Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Kereszténydemokrata belvihar

2010. április 28. - szekularisfigyelo

A német kereszténydemokrata párt (CDU) büszkén mutatta be új alsó-szászországi miniszterjelöltjét, a sikeres integráció mintapéldáját, Aygül Özkan török származású politikusnőt, akinek azonban sikerült néhány nappal a kinevezése előtt saját pártja tyúkszemére lépni, így kiderült, a párt sem az integrációt, sem az alkotmányt nem gondolja olyan komolyan. Özkan ugyanis azt találta mondani egy interjúban, hogy sem a feszületnek, sem a fejkendőnek nincsen keresnivalója az iskolai osztálytermekben. Ezt úgy mellesleg a német alkotmány is így látja, ám az állam és az egyházak összefonódása miatt a gyakorlatban ez Németországban sincsen mindig így.
Igaz, amint azt egy blogban megjegyezték, Alsó-Szászország osztálytermeiben azért annyira nem hemzsegnek sem a feszületek, sem a fejkendők. A politikus kijelentésével úgy tűnik, mégis érzékeny pontra tapintott, hiszen míg Németországban is sokaknak igen komoly fenntartásaik vannak a muszlim jelképek hangsúlyos megjelenése és különösen a kiskorú lányok fejkendőbe vagy fátyolba burkolása ellen, saját vallási jelképeikkel jóval toleránsabbak, amint azt az Európa Tanács emberijogi bíróságának az olasz állami iskolák osztálytermekben kifüggesztett feszületekkel kapcsolatos tavalyi ítéletére adott meglehetősen heves reakciók mutatták. Alsó-Rajna-Vesztfália tartományban pedig néhány politikus az idén kampányolt azért, hogy a frissen felújított bírósági épület tárgyalóiba helyezzék vissza a feszületeket - a bírák értetlenkedése közepette, akik az alkotmányos rendelkezések mellett azt is hangsúlyozták, hogy a bíróságokon már jónéhány éve nem lóg feszület. 
A politikus kijelentése mindenesetre ehhez hasonló heves reakciókat váltott ki párttársaiból. Még a szövetségi kancellár, Angela Merkel is sietett felháborodását kinyilvánítani, a keresztény párt katolikus munkacsoportja szerint pedig máris csődöt mondott az integrációs kísérlet. Özkan végül a karrierjét választotta: miután párttársai közölték, nem szavazzák meg miniszteri kinevezését a tartományi parlamentben, ha nem határolódik el kijelentéseitől és nem fogadja el a feszületet, mint a német hagyományok és keresztény kultúrájának jelképét, amelynek ott van a helye az iskolákban. Özkan beadta derekát, és "Isten engem úgy segéljen"-nel tette le hivatali esküjét. 
Persze fel lehet tenni a kérdést, mit is keres egy szekuláris muszlim egy magát elsősorban keresztényként meghatározó pártban. És itt nem is annyira a "muszlim" jelenti a törésvonalat, mintsem inkább a "szekuláris" - a német muszlimok központi tanácsa ismét sietett kijelenteni, hogy ők bizony pártolják a vallási jelképeknek a köztéren való jelenlétét, legyen az akár feszület, akár fátyol. 

http://www.neues-deutschland.de/artikel/169939.migrantin-mit-meinung.html
http://www.haz.de/Nachrichten/Politik/Deutschland-Welt/CDU-Fraktion-zwingt-Oezkan-zur-Entschuldigung
http://www.rundschau-online.de/html/artikel/1266504502487.shtml
http://blasphemieblog.wordpress.com/2010/04/27/aygul-ozkan-so-wahr-mir-allah-helfe/
http://blasphemieblog.wordpress.com/2010/04/27/muslim-zentralrat-fur-kreuz-und-kopftuch/
http://www.zeit.de/newsticker/2010/4/27/iptc-bdt-20100427-142-24648058xml

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularisfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr931957508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása