Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Ráolvasás orvosi receptre

2012. június 26. - szekularisfigyelo

Nem hajlandó tartani magát az illetékes hatóságok által figyelmeztetett háziorvos ahhoz a szabályhoz, hogy a páciensekkel való interakcióban mellőzendő a személyes politikai, vallási, erkölcsi és egyéb meggyőződések kinyilvánítása oly módon, hogy az a védtelen helyzetben lévő páciens számára kellemetlen legyen.
Richard Scott azért került az etikai bizottság elé, mert egyik páciensét gyógyítás helyett arra próbálta lebeszélni, cserélje le vallását. Scott azzal védekezett, hogy az istenhit jó az egészségnek, majd a magát keresztény hitében üldözöttnek látó (és pervesztes) brit munkavállalók támogatásáról elhíresült Christian Legal Center nevű szervezet segítségével médiakampányt indított és interjúkban meg is erősítette, hogy páciensével közölte, a kereszténység többet nyújt, mint a páciens saját vallása. A bizottsági meghallgatáson pedig kiemelte, hogy a páciens nem is volt vallásos, a kereszténység viszont megváltoztathatta volna az életét, továbbá közölte, „tudományosan bizonyított”, hogy a kereszténység jobb, mint a többi vallás. Scott korábban hittérítő-orvosként dolgozott Tanzániában és Indiában, Nagy-Britanniába visszaérve pedig olyan rendelőt keresett munkahelyül, ahol elesetteken segíthet. Ezt meg is találta a margrave-i Bethesda rendelőben (ahol a szintén orvos felesége is dolgozik), amelyben tábla jelzi a betegeknek, hogy tiltakozniuk kell, ha nem szeretnének háziorvosukkal vallási kérdésekről konzultálni. A rendelőt a brit állami egészségügy, az NHS finanszírozza.
Scottot a bizottság figyelmeztetésben részesítette, mert magatartása ellentétes az etikai irányelvekkel.

http://www.secularism.org.uk/news/2012/06/christian-gp-says-he-will-pay-no-heed-to-the-gmc

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr344605989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása