Állami finanszírozást csak akkor kaphassanak az egyházak által üzemeltetett intézmények, ha vállalják az általános munkajogi előírások betartását – ezt a javaslatot vitatják meg a Zöldek Új-Ulmban. Mint már sokszor írtuk, Németországban az egyházak által fenntartott intézményeket nem kötelezi sem a munkajog, sem a minimálbér, és a dolgozók sem magán- sem hitéletükben nem szabadok. Aki kilép az egyházból vagy (katolikus intézmények esetében) újraházasodik, azt akár sokéves munkaviszonyt követően is kirúgják. Ez azért probléma, mert az állam után az egyházi intézmények a második legnagyobb munkáltató (a kórházak, szociális intézmények és napközik egyházi kézben vannak), és hiába finanszírozzák szolgáltatásaikat közpénzekből, még évtizedekkel ezelőtt kilobbizták maguknak kiváltságos státuszukat, amely lehetővé teszi, hogy a Karitász (a katolikus egyház intézményfenntartó vállalata) és a Diakónia (az evangélikus egyház cége) intézményeiben szemmel tartsák a dolgozók magánéletét és dömpingbéreket fizessenek a kisegítő személyzetnek.
Az ügy apropóját az szolgáltatta, hogy egy először határozott időre felvett pedagógust a munkáltató ott akart tartani. Munkaszerződése azonban tartalmazott egy olyan kitételt, miszerint a munkahelyen kívüli magatartása nem állhat ellentétben az egyház előírásaival. Mivel a munkavállaló nem akart hazudni, tájékoztatta főnökét szexuális irányultságáról, amire fel elküldték egy paphoz, aki, mint kiderült, azt a feladatot kapta, hogy jobb belátásra térítse. Miután munkaszerződése lejárt, az asszony a nyilvánossághoz fordult.
A helyi zöldpárt most azt tervezi, hogy az önkormányzat által finanszírozott szolgáltatásoknál az egyházaktól is megköveteli az általános emberijogi és diszkriminációellenes normák betartását. Most ugyanis a „vonalasság” elleni „vétség” az egyházi intézmények monopolhelyzete miatt a gyakorlatban a szakmától való eltiltást jelenti.