Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Papmentes kampány

2014. január 16. - szekularisfigyelo

No nem nálunk – Törökországban. A török vallásügyi minisztérium utasítást adott ki, amelynek értelmében a 85 ezer imaházimámjainak prédikációi nem tartalmazhatnak kampányüzenetet a március 30-ra tervezett helyhatósági választások előtt. Felszólítja az imámokat, ne vegyenek részt tüntetéseken, és mellőzzék a pártok adományokkal való támogatását.
Ennek kontextusáról érdemes tudni, hogy konfliktus alakult ki a jelenlegi miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan által sokáig támogatott Gülen-mozgalom és a miniszterelnök között. Fethullah Gülent még a CIA segítette befolyáshoz a kommunizmus elleni harc zászlaja alatt: az 1938-ban született Gülen már fiatal korában is része volt a CIA által a kommunisták ellenében létrehozott egyesület-hálózat helyi kirendeltségének. Az 1970-es években az addigra népszerűvé lett Gülen felszólította követőit, épüljenek be a rendőrségbe és ezzel mára igencsak nagy hatalomra tett szert: hívei kezén vannak a rendőrségnek a korrupcióval, szervezett bűnözéssel, ill. a politikai ügyekkel foglalkozó részlegei. Az elmúlt harminc évben a különböző színezetű politikusok a Gülen-féle mozgalomban látták a radikálisabb iszlamisták vallási ellensúlyát, de a katonaság 1997-es puccsát követően (amikor is az iszlamista Necmettin Erbakant távolították el a hatalomból) az ő ügyeit is firtatni kezdték, így az USA-ba menekült, ahol régi kapcsolatainak köszönhetően új hazára talált – mindmáig ott él önkéntes száműzetésben.
A mai konfliktusra visszatérve: a rendőrség továbbra is a gülenisták kezén van, és éppen nemrég történt meg, hogy ez a rendőrség Erdogan több emberét ültette le korrupciós vádakra hivatkozva, amit Erdogan viszont politikai támadásként értelmez – mindenesetre most éppen ő tartóztatott le vagy 600 rendőrfőnököt. – Gondolom, izgalmas lesz a kampányidőszak.

http://religion.orf.at/stories/2623388/
http://www.jungewelt.de/2013/12-31/039.php
http://www.spiegel.de/politik/ausland/tuerkei-premier-erdogan-versetzt-polizeichefs-in-zahlreichen-provinzen-a-942374.html
http://www.spiegel.de/politik/ausland/tuerkei-premier-erdogan-entlaesst-polizisten-und-straft-gegner-ab-a-942187.html

Gyógyszer helyett ima

Gyógyszerszedés helyett imára buzdítják pünkösdi keresztény prédikátorok (Magyarországon a Hit Gyülekezete képviseli a kereszténységnek ezt az irányzatát) a kenyai HIV-fertőzötteket, akiket a prédikátorok csodatévő szertartások keresztében szabadítják meg – nem a betegségtől, ahogyan állítják, hanem gyógyszereiktől és némi pénztől. A gyógyszereket a szertartás keretében tűzbe dobják, míg a vírus persze a szervezetben marad. Egyedül Nairobiban havonta tíz fertőzött vállalkozik a szertartásra, míg országszerte eddig kétezren hagytak fel a gyógyszerszedéssel. Az országban másfél milliónyi HIV-fertőzött él, de a fertőzötteket nemigen fogadja be a társadalom, ezért nagy a motiváció megszabadulni az „árulkodó” gyógyszerektől.

http://freethinker.co.uk/2013/12/19/kenyan-pentecostal-preachers-burn-hiv-medication-tell-sufferers-that-only-prayer-will-cure-them/

Elutasított plakátok

Nem először fordul elő, hogy egy-egy városban problémákba ütköznek ateista vagy szabadgondolkodó csoportok, amikor plakátokat szeretnének kihelyezni. Legutóbb a „Jenn, 13:1: Praying won’t help. Doing will.” (kb. „Jenn, 13,1: Az imádkozás nem fog segíteni. Hanem a cselekvés.”) szlogent utasította el Vancouver majdnem minden óriásplakátját birtokló vállalat. A plakátokat a Center for Inquiry szerette volna kihelyezni, amelynek már néhány évvel ezelőtt a „buszos” kampány idején is meggyűlt a baja, akkoriban a tömegközlekedési vállalatok utasították el a reklámokat, és végül a legfelsőbb bíróságnak kellett kimondania, hogy a politikai plakátok fontos szerepet töltenek be a közbeszédben, ezért el kell vállalni a kihelyezésüket. A plakáthelyeket egy magáncég birtokolja, amely nem indokolta az elutasítást, és az elutasítás alapját képező vállalati irányelvekről sem adott tájékoztatást. A plakátos cég országos piaci részesedése 45%, de Vancouverben majdnem minden plakáthely az övék.

http://www.huffingtonpost.ca/2013/12/06/atheist-ads-vancouver_n_4399120.html
http://www.cbc.ca/news/canada/british-columbia/atheist-billboard-ads-rejected-in-vancouver-1.2455156 via http://www.richarddawkins.net/news_articles/2013/12/8/atheist-billboard-ads-rejected-in-vancouver#

Nem kell isten ahhoz, hogy vallás légy

Egy szcientológus perében állapította ezt meg a brit legfelsőbb bíróság, amely szerint a szcientológiát is egyházként kell kezelni, amikor házasságkötésről van szó. Nagy-Britanniában ugyanis az állam felhatalmazza az egyházakat házasságkötések lebonyolítására, azaz a párnak nem kell külön megjelennie az anyakönyvvezető előtt, és egy nő anyakönyvvezető nélkül, csak szcientológus előtt szeretett volna házasságot kötni. A szcientológia egy 1970-es bírósági ítélet alapján nem számított vallásfelekezetnek, mert az akkori vélekedés szerint ehhez valamilyen isten is kell. Most azonban a bíróság megállapította, nem az állam dolga teológiai kérdésekben ítélkezni, ami úgy működik, mint egy vallás, az vallás, ha van istene, ha nincs – ellenkező esetben a buddhiszmus sem számíthatna vallásnak.

http://religion.orf.at/stories/2619908/

A püspök kivásárolta magát

Ahogyan az sejthető volt, a hamis vallomás miatt Franz-Peter Tebartz-van Elst német püspök ellen indított eljárást lezárták, miután a püspök, aki a püspöki rezidencia költséges felújítása miatt a magyar sajtóban is hírnévre tett szert, hajlandó húszezer eurónyi büntetést befizetni.

http://brightsblog.wordpress.com/2014/01/03/tebartz-van-elst-20-000-euro-bezahlt-strafverfahren-beendet/
http://www.focus.de/politik/deutschland/verfahren-gegen-bischof-limburg-tebartz-van-elst-eingestellt-strafverfahren-tebartz-van-elst-eingestellt-gegem-zahlung-20-000-euro-3_id_3514954.html

Bántalmazó diplomáciai immunitással

Hangosan kikelt a lengyel katolikus egyház a „gender-ideológia” ellen, amelyről mindenféle rémmeséket terjesztenek. Pedig csak a körlevél szoft verzióját olvasták fel a templomokban december 29-én. A durvább verziót a lengyel katolikus hírügynökség korábban tette közzé – ebben azt állították, hogy a „genderideológia” a gyerekeket szexualizált lénnyé teszi és az önkielégítést, a transzszexualitást, a pedofíliát és a szexuális abúzust segíti elő és az emberiség degenerációjához vezet, tönkretéve a házasságot, a családot és a társadalmat.
A kormány esélyegyenlőségi megbízottja tiltakozott és közölte, el kellene felejteni az egyház által kitalált (és nem létező dolgot megnevező*) szót, és ehelyett az esélyegyenlőségre összpontosítani. A lányok ugyanis nem veszítik el nemüket attól, hogy esetleg autóval játszanak, netán fiatal felnőttként megtanulnak autót vezetni.
Ha már a gyermekek szexuális abúzusánál tartunk: a Vatikán elutasította a lengyel hatóságok jogsegélykérelmét, így a Vatikán volt nagykövete a Dominikai Köztársaságban, Jozef Wesolowski érsek vatikáni állampolgárként továbbra is a Vatikán védelmét élvezi. A Vatikán hangsúlyozta, hogy az érsek diplomáciai immunitást is élvez, de tovább nem kommentálta az ügyet.
Mindeközben nemcsak Magyarországon használnak EU-s pénzeket kiszolgáltatott helyzetben lévő nők sarokba szorítására, hanem Lengyelországban is. Ott az Opus Dei konzervatív-katolikus szervezet, egy amolyan világi szerzetesrend az EQUAL programból kapott több, mint negyedmilliárd eurót helyiségei felújítására azzal, hogy a munkaerőpiaci integrációt elősegítő programokat szervez (az EQUAL program célja a munkaerőpiaci egyenlőtlenségek enyhítésére irányuló programok támogatása volt). A munkaerőpiaci integrációt az Opus Dei a nők esetében amolyan házicselédi munkakörben képzeli el: 16-24 éves nőknek főzést, takarítást, mosást és vasalást tanítottak.
Közben egy új sztriptízklub borzolja a varsóiak kedélyét: a belvárosi klub a székesegyház látótávolságában és egy másik templommal szemben található a sétálóutcában. A székesegyház plébánosa közös imát akar szervezni a klub ellen, a klubban szemben található plébános is ízléstelennek tartja a műintézményt, de a partizánok is ki vannak akadva: a klub épülete fontos szerepet játszott a második világháborúban a varsói felkelés idején.

(* Ha valaki nem járatos a témában: a "gender" szót a társadalomtudomány használja a "nem, ahogyan az a társadalomban megjelenik" kifejezéssel leírható jelenségre.)

http://nol.hu/kulfold/20140104-szoknyas_kisfiukkal_riogatnak
http://www.deutschlandradiokultur.de/kulturnachrichten.265.de.html?drn:date=2013-12-30&drn:time=14%3A30&drn:pos=3
http://www.heise.de/tp/blogs/6/155615
http://blasphemieblog2.wordpress.com/2014/01/01/polen-regierungsbeauftragte-weist-hirtenbrief-gegen-gender-ideologie-zuruck/
http://hpd.de/node/17547
http://religion.orf.at/stories/2624464/
http://www.rundschau-online.de/aus-aller-welt/-geschmacklos--striptease-club-bei-dom-sorgt-fuer-unmut,15184900,25845348.html

Alaptanterv svájci módra: hittan helyett vallási műveltség

Svájc szövetségi államként sok tekintetben olyan, mint az EU, csak sokkal előrébb tart az integrációban (miközben közvetlenebb demokratikus hagyományokkal rendelkezik; a nép mindenféle szavazások útján a fontosabb kérdésekben maga dönt: a gazdag és focirajongó zürichiek például legutóbb leszavaztak egy stadionépítést, mert eltúlzottnak tartották a beruházás 50 milliárd forintnyi költségvetését). Az alaptanterveket a kantonok határozták meg, de a családok mobilitása miatt a túlságosan eltérő tantervek megnehezítették a gyerekek életét. Ezért 21 kanton úgy döntött, kénytelen némileg összehangolni, mikor mit tanuljanak a gyerekek. Ezt persze nem az órán elhangzó tanári előadás tartalmának 90%-os pontosságú rögzítésével tették, hanem – ahogyan a korábbi nemzeti alaptanterv – kompetenciákat és általánosan megfogalmazott műveltségtartalmakat határoztak meg, hogy a kantonok és az iskolák szabadsága is megmaradjon, és lehetőségük legyen a tanulók előzetes ismereteihez alkalmazkodni. Sikerült is megállapodásra jutni, amin csak az egyházak hördültek fel: ők azon sértődtek be, hogy a tanterv vallási műveltséget ad ugyan, de nem kinyilatkoztatásként adja át a vallási tanításokat, azaz nem hittant, hanem vallási ismereteket oktat. A hitoktatást (a hittételek igazságként való átadását) ugyanis a tanterv teljes egészében az egyházak és a családok kompetenciájába adja, de ez sem a katolikus püspöki karnak, sem a protestáns egyháznak nem elég, és a „nincs elég Jézus a tantervben” sirámhoz az evangélikus párt is csatlakozott, míg az inkább katolikus kereszténydemokrata párt a modellt támogatja.
A nem vallásos lakosság érdekeit (a lakosság kétharmada fenntartásokkal viseltetik az egyházak iránt) ebben a vitában a svájci szabadgondolkodók képviselték, akik alapjában véve elégedettek a tantervvel, de persze a puding próbája az evés, azaz a tanterv gyakorlati alkalmazása. Elengedhetetlennek tartanak egy bizonyos vallási műveltség megszerzését, hiszen enélkül egy átlagos hírműsor is nehezen érthető, művészeti alkotásokról nem is beszélve. Ám a vallás ma társadalmi szinten inkább folklór, mintsem megélt hit, és a kereszténység nem képezi a társadalmi együttélés alapjait – a jog sokkal inkább római, mint egyházi, és a görög ókor talán erőteljesebben formálta a jelenkori politikai és etikai rendszereket, nem beszélve arról, hogy számos ma már elengedhetetlennek tűnő alapjogot (a testi büntetések tilalmától a szólás-, vélemény- és vallásszabadságon át az egyenlőségig, az önrendelkezéshez való jogig és az általános választójogig) az egyházak szívós ellenállásával szemben kellett kiharcolni.
A szabadgondolkodók üdvözlik, hogy a tanterv követelménnyé teszi a kritikus gondolkodást, mindenütt tanítani fogják az evolúciót és az iskolán kívülre helyezi a tanulók vallási szertartásokra való felkészítését, de úgy gondolják, hiányzik a tantervből a kritikai elemzés kiterjesztése a vallásokra és hiányoznak a filozófiai, világi etikáról való ismeretek.

http://www.news.ch/Kirchliches+Hyperventilieren+wegen+Lehrplan+21/611758/detail.htm

India előrébb tart

18 évnyi vita után az indiai Maharastra állam meghozta azt a törvényt, amelyért az augusztusban megölt Narendra Dabholkar küzdött: lehetővé vált a ráolvasók, vallási csalók és gyógyítók bíróság elé állítása. Maharasta állam az első indiai állam, amely a vallási körítéssel végzett csalást törvényen kívül helyezte annak ellenére, hogy a vallásilag sokszínű országban nagy népszerűségnek örvendenek a mindenféle „szent” emberek és csodakúrák. A babonaság elleni törvény alapján a rendőrség nyomozhat vallási csalások, szélsőségek és emberáldozatok ellen. Röviden a törvény meghozatalát követően le is tartóztattak Mumbaiban hat férfit, akit egy ötvenéves nő rituális feláldozásával vádolnak. A nő egy guruhoz fordult segítségért, aki azonban emberáldozatnak szemelte ki őt.
A törvény ellenőzi a vallásszabadságot féltik, a támogatók szerint viszont a törvény nem megy elég messzire, mert csak maguk az áldozatok tehetnek feljelentést, akik azonban babonásak lévén kis valószínűséggel fognak panaszt tenni. A törvény hatálya alól egyébként is kivettek olyan elterjedt szokásokat, mint a tenyérjóslást, az asztrológiát vagy a muszlimoknál szokásos önostorozást.

http://www.theguardian.com/world/2013/dec/16/indian-state-passes-black-magic-law
http://ca.news.yahoo.com/witch-doctors-beware-indian-state-passes-bill-debunk-072427421.html

Lassú csökkenés

Lassan ugyan, de csökken az amerikaiak hite a természetfelettiben a Harris felmérése szerint. Az istenhit, a csodákban való hit, a szeplőtlen fogantatás és hasonlók elfogadottsága jellemzően 5-7 százalékponttal csökkent 7-8 év alatt. Persze még mindig magas a hívők aránya, de a tendencia egyértelmű, és a hívőknél túlreprezentáltak az alacsony iskolázottságúak és az idősek. A legidősebb generáció azonban kisebb valószínűséggel hisz szellemekben, boszorkányokban és a reinkarnációban, mint a középkorúak és a fiatalok). Lássuk a számokat:

Tovább

Amikor beszédet tart a kisiskolás

El akarták venni a beszédéért nyert díjat egy ötödikestől Floridában, aki a vallás és az erőszak összefüggéséről szóló rövid szövegével első helyezést nyert az osztálya beszédírói versenyében. Az iskolaigazgató helyettese közölte a gyerekkel, vissza kell adnia a beszédért kapott kék szalagot, és a regionális beszédversenyen sem képviselheti az iskolát. Az igazgatóhelyettes szerint a beszéd nem negyedikeseknek és ötödikeseknek való, és ki kell venni belőle a vallásról szóló részt. A tízéves Zachary Golob-Drake felnőtt bátya végül 45 perc alatt meg tudta győzni az igazgatóhelyettest, hogy ne vegyék el a szalagot a gyerektől, és hosszas telefonálás és némi média-segítséggel az iskola végül engedélyezte a gyerek részvételét a versenyen. A szülők előzőleg aláírattak egy nyilatkozatot, miszerint beleegyeznek abba, hogy gyerekeik hallhassák a beszédet, amelynek témáját finoman szólva is pontatlanul adták meg: a vallások álláspontja a halállal kapcsolatban. 52 tanulóból végül 4 ment ki, amiből három Zach osztálytársa volt és már hallotta a beszédet.
A (tízévesekről lévén szó rövidke, de tényleg szép kerek) beszéd, amellyel a gyerek aranyérmet nyert a regionális megmérettetésen, azzal nyit, hogy minden vallásnak van üzenete arról, hogy egymás mellett élhessenek, de alkalmasint a vallást indoknak használják mások megölésére. Példának megemlíti a keresztesháborút és a szeptember 11-i terrortámadást, majd Konfuciust ajánlja, aki már 2500 éve is azt az aranyszabályt javasolta, hogy ne tegyél másokkal olyasmit, amiről nem szeretnéd, hogy veled megtörténjen, és amit évszázadokkal később Jézus is, Mohamed is megismételt, és végül azzal a megjegyzéssel zárja, hoy a világ jobb hely lenne, ha mindenki ehhez tartaná magát. A gyerek beszéde itt található teljes terjedelemben angolul: http://www.wfla.com/story/24207107/full-text-of-zacharys-speech

http://freethinker.co.uk/2013/12/18/censored-florida-lad-zachary-golob-drake-gets-to-deliver-his-inappropriate-speech-and-wins-a-gold-medal/
http://freethinker.co.uk/2013/12/13/florida-schoolboy-stripped-of-top-speech-prize-because-it-referred-inappropriately-to-religious-violence/

Bibliaégetés Egyiptomban

Börtönre ítéltek egy iszlám prédikátort, mert 2012-ben nyilvánosan Bibliát égetett az amerikai nagykövetség előtt Kairóban. A prédikátort első fokon 11 év börtönre ítélte az egyiptomi bíróság, másodfokon megerősítették most az ítéletet, de öt évre csökkentették a szabadságvesztés időtartamát.
Közben azt állítják, az egyiptomi titkosszolgálat elhárított egy január 7-ére egyiptomi keresztények ellen tervezett merényletet, amelyhez a gázai övezetben lakók csempésztermékekkel való ellátásához használt titkos alagutak egyikén szereztek fegyvereket az egyiptomi iszlamisták a gázai övezetet kormányzó Hamasztól.

http://www.deutschlandradiokultur.de/kulturnachrichten.265.de.html?drn:date=2013-12-17&drn:time=16%3A30&drn:pos=5
http://www.kipa-apic.ch/index.php?pw=&na=0,0,0,0,d&ki=250306

Fiúcsonkítás

Egy évvel ezelőtt rendezték Németországban a fiúgyermekek vallási indokokból végzett körülmetélésének a helyzetét. Az évforduló alkalmából hét orvosi szakmai szervezet és civil szervezet közös nyilatkozatban ítélte el a tavalyi törvényt, amely jogszerűvé tette a hathónaposnál fiatalabb fiúcsecsemők nem orvosi indokokkal és nem kórházi körülmények között végzett körülmetélését. A szervezetek a gyermekek testi sérthetetlenségéhez való jogának az elismerését követelik, és orvosetikailag elfogadhatatlannak tartják, hogy vallási személy körülmetélést végezhet. Ez szerintük a körülmetélést engedélyező törvénybe is ütközik, a törvény ugyanis megfelelő fájdalomcsillapítást követel meg (miután a legújabb kutatások szerint nem igaz az a régi elképzelés, hogy az újszülöttek még nem éreznek fájdalmat), miközben az orvosok szerint nincs erre alkalmas, nem kórházi körülmények között is alkalmazható termék a piacon – az erre használt Emla nevű kenőcs erre nem alkalmas, a kenőcs gyártója, az Astra Zeneca szerint sem, a teljes altatás viszont ebben a korban túl kockázatos. Orvosi indokok nélkül végzett körülmetéléseket csak abban a korban szabadna végezni, amikor a gyerekek már maguk is képesek felmérni az eljárás mibenlétét és döntést hozni. A szervezetek szerint a törvényhozó az egyenlő bánásmód elvét is sérti, míg ugyanis a lányok nemi szerveinek megcsonkítását egyértelműen tiltja, a fiúk csonkítása felett szemet huny.
Eközben a magyarul is olvashatunk arról az amerikai fiúról, akit szakképzett vallási vezető csonkított meg félresikerült vallási szertartás keretében 2013 áprilisában Pittsburgh-ban, Pennsylvania államban (egyes hírek szerint levágta a fiú péniszét). Az akkor nyolcnapos fiút kórházba kellett vinni, ahol nyolcórás műtétet hajtottak végre rajta. Ezt követően a csecsemő még két hónapot töltött a kórházban. A szülők beperelték a szertartást végző „mohel”-t, az 54 éves Mordechai Rosenberget, aki továbbra is hirdeti vallási szolgáltatásait az interneten, hiszen amíg nem ítélik el, tovább gyakorolhatja hivatását.

http://www.aerztezeitung.de/politik_gesellschaft/gp_specials/beschneidung/article/851999/beschneidungsgesetz-aerzte-fordern.html
http://borsonline.hu/20131230_vallasi_szertartas_kozben_csonkitottak_meg_az_ujszulottet
http://amerika-nachrichten.de/2013/12/30/usa/rabbi-schneidet-versehentlich-penis-bei-beschneidung-ab-2536
http://freethinker.co.uk/2013/12/30/pennsylvania-rabbi-sued-for-inflicting-a-catastrophic-injury-to-an-8-day-old-boy-whom-hed-circumcised/
http://www.sueddeutsche.de/wissen/rituelle-beschneidung-bei-neugeborenen-unzureichende-betaeubung-mangelhafte-informationen-1.1846315-2
http://www.heise.de/tp/blogs/8/155628

300 milliárd az egyházaknak

Az EU-tól kapott felzárkóztatási forrásoknak azt a 4%-át, amelyet Magyarország 2014 és 2020 között az állami apparátus működtetésére fordíthatná, az állam ehelyett az egyházaknak adja – derül ki Lázár Jánosnak a Varju Lászlónak adott válaszából. A DK-s Varju László azt kérdezte, mi indokolja, hogy az egyházak számára külön keretet biztosítását, amikor az egyházak a 2006-2013 közötti időszakban is egyenrangúan pályázhattak EU-s forrásokra, és el is nyertek ilyen forrásokat.

http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/az-egyhazak-300-milliardos-unios-forrast-kaphatnak-418585

süti beállítások módosítása