Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

A Fidesz mint egyház

2012. október 05. - szekularisfigyelo

Aki mindmáig nem tudta elhinni, hogy a Fidesz valójában nem politikai pártként, hanem követőitől feltétlen odaadást követelő vallásként működik, az meggyőződhet erről a "Nemzeti Könyvtár" című könyvsorozathoz kötődő szóhasználatból. A kormány (és az ő képviseletében Kerényi Imre) ezt a sorozatot ugyanis "hívei és leendő hívei számára" ajánlja. 
A "kultuszkönyvtár" megfogalmazás pedig újból rávilágít a kormány kultúra- és hagyományfelfogására: egyik sem egy élő, alakuló dolog, amin elgondolkodunk, amit megkérdőjelezünk hogy újjáalakíthassuk és újrateremthesssük, hanem egy modzulatlan, döglött valami, amivel egyetlen dolgot szabad tenni: kiürített aggyal engedelmesen imádni. Nem csoda, hogy a könyvsorozat fő funkciója, hogy iskolaigazgatói irodák díszítéséül szolgáljon.

És persze a konkrét ügy sajátos perverziója, hogy miközben éppen a napokban a kormány ismét megerősítette, hogy méhében él a nemzet (copyright Parti Nagy) és egszisztenciálisan el akarja lehetetleníteni mindazokat, akik nem az ő életútjukat követik, egyes kiváltságos esetekben a gyermekmentes szingli létért, sőt, mitöbb, a köztudott leszbikusságért mégis van mentség - feltéve, hogy Tormay Cécile-ről van szó: http://szekularisfigyelo.blog.hu/2011/12/01/leszbikus_irononek_allit_szobrot_a_kdnp

Olvassátok a Ius murmurandit: http://morgasjoga.blog.hu/2012/10/04/kultuszkonyvtar_masfel_milliardert

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr714821700

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Összeesküvés-elméletekkel mossa a Fidesz az egyszeri szimpatizánsok agyát 2012.10.06. 12:06:54

A titkos űrfegyverekkel turbózott vörösiszap-konteó után a fanatizált narancsdroidok a gyilkolásra, vagy a kollektív öngyilkosságra felszólító üzenetet is megkapják majd? Számos értekezés olvasható a neten a történelem nagy diktátorainak elmeállapotáró...

Trackback: Összeesküvés-elméletekkel mossa a Fidesz az egyszeri szimpatizánsok agyát 2012.10.06. 12:01:45

A titkos űrfegyverekkel turbózott vörösiszap-konteó után a fanatizált narancsdroidok a gyilkolásra, vagy a kollektív öngyilkosságra felszólító üzenetet is megkapják majd? Számos értekezés olvasható a neten a történelem nagy diktátorainak elmeállapotáró...

Trackback: Paranoid téveszméket feltételez Orbánnál az ex-fideszes Fodor Gábor 2012.10.06. 11:49:08

Képzelt ellenségek, rettegő bizalmasok, gátlástalanság, az ellenállás megtorlása – a Fidesz alapítói közül nem Orbán az első, akin az elmebaj jeleit véli felfedezni a környezete. Fodor Gábor kijelentéseire azért érdemes odafigyelni, mert a Fidesz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása