Törökország ma választ, és az előzetes felmérések szerint minden bizonnyal a mostani miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan valláspárti AKP-je fog harmadjára győzni és egyedül kormányozni. Igaz, a választási rendszernek köszönhetően a parlamenti többséghez nincs szükség a szavazatok többségére (ahogyan nálunk is elég lehet a szavazatok 53%-a a kétharmados többséghez).
A kampányfinisben most mégis gyalázkodásba kezdett Erdogan, aki a német Die Welt szerint istenkáromlónak átkoz minden másként gondolkodót, élükön Kemal Kilicdaroglut, aki az ellenzéki szekuláris CHP-t lassan leválasztja a hadseregtől és korszerű szociáldemokrata párttá transzformálja, amely normális viszonyra törekszik a kurdokkal és a régióbeli országokkal, köztük Izraellel is. Kilicdaroglut Erdogan és külügyminiszter párttársa lényegében törököket gyilkoló zsidóbérencnek nevezte, és „alevitának”, azaz „nem rendes” muszlimnak tartják, habár az illető mindeddig soha nem nyilatkozott vallási hovatartozásáról (ami ezek szerint már önmagában is elég ahhoz, hogy nem legyen „elég rendes” muszlim).
Erdogan amúgy, az államelnökkel, Abdullah Güllel együtt a fundamentalista Milli Görüs alapítójának, Necmettin Erbakan köpönyegéből bújtak elő, hogy aztán „mérsékelt” fundamentalistákként hatalomra tegyenek szert.
Míg korábban az ország világi jellege felett őrködő hadsereg bebörtönözte az állam alapjait fenyegető iszlamistákat, most ők ülnek börtönben, a katonaság befolyását Erdogan ugyanis rendesen megnyirbálta – és most hasonló elnyomó eszközökkel őrzi hatalmát.
A minden más véleményt ellehetetlenítő jolly joker a vallás; Funda Uncu műfordítót is inkvizíció elé állítottak, mert olyan könyvet fordított, amelyben szex és gyilkosság van. Mindeközben háborítatlanul tovább taníthat az az egyetemi oktató, aki tüntetéseket váltott ki azzal a megjegyzésével, hogy akit megerőszakolnak, az vessen magára, mert ennek egyedüli oka, hogy túl nagy volt a dekoltázsa.
Kilicdaroglu egyébként többek között azzal a javaslatával vonta magára Erdogan haragját, hogy a vallási iskolákat nem szabad általánossá tenni, hanem számukat ahhoz kell igazítani, hogy hány imámra van szüksége az országnak.
