Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Frekvenciavihar

2010. december 21. - szekularisfigyelo

Miután a Sláger Rádió és a Danubus Rádió frekvenciáját másnak adták (a két rádió nemzetközi döntőbírósághoz fordul a frekvenciapályázat elbírálásának módja miatt), most úgy tűnik, a Klubrádiót is elnémítják (az MR2 néven futó Petőfire csak átalakítás vár). A rádió a tavasszal megpályázta a 92,2 MHz-es frekvenciát, mert régi sávjára, a 95,3 MHz frekvenciára szóló működési engedélye jövő februárban lejár, erre a frekvenciára azonban nem tudott pályázni, ugyanis a pályázatot nem írták ki. A pályázatot meg is nyerte, csak épp a szerződéskötésre nem került sor. Most úgy néz ki, nem is fog - a sávot ugyanis a Katolikus Rádiónak szánják, amit Szalai Annamária a tavasszal az Origonak el is mondott. 
Lezsák Sándor ős MDF-s, az Országgyűlés alelnöke a múlt héten a "Katolikus egyház a médiában" című rendezvények ki is fejtette, hogy az erkölcsileg szétzüllött ország ellensúlyozására anyagilag is támogatni kell az egyházi médiumokat - mint kiderült, a 190 milliárdos hirdetési piacból az egyházi médiáknak csak 2,8 százaléknyi a piaci részesedése. 
Mindenesetre úgy tűnik, a katolikus média támogatása következtében a Klubrádió - és legfőképpen hallgatói - hoppon maradnak, hacsak nem hagyják meg neki a régi frekvenciát. 
 

index.hu/kultur/media/2010/12/16/nem_kap_uj_frekvenciat_a_klubradio/
index.hu/kultur/2010/12/15/lezsak_tamogatni_kell_az_egyhazi_mediumokat/

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr162528667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása