Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Mérföldkő: maradjon egyben a gyerek

2012. július 03. - szekularisfigyelo

A gyerekjogok számára mérföldkövet jelent az az ítélet, amelyet a kölni másodfokú bíróság hozott egy eddig nem szabályozott kérdésben még májusban. A bíróság ugyanis úgy döntött, orvosi szempontból hhaszonnal nem járó műtéteknek nem lehet egy gyereket alávetni a szülők vallási meggyőződésére való hivatkozással sem. Ahogyan a lányok nemi szerveinek megcsonkítása, úgy a fiúknak a zsidóságban és az iszlámban szokásos körülmetélése is testi sértésként értelmezendő a bíróság szerint.

A konkrét ügyben egy muszlim orvos  a szülők kérésére teljesen szakszerű körülmetélést végzett egy négyéves kisfiun. A gyereket azonban két nappal később - ahogyan ez nem ritka - vérzések miatt kórházba kellett vinni. Az ügyészség erről tudomást szerzett és vádat emelt, ám első fokon a bíróság a műtét elégséges indokának tartotta a szülők vallási meggyőződését. az ügyészség azonban fellebbezett, és másodfokon a bíróság már azokhoz a jogászokhoz csatlakozott, akik már néhány éve azzal érvelnek, hogy etikai szempontból igencsak aggályos eljárásról van szó. Magát az orvost nem ítélték el arra hivatkozva, hogy jogszabály és joggyakorlat hiányában nem tudhatta, hogy helytelenül jár el. (Arról nincs hír, hogy a gyereküket felesleges műtétnek kitevő szülőket elmarasztalták volna.) Mostantól viszont világos a helyzet: aki még ne ítélőképes gyereket metél körül, az testi sértést követ el, hiszen nincs kellő bizonyíték arra, hogy a körülmetélés egészségügyileg hasznos lenne (a gondos személyes higiéné hatékonyabb, és persze orvosilag indokolható esetekben, pl. fitymaszűkület megszüntetésére, a kórházak továbbra is elvégezhetik a műtétet). 
A muszlim és a zsidó szervezetek közösen vannak felháborodva, míg a szekulárisok és a jogvédők úgy gondolják, a szülők vallásszabadsága nem terjedi ki a gyerek testi sértetlenségének megsértésére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr774624972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása