Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Van remény az USA-ban

2011. szeptember 20. - szekularisfigyelo

1. Azt hiszem, a magyar média nemigen írt arról, hogy a szeptember 11-i megemlékezésekről mi „hiányzott”. Michael Bloomberg, New York polgármestere ugyanis nem hívott meg lelkészeket a megemlékezésre, amiért egyes vallásos csoportoktól hideget-meleget kapott. A déli baptisták vezetője például közölte, ez a szertartás csak azt mutatja, hogy New York a „szekularizmus epicentruma”, a polgármester hiába tesz úgy, mintha Amerika szekuláris ország lenne – nem az, és New York nincsen szinkronban Amerika többi részével. Az illetékes katolikus püspök és főrabbi viszont helyeselte a szertartás jellegét. Sajátos módon túl sok volt a vallás az ökumenikus vallási szertartáson, azazhogy pontosabban nem a megfelelő közösségeket választották. Ugyanis abból az idén kimaradtak fundamentalista keresztény csoportok, miközben buddhista apáca is szerepelhetett.
Persze nem igaz az a vád, hogy a vallás ki lett volna tiltva a szertartásból, hiszen a beszédet mondók a vallási metaforákból is merítettek, és a sok órás szertartás (amely során minden évben felolvassák az elhunytak névsorát) néma perceit is nyilván sokan imára használták.

2. Az USA hadseregének különböző szintű vezetői a közelmúltig – a katonák vallásszabadságát sértve – erőteljesen kiközösítették a felekezeten kívülieket, akik nemigen merték nyíltan vállalni, hogy nem érdeklik őket a vallásos összejövetelek és vallásilag színezett kulturális összejövetelek. Tavaly végül a katonaság által támogatott, „Spirituális felkészültség” címen futó keresztény koncertsorozatból lett botrány. „Keresztény” alatt itt nem magánéletükben vallásos zenészeket kell érteni, hanem olyan együtteseket, akik a zenét nyíltan és vállaltan térítési eszköznek használják. A legutóbbiról például a fellépők maguk úgy számoltak be, hogy „Isten vértjét vitte Fort Eustis harcosaihoz és családjaikhoz” („brought the armor of God to the warriors and families of Fort Eustis during another installment of the Commanding General's Spiritual Fitness Concert Series”). A laktanyaparancsnok nemhogy nem engedte, hogy egy hasonló, ámde szekuláris programot szervezzen az egyik katona Rock Beyond Belief, hanem kötelezővé tette a koncerteken való részvételt és megbüntette azt a vagy 80 katonát, aki inkább visszabaktatott a körletbe.
Közben azt is nyilvánosságra hozta a koncert-ügyben főszereplő katona, Justin Griffith által létrehozott Katonai Vallásszabadság Alapítvány (Military Religious Freedom Foundation), hogy az atomfegyverekkel foglalkozó csapat etikai kiképzése is erőteljesen vallásos, azon belül keresztény színezetű, olyannyira, hogy egyes csapattagok között „Jesus loves nukes speech”, azaz „Jézus szereti az atombombát beszéd” becenéven fut. Ez már kiverte a biztosítékot: a légierő összes „etikai” tréningjét felfüggesztették, és tartalmát felülvizsgálják.
A légierő főparancsnoka, Norton Schwartz körlevélben egyértelművé tette, hogy az állam vallási semlegességének elvét be kell tartani és körlevelet intézett írt, amelyben leszögezni, hogy a parancsnokoknak minden szinten mérlegelniük kell az egyének vallásgyakorlatának jogát és azt a tilalmat, hogy az állam képviselőiként bármely vallást támogassák. Mellőzniük kell annak látszatát is, hogy pozíciójukkal saját vallási preferenciájukat népszerűsítik, vagy bármely felekezetet előnyben részesítenék, mert ez kétségeket ébreszt objektivitásukkal és semlegességükkel szemben, ami rontja az egység morálját és rendjét. A parancsnoknak lehetőséget kell teremtenie, hogy a légierő tagjai vallásukat, világnézetüket gyakorolhassák, de a rendezvények lebonyolítása és reklámozása a tábori lelkész feladata, nem a parancsnoké.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr763236144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása