Meglepetést váltott ki Svájcban, hogy az Üdvhadsereg pusztán személyes okokból kirúgta egyik fogyatékosotthonának vezetőjét: mert leszbikus. A médiák még jobban meglepődtek, amikor megtudták, a nő egy olyan intézményt vezetett, amelyet állami pénzekből tartanak fent.
Persze az ilyesminek elsősorban Németországban van „hagyománya”, ahol az egyházaknak törvény tartja fent azt a jogot, hogy áthágják a diszkrimináció tilalmát. Olyan intézményekben is, amelyet szinte vagy teljesen közpénzekből tartanak fenn. És mivel sok helyen az egyházak gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak, az egészségügyi és szociális szakmákban dolgozók kénytelenek belépni az egyházba (vagy nem kilépni) és titokban tartani magánéletüket. Más országok egyházai is ilyen jogokra ácsingóznak, de az USA egyelőre még többé-kevésbé tartja magát: államilag finanszírozott szolgáltatásoknál nem lehet érvényesíteni vallási szempontokat.
Svájcban hosszas kultúrkampf során vált szekulárissá az oktatás, az egészségügy és az idős- és egyéb szociális gondozás túlnyomó része, így mind a szolgáltatásokat igénybe vevők, mind az ott dolgozók vallási és magánéleti szabadsága garantálható. Ez azonban lassacskán veszélybe kerül: az állam szereti kiszervezni a szociális szolgáltatásokat, és sokszor az egyháziak pár százalékkal olcsóbbak: hiszen más bevételi forrásokból (pl. az egyházadóból vagy – végképp paradox módon – az államtól kapott adományokból…) ki tudják pótolni, ha áron alul vállalnak szolgáltatásokat. Amivel az állam cserben hagyja a munkavállalókat és az ellátottakat, miközben az egyházak számára lehetővé teszi, hogy a nélkülözhetetlen jótevő szerepében tetszelegjen.