Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Párbeszédre nem hajlandók

2012. július 08. - szekularisfigyelo

Elutasították az egyházak a hesseni Giordano Bruno Alapítvány projektjét, amelynek keretében különböző felekezetek hitoktatásában résztvevő tanulók közösen vitattak volna meg olyan kérdéseket, mint integráció, életvezetés, fenntarthatóság és hasonlók, az adott sikolában tanító hit- és etikaoktatók közös szervezésében. Van ugyan etikaoktatás, de csak a hittan alternatívájaként - arra, hogy különböző felekezetekhez tartozó tanulók egymással vitassanak meg etikai kérdéseket, eddig nem volt terep, és ha az egyházakon múlik, nem is lesz. Az egyházak ragaszkodnak ahhoz, hogy a tartományi jogszabályokban rögzített joguk, hogy felekezeti hittant oktassanak az iskolákban, már egy párbeszéd-proejkt erejéig sem csorbuljon, egyébként pedig az órák alatt az ökuméné és a párbeszéd szellemében tanítanak. A Giordano Bruno Alapítvány ennek ellenére (illetve talán épp emiatt) úgy látja, az egyre plurálisabb világban égető szükség van arra, hogy a tanulók megtanuljanak egymással beszélni ilyen kérdésekről, ahelyett, hogy egymásról beszéljenek. És emlékezzünk arra, miért is vezették be a mindenkire kötelező etikaoktatást Berlinben...
http://hpd.de/node/13700
http://hpd.de/node/13398

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr274635751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása