A Murphy-bizottság jelentése alaposan felkavarta a túlnyomórészt katolikus íreket. Az érintett egyházi vezetők lemondását követelik.
A jelentés nem csupán a számok miatt felkavaró (papok tucatjai rontottak meg több száz gyermeket, huszonöt éven keresztül), hanem azért, mert több egyházi vezető, köztük a limericki püspök és a dublini érseki posztot betöltő személyek tudtak esetekről és tudatosan helyezték az egyház hírnevét a gyermekek jóléte fölé, és míg a botrány elkerüléséért sok mindent voltak hajlandók megtenni, annál kevesebbet tettek annak érdekében, hogy a bűnöző papokat távol tartsák a gyerekektől - a segítségért az egyházhoz forduló áldozatok sok jóra nem számíthattak. Egyelőre az érintettek egyike mondott le, Donal Murray limericki püspök, akinek távozását az egyik áldozat családja is követelte - maga az áldozat, aki többször is a püspökhöz fordult elégtételért, amiért egy azóta elhunyt pap többször erőszakot tett rajta, 2006-ban öngyilkos lett.
Zokon vették az írek azt is, hogy kiderült, ilyen ügyekben az egyház adott esetben a "restrictio mentalis" elnevezésű eljárást alkalmazta, amely nem hazugság a szó szoros értelmében véve, de egy olyan válasz, amely nem egészen egyértelmű, sőt, félrevezető is lehet, ha a kérdező esetleg nem eléggé résen van. A Magyar Katolikus Lexikon megfogalmazásában: "Az illetéktelen, tolakodó kérdésekre adott kitérő v. (nagyon indokolt esetben és ritkán) kétértelmű válasz megengedett: →restrictio mentalis." (Sajnos ez utóbbi címszóra mutató linkkel jelenleg nem sikerül elérni a bejegyzést a cikk írásakor.)
A sajtó több konkrét esetet is idézett, amelyben az egyház ehhez az eljáráshoz folyamodott. Az egyik ilyen eset volt, amikor 1997-ben egy pap bíróság általi elítélése után a püspöki hivatal közleményt adott ki, miszerint "együttműködtek a rendőrséggel". Miután az áldozat, aki úgy tapasztalta, az együttműködés finoman szólva is kérdéses, kérdőre vonta a püspököt, a hivatal közölte, "soha nem állítottuk, hogy 'teljes mértékben' működtünk együtt."
Írországban szokatlan módon a Vatikánt is éles bírálatok érték, éspedig elsősorban azért, mert a Vatikán, arra hivatkozva, hogy a - független, tehát diplomáciai csatornák fölött nem rendelkező - bizottság nem diplomáciai úton juttatta el hozzájuk a levelet, válaszra sem méltatta a bizottságot, amely ugyanígy járt a Vatikán írországi "nagykövetével", nunciusával is. Az ír külügyminiszter hangsúlyozta, konkrét válaszokat várnak a jegyzőkönyvben feltett kérdésekre, és a minisztériumba rendelte a pápai nunciust.
A Vatikán pénteken közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott, hogy a pápát felkavarta a Murphy-bizottság beszámolója, és mély sajnálatát fejezi ki a papság egyes tagjai által Istennel szembeni fogadalmuk és az áldozataik és családjaik által beléjük vetett bizalom elárulása miatt. Osztozik az ír hívők felháborodásában és szégyenében és imáiban ebben az egyház számára nehéz időszakban velük van. A közlemény arról biztosít, hogy az egyház továbbra is "figyelemmel kíséri" "ezt a súlyos ügyet", hogy hatékony stratégiákat dolgozhassanak ki a megismétlődés megakadályozására (a sajtósok egyértelműbben is fogalmazhattak volna - a "grave matter" egyaránt vonatkozhat akár a nemi erőszakra, az eltussolásra, vagy arra, hogy mindez napvilágra került).
Ez utóbbi téren lenne is tennivaló. A bizottság ugyanis azt is megállapította, hogy az egyház belső rendelkezései hozzájárultak ahhoz, hogy szabad utat kapjanak a molesztáló papok. 2001-től közvetlenül az akkor a mostani pápa által vezetett Hittani Kongregáció felelt a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális abúzus ügyek kezeléséért. Joseph Ratzinger még abban az évben körlevélben emlékeztette az összes püspököt arra, hogy a papk ellen felhozott bármilyen vád nyilvánosságra hozásáért szigorú büntetés jár. Ennek alapja egy 1922-es, 1962-ben megújított (és nemrég a BBC-ben bemutatott) belső eljárásokra vonatkozó rendelkezés, amely többek közt megköveteli, hogy bárki, aki papot vádol erőszakkal, titoktartási fogadalmat kell tennie. Ennek megszegése exkommunikációval járhat (ami, tegyük hozzá, a katolikus hitvilágban az üdvösség elvesztését jelenti). A bizottsági jelentés szerint ezt a két dokumentumot bizalmasan terjesztették, kizárólag püspökök körében, és a bizottság bizonyítékot talált arra, hogy az 1922-es változat ismert volt a dublini érsekség vezetői között, és legalább a crumlini gyermekkórház pácienseit molesztáló Edmondus barát esetében hivatkoztak is rá.
2001-ben a Vatikán újabb dokumentumot adott ki Sacramentorum Sanctitatis Tutela címmel, amely kötelezővé tette, hogy minden megalapozottnak tűnő esetet a Hittani Kongregációnak jelentsenek, annak érdekében, hogy az összes vádra koordináltan és egységesen reagáljanak. Később módosítani kellett az utasítást, mert a kongregáció nem bírta kezelni az ügyek nagy számát.
A bizottság azt is megállapította, hogy az egyik érsek kánonjogi tanácsadója tétlenségét az egyházi jogra való hivatkozással indokolta, amely előnyben részesíti a testvéri dorgálást a jogi lépésekkel szemben. Így az érsekség egy kánonjogi tanácsadója is meg volt győződve, hogy csak az egyház illetékes a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos ügyek kezelésében, és tiltakozott az ellen az álláspont ellen, hogy az állami hatóságnak jelenteni kell a gyermekbántalmazást. Ebben egyébként az állami bűnüldözés is partnere volt - előfordult, hogy visszautasították a feljelentés jegyzőkönyvezését, és megesett, hogy retorziók érték a rendőrség azon tagját, aki nyomozni kezdett.
http://www.independent.co.uk/news/world/europe/irish-bishop-is-first-to-quit-over-child-sex-abuse-scandal-1836062.html
http://www.timesonline.co.uk/tol/news/world/ireland/article6936278.ece
