Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Zárt társadalmak

2012. május 16. - szekularisfigyelo

Természetesen a katolikus egyháznak nincsen monopóliuma a gyermekbántalmazások terén sem. Egy New York-i zárt zsidó közösség egyik tagját közösítették ki felebarátai, mert szóvá tette, hogy a rituális fürdőben, a mikvében éveken át szexuálisan bántalmazták szellemi fogyatékos tizenéves fiát. Az apa annak rendje és módja szerint feljelentést tett, az elkövetőt lecsukták, őket viszont kiközösítették: lakásbérletét felmondták, hangpostáján szidalmazták, amiért egy másik zsidót dobott fel a rendőrségen, egyszer pedig egy másik fogyatékos gyerek anya azzal támadta le feleségét az utcán, hogy az ő fiát is bántalmazta ugyanaz az ember, ő sem tett feljelentést, akkor nekik miért kellett… Hasonlóképpen járt egy anya – fia bántalmazását biztonsági kamera vette fel, kiderült, az elkövető egy zsidó fiúiskolában dolgozó szakács, az anyát pedig erős nyomás alá helyezték, hogy vonja vissza a feljelentést (még pénzt is ajánlottak neki). A feljelentők akarata ellenére a vádhatóság kiegyezett az elkövetővel és három év felfüggesztettet kapott. Kiderült, hogy a területileg illetékes brooklyni fő főügyész, aki megválasztását a zsidó közösség szavazatainak köszönhető, elfogadja ennek a zárt közösségnek azt a szokását, hogy maguk között intézik ügyeiket – a közösség egyik befolyásos rabbija tavaly nyáron megerősítette az ügyésznek, hogy a zsidó közösség tagjainak csak akkor engedik, hogy a rendőrséghez forduljanak gyermekek szexuális bántalmazása kapcsán, ha előtte egy rabbival konzultáltak, aki úgy döntött, megalapozott a vád. A rabbi szerint a főügyész nem tiltakozott a felvetés ellen. Az ügyészt (és a közösséget) már korábban is bírálták amiatt, hogy nem tesz eleget az ilyen jellegű bűncselekmények ellen, amire még 2009-ben programot hirdetett. Az ügyész azt állítja, ennek segítségével 95, 120 gyereket érintő esetet tártak fel, a zsidó közösséghez tartozó elkövetők nevét azonban nem hajlandó kiadni – más vallási hovatartozású elkövetőkével ellentétben. A New York Times kutatásai szerint az adat azonban kozmetikázott, mert olyan esteket is tartalmaz, amelyeknek nincs közük a programhoz, pl. felnőtt nők utcai molesztálását, amelyekhez azonnal rendőrt hívtak. A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy egy erős bizonyítékok alapján 24 rendbeli gyerekmolesztálással vádolt 25 éves férfit mindössze öt év felfüggesztettre ítéltek egy olyan perben, amelyben a védő a főügyésznek a zsidó közösséggel való kapcsolattartójának a férje volt, aki maga is a lubavicsi zsidó mozgalom tagja. http://www.nytimes.com/2012/05/10/nyregion/ultra-orthodox-jews-shun-their-own-for-reporting-child-sexual-abuse.html via: http://richarddawkins.net/articles/645896-ultra-orthodox-shun-their-own-for-reporting-child-sexual-abuse
http://www.nytimes.com/2012/05/11/nyregion/for-ultra-orthodox-in-child-sex-abuse-cases-prosecutor-has-different-rules.html
via: http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2012/05/a-pattern/

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr274505828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása