Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Istenkáromlás Marokkóban

2013. május 16. - szekularisfigyelo

A marokkói állami vallási tanács fatvát bocsátott ki, amely a hitüket elhagyók megölésére szólít fel azzal az indoklással, hogy Mohamed is így tett. A fatva szerint a Koránnak az az állítása, hogy a hit kérdésében ne lehet erőszakot tenni, nem vonatkozik a muszlim családba születettekre, csak a más vallásúak megtérítésére. Bár a marokkói alkotmány az iszlámot teszi meg államvallásnak, elvben biztosítja a vallásszabadságot és nem bünteti a hit elhagyását, ugyanakkor üldözi azt, aki egy muszlimot hite elhagyására biztatja. Így aztán nincs nyugodt életük azoknak az ateistáknak és ex-muszlimoknak, akik nem titkolják álláspontjukat.
Így most a rendőrség keresi a bujkáló Imad Eddin Habibot, egy 22 éves diákot, aki nemcsak álnéven, hanem nyíltan, sőt, provokatívan is kiáll ateizmusa mellett. Facebook posztja, amiben képpel közölte, „büszke ateista vagyok”, ezer lájkot kapott, ami mutatja, hogy nincs egyedül. Egy másik csoport már 2009-ben is pikniket szervezett a ramadán étkezési tilalomnak az állami érvényesítése ellen (a MALI nevű csoportról itt írtunk), de mivel szinte mindenki inkognitóban tiltakozik, ha elkapják, Habit lehet az első marokkói polgár, akit azért ítélnek el, mert muszlimokat hitük elhagyására buzdított.

http://hpd.de/node/15760
http://freearabs.com/index.php/society/81-stories/565-jb-span-maroc-jb-span-wanted-for-atheism
http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/05/imad-iddine-habib/

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr835295807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása