A kilencvenes években a „történelmi” egyházak igényt jelenthettek be az 1940-es végén államosított ingatlanokra. Azok után az ingatlanok után, amelyeket nem kértek vissza, mert nem tudták volna őket hitéleti, oktatási vagy szociális célokra használni, a katolikus egyházzal, illetve a Vatikánnal kötött megállapodás mintájára 1999 óta örökjáradékot kapnak. A zsidó egyházi vagyonról az állam a Mazsihisszel kötött megállapodást, egészen szép összegről, mára 1,3 milliárd forintról (az ingatlanok értékét a 90-es években 13,5 milliárdra becsülték, a járadék éves összege pedig ennek 5%-a volt, ami az infláció mértékével nő). Az új egyháztörvény azonban nem egy, hanem 3-4 zsidó felekezetet ismer el, és a zsidóság vallási tekintetben nem is hierarchikusan szerveződik, és a többi felekezet is bejelentette igényét.
- Mondjuk, azt nem igazán értem, miért nem nézik egyszerűen végig minden épületnél, melyik irányzathoz tartozott a (részben a zsidóüldözések idején kiirtott) tulajdonos közösség, elvégre ez lenne a legtisztább. Az állam részéről pedig az lenne a tiszta ügy (ha már a hoppon maradt magánszemélyekkel és egyesületekkel szemben az egyházaknak juttat kárpótlást), ha örökkön örökké fizetendő járadék helyett vagy visszaadná az épületeket, vagy megvásárolná. Olcsóbb lenne, mint a MOL-részvénycsomag, és megspórolnánk évi 15 milliárd forintot, örökre.