Az „új ateizmus”-nak nevezett jelenségről a német Aufklärung und Kritik című folyóirat legújabb számában jelent meg összefoglaló James Farmelant tollából. A fogalmat magát először 2005-ben használta egy újságíró Michel Onfray, Julian Baggini, Erik J. Wielenberg, Daniel Harbour és Sam Harris könyveire. Azóta a médiák jellemzően Sam Harrisre, Daniel Dennettre, Richard Dawkinsra és Christopher Hitchensre gondolva használják a kifejezést. A továbbiakban az ő – egy kivételével magyarul nem olvasható – könyveikről lesz szó.

1. Sam Harris The End of Faith (A Hit vége) című, 2004-ben megjelent könyve volt az első igazán nagy sikerű ateista könyv. Erélyesen kiáll az ész mellett, lényegében Bertrand Russel Why I Am Not a Christian (Miért nem vagyok keresztény) nyomán. Megjegyzi, hogy a mérsékelt vallásosság, miközben önmagában előnyben részesítendő a fundamentalizmussal szemben, félrevezető, hiszen elfogadtatja azt a megközelítést, hogy bizonyos elképzeléseket bizonyíték nélkül helyesek, és elkendőzi a vallásnak bizonyos konfliktusokban játszott szerepét. Még nagyobb fenyegetést jelent és még inkább elvetendő az iszlám, amely a kereszténységgel szemben sosem ment át olyan folyamatokon, mint a reformáció és a felvilágosodás. Az iszlámot nem néhány fundamentalista sajátítja ki, hanem Farmelant értelmezésében Harris szerint maga az iszlám táplálja azt az agressziót, amellyel a nyugat – háborúban van. A hit szerepe a muszlím erőszak terjesztésében ugyanis az, hogy karrierlehetőségként tünteti fel a dzsihádot. Mindazonáltal Harris csak a monoteista vallásokat utasítja el ilyen élesen, a keleti spirituális gyakorlatok egy része nagyon érdekli, és úgy gondolja, fontos lenne ezeket tudományosan kutatni.

2. A könyvet ért elsősorban fundamentalista keresztény kritikákra válaszolva Harris 2006-ban megjelentette Letter to a Christian Nation (Levél egy keresztény nemzethez) című könyvét, amelyben s cáfolja az ellene felhozott érveket számos olyan vitás témában, mint a teizmus-ateizmus, evolúció-kreacionizmus, orvosi etika, stb., és kimutatja, hogy a szentíráson alapuló morál következetlen a Biblia ellentmondásos parancsolatai miatt. Ha két ellenmondó parancsolat található, a hívő jellemzően csak az egyiknek tulajdonít tekintélyt, mégpedig a saját morális érzései alapján, ami kimeríti a körkörös érvelés fogalmát.

3. Daniel Dennett Breaking the Spell: Religion as a Natural Phenomenon (A varázs megtörése: a vallás mint természeti jelenség, 2006) című, a nagyközönségnek szánt könyvének első részében amellett érvel, hogy a vallást mint jelenséget ugyanúgy tudományos alapon (is) érdemes megvizsgálni, mint bármilyen más jelenséget. A könyvnek nem célja a vallás megcáfolása, és a szerző nem állít olyasmit, hogy a tudományos vizsgálat a vallás állításait érintené. A „varázs”, amelyet meg szeretne törni, nem a hit varázsa, hanem az a tabu, amely tiltja a hit tudományos vizsgálatát, és a szerző ebben Hume követőjének látja magát. Dennett szerint sokan attól félnek, hogy ennek a varázsnak a megtörésével, azaz a vallás vizsgálatával megtörik a másik varázs is, nevezetesen magának a vallásnak a varázsa, és megállapítja, gyakori a nem istenben, hanem a vallásban vetett hit („belief in belief”). A vallás kialakulásának vizsgálatához a kognitív pszichológiát, az evolúcióelméletet és az antropológiát hívja segítségül. Úgy látja, a vallás voltaképpen mellékterméke annak a kvázi-hipnotikus fogékonyságnak, amely annak érdekében alakult ki, hogy a gyerekek elfogadják azt, amit a szüleik és más felnőttek mondanak nekik, és ami elősegítette a tudás áthagyományozását egyik nemzedékről a másikra (sőt mellesleg megkönnyítette a placebo hatás kialakulását, amelynek segítségével a sámánizmus erősíti a test öngyógyítási mechanizmusait). A vallás másik forrása az a hajlamunk, hogy szándékot tulajdonítsunk másoknak. Ez előnyös, mert kiszámíthatóvá teszi embertársainkat, sőt bizonyos esetekben a világot is, de túl is lőhetünk a célon, amikor élettelen dolgokat antropomorfizálunk. A népvallások az őket alkotó mémek evolúciója során módosultak, szervezett vallássá pedig Dennett szerint minden bizonnyal akkor váltak, amikor a munkamegosztással párhuzamosan a sámánok és papok egyre erőteljesebben irányították és intézményesítették a vallást, amely később, a társadalmi különbségek növekedésével szerepet játszott a társadalom összetartásában.

4. Az önző gén című könyvével Magyarországon régóta ismert Richard Dawkins magyarul is olvasható (és ezért csak röviden tárgyalt) Isteni téveszme című könyvének első része tételesen cáfol egy sor istenérvet, amelyek ugyan sok újat ugyan nem hoznak, ugyanakkor az olvasónak áttekinthető összefoglalást nyújtanak. Az összefoglaló után részletesen foglalkozik Isten létezésének, illetve az élet létrejöttének valószínűségével. A kreacionizmus ellen úgy érvel, hogy a teremtőnek bonyolultabbnak kell lennie, mint a teremtésnek (főleg, ha még be is avatkozik a világ folyásába, kommunikál híveivel, stb.), ezért egy teremtő isten léte még valószínűtlenebb, mint a világ. Ezzel szemben az evolúció magyarázatot ad a világ bonyolultságára is. A vallás evolúciós magyarázata lényegében azonos Dennettével. Dawkins végül kitér a természeti állandók kérdésére is (amelyek „összehangoltsága” az általunk ismert élet előfeltétele) és ismerteti az ezzel kapcsolatos tudományos álláspontokat.

5. Christopher Hitchens God is Not Great (Isten nem nagy(szerű)) című könyve a legújabb az öt közül, és sokat is merít a korábbi négyből. Egyetért Dennettel és Dawkinsszal, hogy a vallást mint jelenséget tudományosan kell vizsgálni, és Harrisszel abban, hogy a mérsékelt vallásosság elkendőzi a fundamentalisták és fanatikusok ténykedéseit. Újságírói pályája során bőven volt alkalma megfigyelni azt a kártékony szerepet, amelyet a vallások játszottak véres konfliktusokban a Közel-Keleten, a Balkánon és Észak-Írországban. Könyve arról is tartalmaz egy fejezetet, hogy a vallások milyen szerepet játszottak egészségügyi programok ellehetetlenítésében. A könyv elemzi a Bibliát, a Koránt, de a hinduizmust és a buddhizmust is, amelyek nemcsak a babonákat, hanem a társadalmi elnyomás különféle formáit alátámasztják. Végül történelmi forrásokra alapozva elemzi azt a tudatos csalást, amely során Joseph Smith vezetésével létrejött a mormon egyház.