A jogvita pikantériájának megértéséhez fontos tudni, hogy miközben pl. Spanyolországban és Olaszországban - Magyarországhoz hasonlóan - az adófizetők adójuk 0,6, ill. 0,8%-áról rendelkezhetnek az egyházak, illetve egyéb, közhasznú célok javára (persze más csatornákon keresztül ennél jóval nagyobb arányban részesülnek a beszedett adókból), Németországban (valamint Ausztriában és Svájcban) kissé másképpen fest a helyzet. Itt - az állami és az egyházi ügyeket szétválasztó kompromisszum részeként - a bejegyzett történelmi egyházak egészen sajátos státuszt élveznek: az adóhivatal (is) nyilvántartja az adóalanyok felekezeti hovatartozását, és a felekezethez tartozóktól a személyi jövedelemadón felül beszedi az egyházadót is, amelyet aztán (néhány százalék kezelési költség levonása után, de még így is olcsóbb az egyházaknak) továbbutal az egyházaknak. Az egészben kevésbé szép, hogy erőfeszítéseket kell tenni, hogy az ember leszedesse magát a "tagsági listáról", ugyanis az ember jellemzően hozzájárulása nélkül került fel rá úgy, hogy a szülők megkereszteltették, a pap vagy lelkész pedig lejelentette a dolgot az adóhivatalnak. Van, ahol még illetéket is kell fizetni ahhoz, hogy töröljenek a jegyzékről.
1. Az egyik oldal tehát az, hogy a hivő egy bejegyzett (speciális előjogokat élvező) egyesület tagja.
2. A másik pedig az, hogy a katolikus egyház szerint a megkeresztelés nem "visszacsinálható". (Erre különösen azokban az országokban szeretnek hivatkozni, ahol az egyház nem vesz fel "egyesületi alakot", ugyanakkor az összes megkereszteltre mint "tagra" hivatkozva szól bele a társadalom ügyeibe, miközben jobb esetben komoly küzdelem, rosszabb esetben lehetetlen kilépni - erről szólnak a "nem az én nevemben"-kampányok).
És akkor most végre megérkeztünk a perhez, aminek a képlete egyszerű, története pedig tömören ennyi: Hartmut Zapp nyugdíjas német egyházjogprofesszor 2007 nyarán kijelentette az illetékes hatóságnál, hogy kilép a katolikus egyházból, mint jogi szervezetből, de hitét megtarva (úgymond teológiai tekintetben) az egyház tagja akar maradni. Szerinte a német egyházszervezet azzal a gyakorlatával, hogy kiközösíti azokat, akik nem akarnak egyházadót fizetni, de katolikusnak tekintik magukat, egyházjogot sért. 2006-ban XVI. Benedek pápa utasítására pontosan rögzítették, miképp lehet az egyházból mit hitközösségből kilépni: a megkereszteltnek írásban kell egyértelműen nyilatkozni arról, hogy hitbéli ellentétben áll az egyházzal, és ezt az "illetékeseknek" kell átadni, akik megvizsgálják az ügyet. Nemcsak az kérdéses tehát, hogy egy vallási aktusnak (a megkeresztelésnek) szabad-e, hogy ilyen adójogi következménye legyen, hanem az is, hogy az állam a megfelelő instancia a hitet illető kérdések eldöntésére.
A németországi Freiburg közigazgatási ügyekben illetékes bírósága most július közepén úgy döntött, jogszerű egyszerre megtagadni az egyházadó fizetését és ragaszkodni az egyházhoz tartozáshoz. Ha a végső, jogerős ítélet is így szól, alapjaiban át kell gondolni egyházak és állam viszonyát.
Igazából egyszerű is lehetne a megoldás: az egyházak nagyon jól működhetnének mint egyszerű egyesületek. Rendes tagjaiktól beszedik az éves tagdíjat, éves közgyűlést tartanak az egyesületi ügyek irányításához, a nem fizető tagot pedig visszaminősítik pártoló, csökkentett jogú taggá. De ez persze "túl egyszerű" lenne.
http://www.sueddeutsche.de/kultur/286/483729/text/
l. még www.hpd.de és Brightsblog
