak választ.

http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/04/mandatory-hope-in-mandatory-jesus/

Orvos sajátos módszerekkel

A brit orvosi tanács illetékes bizottsága feltételekhez kötötte annak az orvosnak a működési engedélyét, aki egy helyettesítés során a nála megforduló egyik pácienssel közölte, nincs is szüksége gyógyszereire, hanem majd Isten meggyógyítja. Vallási irodalmat adott neki és elhívta a nőt a másodmagával vezette pünkosdista gyülekezetébe, ahol az asszony egy négyórás ördögűzés-félén is átesett. Kimondottan megtiltotta a nőnek, hogy pszichiáter szakorvosát erről tájékoztassa, ám a nő ezt mégis megtette. Az ügy végül bizottság elé került, amely úgy ítélte meg a dolgot, az orvos nem választotta szét kellőképpen a személyes ügyeit és vallási meggyőződését a munkájától, ami káros lehet a neki kiszolgáltatott betegekre nézve. Különösen az aggasztja őket, hogy az orvos nem is érzékeli a problémát. Őszerinte keresztény hitét és magánéletét támadják.

http://freethinker.co.uk/2013/04/15/doctor-advised-woman-patient-that-she-needed-an-exorcism-not-medication/

Izlandi vallásmenesek mint "bevett" felekezet

Izlandon állami elismerést kapott a Sidmennt nevű humanista szervezet, amely első nem vallásos, hanem világnézeti szervezetként az egyházakéval azonos státuszt élvez. A negyedszázada működő civil szervezet világi rítusokat kínál a névadó ünnepségtől az esküvőkön át a temetésekig, és az új státusznak köszönhetően esküvői szertartásait már nem kell, hogy polgári esküvő előzze meg.

http://iheu.org/story/sidmennt-becomes-first-registered-secular-life-stance-organization-iceland

Hittan és etika aszomszédban

Ausztriában már jónéhány éve kísérleti jelleggel erkölcsoktatással „büntetik” azokat a tanulókat, akik nem hajlandóak iskolai hittanra járni. Ez az oktatási forma azonban sérti a tanulók vallásszabadságát, lévén, hogy gyakran hitoktatók tartják és az állam a projektről is a vallási közösségekkel egyeztet, nem a vallástalanokkal, és nem a filozófusokkal. Az osztrák vallásmentesek ezért tiltakozó iratot nyújtottak be az oktatási tárca vezetőjének, a szociáldemokrata Claudia Schmiednek, amelyhez számos egyetemi ember támogatását is elnyerték, és amely a kísérlet azonnali beszüntetését követeli. Az irat egyúttal felvázolja a megoldást is: egy olyan, vallási hovatartozástól függetlenül minden tanuló számára kötelező etikaoktatást, amelynek tanárai (akik az összeférhetetlenség miatt nem lehetnek egyúttal hitoktatók is) egyetemi szintű képzésben szerezik meg az ehhez szükséges szakmai ismereteket.

http://hpd.de/node/15790
http://www.konfessionsfrei.at/?p=2038

süti beállítások módosítása