Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Iskolai kiközösítés

2011. augusztus 02. - szekularisfigyelo

Kiakadt a kanadai közvélemény, amikor megtudta, hogy a kisujj nyújtása ahhoz vezet, hogy egy állami iskola épületében tanulókat közösítenek ki. Hogy a muszlim családokból származó tanulók eleget tudjanak tenni vallási előírásoknak, Toronto illetékes hatósága engedélyezte, hogy a Valley Park középiskola ebédlőjében péntekenként egy imám vezetésével imádkozzanak. Ez persze az alkotmány megsértésével jár – az ugyanis a nemek egyenlőségét biztosítja, míg az ima ülésrendje is jelzi, hol a nők helye az iszlámban: a férfiak mögött, tőlük ebben az esetben egy asztalokból improvizált fallal elválasztva. Sőt, ebből a másodrendűségből is van lejjebb: az éppen menstruáló lányokat ugyanis a hátsó sarokba ültetik, ők csak nézőként lehetnek jelen, de nem vehetnek részt. Az viszont már nem elfogadható sem a kanadaiak, sem a kanadai muszlim tanács (!), sem a kanadai muszlim nőtanács számára, hogy állami intézményben azt éreztessék a lányokkal, hogy ők az ország másodrendű lakosai. Indítottak is egy petíciót, amelyet két hét alatt 9000-en írtak alá.

http://www.siawi.org/article2476.html
http://www.change.org/petitions/dont-segregate-menstruating-girls-in-public-schools
http://chronicle.com/blogs/brainstorm/menstruating-girls-and-the-toronto-district-school-board/37370
http://www.butterfliesandwheels.org/2011/another-penny-drops/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr413113014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása