Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Halk forradalom

2010. május 10. - szekularisfigyelo

Tíz napja halk csoda történt Londonban: bár csak felolvasóest formájában, és minden reklám nélkül, de előadták Gurpeet Kaur Bhatti darabját, amelynek bemutatóját 2004-ben, hat évvel ezelőtt félelemből töröltek. A Behzti című darab ugyanis felháborította a brit szikh közösség egy részét, amely azt hangoztatta, a szikh vallási környezetben zajló, pontosabban a környezet által lehetővé tett nemi erőszak története sérti vallási érzületüket. A fenyegetések nyomán a társulat lemondta a premiert. 
A mostani felújítást nem reklámozták, még a színház honlapon sem szerepelt, és a brit The Guardian című lap beszámolója szerint jegyet vásárolni rá olyan érzés volt, mintha illegálisan vásárolna alkoholt. Az egész helyzet a 17. századra emlékeztette a kommentátort, amikor a puritánok betiltottak minden szórakozást és színházi élet csak titokban létezhetett. 
A lemondott premier óta eltelt öt és fél évben azonban alapjaiban megváltozott a közhangulat. A felolvasáson érződött, mekkora lépést jelent ez a halk produkció azoknak, akiket ezért a darabért megfenyegettek. 2004-ben a szikh közösség tagjai is megosztottak voltak a darabot illetően, mára pedig, a Mohamed-karikatúrák és a Jerry Springer the Opera című darab körüli ügyek után egyértelművé vált, hogy az istenkáromlás vádja nem indokolja a cenzúrát. Még akik ezzel nem értenek egyet, is rájöttek, hogy az erőszakos tiltakozás visszaüt. 

http://www.guardian.co.uk/commentisfree/libertycentral/2010/may/05/behzti-no-longer-taboo 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr611979895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása