Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Van lejebb

2012. március 24. - szekularisfigyelo
Eddig is tudtuk, hogy nem csupán az történt a katolikus egyházban, hogy egyes egyházi személyek bűncselekményeket követtek el kiskorúak ellen, hanem hogy az egyház, mint szervezet mindent megtett az áldozatok elhallgattatásáért, a botrányok elsimításáért és a bűnözők jó hírnevének megőrzéséért, ellenben magasról tett arra, hogy megakadályozza a további bűncselekményeket. Az megszokott dolog az egyházon kívül is, hogy a szexuális bűncselekmények áldozatainak szeretnek nem hinni (bármely felnőtt nő is megtapasztalhatja, ha nemi erőszak miatt tesz feljelentést). Az áldozathibáztatást eddig ismeretlen magasságokba emelte azonban a holland katolikus egyház: ők 1956-ban egy a rendőrségen feljelentést tevő tizenévest utóbb simán megcsonkították (és a bántalmazással vádolt papot áthelyezték) „Ferde hajlamaik meggyógyítása” céljából, egyházi fenntartású pszichiátriai kórházakban, a vezetés és az állami felügyelő tudtával, viszont nem gondolták, hogy a műtétkor 20 éves, de még kiskorú (akkor 21 évesen váltak nagykorúvá a hollandok) férfi szüleit is meg kellene kérdezi. És úgy néz ki, kilenc további esetben is így jártak el.
A műtét után egészségügyi problémákkal küzdő fiatalember nem hagyta magát, és miután nagykorúvá vált, kártérítésért próbált pert indítani, ám 22 évesen meghalt egy autóbalesetben.
Ez az ügy nem szerepelt annak a bizottságnak a jelentésében, amelyet maga az egyház állíttatott fel 2010-ben, miután kitört a botrány. A Deetman bizottság megállapította, hogy 1945 és 1985 között sok száz gyereket bántalmaztak egyházi személyek, az viszont a csonkításhoz hasonlóan szintén kimaradt, hogy az 1960-as évek néppárti miniszterelnöke, Vic Marijnen ebben az időben elnöke volt annak a gyermekotthonnak, ahol az utóbb megcsonkított fiút bántalmaztak, és még 1958-ban kérvényt írt a királynőnek néhány gyermekbántalmazás miatt lecsukott pap szabadon bocsátása érdekében.
angolul olvasóknak: http://www.thedailybeast.com/articles/2012/03/22/dutch-castration-scandal-how-journalists-broke-the-story.html
http://index.hu/kulfold/2012/03/17/fiukat_kasztraltatott_a_holland_egyhaz/, ill. http://index.hu/kulfold/2012/03/19/a_felugyeleti_szerv_is_tudott_a_kasztralasokrol/ 
http://www.dutchnews.nl/news/archives/2012/03/catholic_church_abuse_inspecto.php , ill: http://www.secularism.org.uk/news/2012/03/dutch-catholic-church-under-fire-for-castrating-teenagers
A sértettek arcul csapása úgy tűnik, ma is dívik: a Spiegel című német hetilap információi szerint épp a gyermekbántalmazások kezeléséért felelős püspök, a trieri Stephan Ackermann foglalkoztat legalább hét pedoszexuális hajlamúnak ismert papot, akik közül kettő ellen szabályos bírósági ítélet van. Az illetők lelkigondozóként dolgoznak és munkájuk során gyerekekkel is találkoznak.
http://www.spiegel.de/panorama/justiz/0,1518,822002,00.html
A napokban pedig kiderült, hogy még a kilencvenes években is súlyosan bántalmaztak gyerekeket az ausztriai Kremsmünster bencés kolostorában. Napirenden voltak a szexuális és fizikai bántalmazások, a zenetanár-igazgató apát pedig fegyverrel szeretett hadonászni. Az egyházi emberek tekintélye előtt a világ is meghajolt: az egészségügynek eszébe nem jutott megtenni a kötelező bejelentést, amikor sebeket kellett varrni és szakadt dobhártyákat kezelni, és a rendőrség is elhajtotta azt az anyát, aki feljelentést tett volna. A bíróság még 2010-ben is elutasította az ügyészségnek azt a javaslatát, hogy vizsgálatot indítsanak, mondván, az egyházi személyek és a kolostor ügyei nem képezik közérdeklődés tárgyát.
A lefrissebb ügyről a Serbia Insajd blogon olvashattok: egy Zára melletti község papja molesztált fiúkat. A dolog ügy derült ki, hogy egy az USA-ban élő horvát orvos az odalátogató zárai érsekkel találkozott, akinek elmondta gyerekkori "élményeit". Az érsek annak rendje és módja szerint elindította az egyházi vizsgálatot, ám nem sietett a horvát hatóságok tudomására juttatni a dolgot.  A rendőrök a sajtóból tudták meg, hogy lenne dolguk. Részletek itt: srbija.blog.hu/2012/03/18/pedofil_ugyet_probalt_eltitkolni_egy_horvat_fopap

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr104335901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása