Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Orosz blaszfémia-törvény

2012. október 17. - szekularisfigyelo

Úgy tűnik, nincsen megelégedve az orosz ortodox egyház a Pussy Riot lecsukásával és kétévi lágerre ítélésével (illetve a tejesdobozokra is kiterjedő feljelentgetésekkel) – törvénnyel akarják büntetni a hívők vallási érzéseinek és a „szent” helyek megsértését egy a duma elé került törvénytervezet szerint. A hívek érzéseinek megsértését olyan kétmillió forinttal és háromévi börtönnel büntetnék, míg a szent helyeknek öt év járna. A vallási vezetők el vannak ragadtadtva, mint az ortodox egyház, mind muszlim vallási vezetők üdvözlik a kezdeményezést. Vallási aktivisták eddig is előszeretettel üldözték a nekik nem tetsző kortárs művészeket, részben rendbontással a rendezvényeiken, részben pedig a gyűlöletbeszéd-paragrafussal visszaélve. Artemi Lebegyev bloggert máris beperelték, többek közöt azért, mert az „isten” szót kisbetűvel írtja blogján.

Persze az sem kizárt, hogy visszaüt az egész: az ortodox egyház buzgó tagjai ugyanis előszeretettel üldözik a kisegyházakat – a hetednapi adventisták egyik könyvesboltját is megtámadták már, és krisnásokat kergetnek. Nem kizárt, hogy az első ilyen perek vádlottjai ortodoxok lesznek.

http://www.siawi.org/article4188.html

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr434849489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása