Mint ismeretes, a katolikus egyház tanácsadóként segítette az 1976-1983 közötti argentin önkényuralmat, amely a baloldali ellenzék háromszázezer tagját „tüntetett el”. Nemrég a junta egykori vezetője is megerősítette az együttműködést, amelyről eddig is voltak részletes beszámolók – a katolikus papok napi szinten jártak a központi kínzóbörtönbe, a Campo de Mayo kaszárnyába és a megkínzott rabokat „bűnbánatra”, azaz társaik elárulására próbálták rábírni. Míg sem a kínzás, sem a kényszervallomások utáni kivégzések, sem a halottak tömegsírokba dobálása nem zavarta a Vatikánt, a még meg nem születetteket megvédte: míg eleinte a terhes foglyokat is ugyanúgy megkínozták, mint bárki mást, vatikáni nyomásra a kínvallatással és a gyilkolással megvárták a szülést (illetve az időnként érzéstelenítés nélkül végzett császármetszést). Az anyák az egyház szerint is bűnösek, azaz anyaságra érdemtelenek voltak, és az újszülötteket azonnal elvették tőlük. Vagy 500 ember született így, és közülük eddig 100-nak sikerült kiderítenie, kik a valódi szüleik. Egy Buenos Aires-i bíróság évek óta nyomoz, és talán adatok is lennének – a keresztlevelek alapján, a vatikáni levéltárban reméltek volna nyomokra bukkanni. Onnan viszont azt a választ kapták, a levéltár csak 1939-ig, illetve részben 1945-ig nyitott indokolt megkeresések esetében. Ha hosszú életűek, az 1976 és 1983 között születettek talán megérik, hogy néhány évtized múlva „indokolt megkeresésnek” minősülnek és megtudják, kiktől lopták el őket.