Németországban a népszámlálás hangsúlya kissé eltérő, és három fő kategóriába sorolják a lakosokat: katolikus, evangélikus, elismert felekezethez nem tartozó (más vallású, vallástalan). Németországban ez utóbbi csoport a legnagyobb: a lakosság 39%-át teszi ki, míg katolikusok aránya 31%, az evangélikusoké 30%. A két kisebb csoportról meglehetősen pontos számok vannak, ugyanis az állam szedi be kötelezően az egyházadót (ami a rendes adón felül, pluszban fizetendő, és hitéleti célokra fordítják – az oktatási, egészségügyi és szociális tevékenység gyakorlatilag teljesen állami finanszírozású), ebből kifolyólag a felnőtt lakosságról nemcsak az adóhivatal, hanem a munkáltató is tudja, ki milyen vallású. Az egyház meg pláne, mert rendesen vezetik az anyakönyvüket, és aki nem akar adót fizetni, annak be kell tudni bizonyítania, hogy csecsemőkori megkeresztelése óta valóban kilépett az egyházból. A 39% összetételéről a népszámlálás ad valamivel pontosabb adatokat, és a csoport de alapvetően a következőket tartalmazza: más vallású, felekezeten kívüli, ateista, és „semmi közöd”. Továbbra is nagyok a tartományonkénti eltérések: keleten Berlin kivételével 30% fölött a felekezethez nem tartozók aránya, 20-25% a felekezethez tartozók aránya, és 33 és 45% között mozog a nem válaszolók aránya, míg nyugaton magas a felekezethez tartozók aránya 60-80% (közrejátszik az egyházi irányítású intézmények nagy száma, ahol a vallástalanság munkanélküliséget jelenthet). A nem válaszolók közül nagy valószínűséggel sem katolikus, sem evangélikus kötődésűeket nem találunk, a már említett nyilvántartás miatt, amely miatt nem érdemes titkolózni. A keleti tartományok a lakosság 20, a nyugatiak a 80%-át adják, így országosan 5,3% a valamely más (keresztény, zsidó, muszlim, stb.) felekezethez tartozónak vallotta magát, 10,5% a felekezeten kívüliek aránya, és 17,4% nem volt hajlandó válaszolni a felekezeti hovatartozást firtató kérdésre. Érdekesség, hogy Németországban a katolikus és az evangélikus egyház államközeli helyzete miatt igazándiból csak az ehhez a két felekezethez tartozók számítanak igazándiból felekezethez tartozóknak – a közigazgatás szempontjából a határvonal köztük és az összes többi között húzódik, és csak az releváns, hogy az elismert, bevett egyházaknak hány tagjuk van.