Könyv bolygatta meg a német egyházak pillanatnyilag amúgy sem túl nyugalmas életét. Egy politológus ugyanis próbálta összeszedni az egyház-finanszírozással kapcsolatos adatokat és összeszámolta, mennyibe is kerülnek az egyházak az adófizetőknek. A katolikus egyház máris munkacsoportot hozott létre egy kommunikációs stratégia kidolgozására, amely amolyan FAQ- (vagy stílszerűbben: katekizmus-) alakot öltött.
Németországban számos forrásból gazdálkodnak a hivatalosan elismert egyházak. Az egyháztag adófizetők után az állam szedi be számukra az egyházadót (ami után némi adminisztrációs költséget levon), és persze megkapják az oktatási, szociális intézményeik által nyújtott szolgáltatások utáni normatív támogatást, ahogy az egyházi kórházakat sem az egyház tartja el, hanem az egészségbiztosítók, illetve a díjak befizetői. Ez eddig rendben is lenne, és ezek az egyházi intézmények elvileg mindenki előtt nyitva állnak, a nagyobb baj az, hogy nemegyszer nincs alternatíva, azaz nincs elérhető közelben nem egyházi intézmény (azt most hagyjuk, hogy az egyházak az általuk közpénzből üzemeltetett intézményeket hitterjesztésre is használják). De az egyháztagoktól levont egyházadón és bizonyos szolgáltatások ellenértékén felül is jutnak állami források az egyházaknak. Az adófizetők - vallási hovatartozásuktól függetlenül - kénytelenek finanszírozni például hitéleti nagyrendezvényeket, a püspökök és más egyházi tisztségviselők munkabérét, külföldi térítést, templomok felújítását, és még sok mindent. A Misereror katolikus segélyszervezet költségvetésének mindössze 5%-a származik egyházi forrásból.
A források kibogozása nem egyszerű: helyi önkormányzatok, tartományok és a szövetségi kasszából csurrannak-csöppennek pénzek, hol sok évszázaddal ezelőtti kötelezettségvállalások alapján, hol egyedi döntés alapján egy-egy orgonafelújításhoz. Hol az egyház kapja a támogatást, hol egy teológiaprofesszor bérét fizeti az állam, hol egyházi civil szervezet a kedvezményezett. A hittant és a teológusképzést is az állam fizeti, a más és vallásúak és felekezeten kívüliek pénzéből is. Az egyházak honlapjai is legfeljebb a kiadásokat sorolják fel részletesen, a bevételi forrásokat nem. Végképp megállapíthatatlan, pontosan mennyit is jelent pénzre lefordítva a számos adómentesség, amit az egyházak élveznek. Nem fizetnek sem kamat-, sem ingatlanadót, illetékmentes a számukra az építési engedély kiadása és a közjegyzői szolgáltatás, és ingyen kapnak műsöridőt a közszolgálati televízióban. - Mindeközben 2008-ban (még a pedofil-botrányok előtt) 120 ezren léptek ki a katolikus és 170 ezren a protestáns egyházból, a legnagyobb "felekezet" pedig a felekezetenkívülieké, akik tavaly megelőzték a katolikusokat és az evangélikusokat.
Szokták ugyan azzal az érvvel előhozakodni, hogy az egyházaknak nyújtott állami támogatások, a püspökök fizetése és hasonlók, voltaképpen az egyházi birtokok kisajátításáért járó ellentételezés, de ez sem igaz: a katolikus egyház "birtokai" nem az egyház tulajdonában voltak, hanem a szolgáltatásokért cserébe haszonélvezetbe kapott és bármikor visszavehető hűbérbirtokok.
A könyv ("Violettbuch Kirchenfinanzen", azaz "Egyházi pénzügyek lila könyve") szerzője, Carsten Frerk mindenesetre úgy számolja, kis híján évi 20 milliárd euróba kerülnek az egyházak az adófizetőknek. A szerzőt leginkább azt szeretné elérni, hogy egyértelmű legyen, valójában ki mit fizet. Feleségével épp nekiláttak postázni a könyv egy-egy példányát a szövetségi parlamenti képviselőknek.
www.faz.net/s/RubC4DEC11C008142959199A04A6FD8EC44/Doc~EF39ADF0DBC46472CBCEA79DEFD2A136C~ATpl~Ecommon~Sspezial.html
www.regensburg-digital.de/violettbuch-kirchenfinanzengottlose-querschusse-fur-feudalen-fremdkorper/07112010/
