Az egyik londoni egyetem, a Metropolitan rektor-helyettese felvetette, hogy a muszlim hallgatók egyre nagyobb számára való tekintettel be kellene tiltani az alkoholfogyasztást a campuson. A diákönkormányzat ellentámadásba lendült: felkérték a rektor-helyettest, kérjen bocsánatot a muszlim hallgatóktól. Claire Locke azzal érvelt, a muszlim hallgatók egy kalap alá vonása sértő rájuk nézve, többségük ugyanis toleráns más szokásokkal és kultúrákkal szemben. A hallgatói szervezet muszlim tagjai a többiekkel együtt azért küzdenek, hogy a bezáró kocsma helyet új nyílhasson a campuson, és az sem igaz, hogy ők nem innának: a muszlim hallgatói képviselők háromnegyede alkalmanként alkohollal is koccint a többiekkel. Malcolm Gillies professzor azzal védekezik, hogy az iszlám meglehetősen egyértelműen tiltja az alkoholfogyasztást, és a muszlim diáklányoknak védett helyekre van szükségük, továbbá a buddhisták vagy az amerikai újprotestánsok sem érzik jól magukat a pubokban, azonban azzal vádolják őt, hogy a nőkre és a vallásokra való hivatkozással valójában az egyik épületet akarja elprivatizálni.