Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Oktatás

2011. július 28. - szekularisfigyelo

A brit szekuláris szövetség iskolabezárás ellen tiltakozik Wright sziget nyugati részén – a három helyi iskola közül épp az államit akarják bezárni, így húsz kilométeres körzetben megszűnne a felekezethez nem kötött oktatás. A szülők nem lelkesek – a három közül épp a bezárandó iskola a legjobb hírű, a megkérdezett szülőknek csak a 7,5%-a íratná a gyerekét szívesen a két felekezeti iskola egyikébe, és 37,5% inkább utaztatná a gyerekét, otthon tanítaná vagy elköltözne.

 
Németországban egy muszlim szülőpár elkövette azt a hibát, hogy egy költözés után a legközelebbi, 300 méternyire található iskolába íratta kilencéves lányát. Az iskola azonban evangélikus, és a hittanon mindenkinek részt kell vennie, a tanulók harmadát kitevő muszlim családokból való gyerekeknek is. Amikor a szülők ki szerették volna íratni a gyereket a vallásórákról, az iskola kirúgta a kislányt, mondván akkor vigyék az állami iskolába, ami „csak” három kilométernyire van. Még tart a vita.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr273093234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása